A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt! Ezen a héten Hamburgban, Genfben lesz egy-egy salakos torna, valamint megkezdődnek a Garros selejtezői is! Ezekből szemezgetünk.

- Daniel Altmaier egyértelműen előnyösebb helyzetből várja a találkozót Rinky Hijikata ellen. Bár a német szezonja hullámzó, az utóbbi hetekben látható javulás (nápolyi Challenger-döntő és bukaresti negyeddöntő) azt mutatja, hogy kezd visszatalálni a ritmusába . Ami ennél is fontosabb, salakon kifejezetten erős játékos, korábban topjátékosokat is vert ezen a borításon, és játéka, hosszabb labdamenetek, egykezes fonák variációk, jól működik ezen a lassabb pályán. Hijikata a kvalifikációból érkezik, és idén többször már az első körökben kiesett, ami a formája ingadozását jelzi. A fürge védekezés-orientált játékos inkább kemény boirításokon szerepel jobban! A hamburgi salak különösen megköveteli a stabil alapvonaljátékot és türelmet, ebben pedig Altmaier egyértelműen előrébb jár, így hazai környezetben és borításelőnnyel reálisan ő diktálhat és nyerhet.
- Jakub Mensik győzelme mellett több érv szól Jan-Lennard Struff ellen. A fiatal cseh játékos az elmúlt időszakban stabilan jelen van magas szinten, ATP-tornákon is versenyképes, miközben fejlődő támadójátéka és fizikuma jól illeszkedik a salakpályához. Struff ezzel szemben rutinos, de már visszaesőben lévő játékos, jelenleg a világranglista középmezőnyében van, és bár erős szervára és agresszív alapvonaljátékára épít, az ő kora miatti kondíciója salakon már kevésbé hatékony, különösen hosszabb labdameneteknél. A hamburgi közönség ugyan támogathatja, de a torna ezen szakaszában a fizikai frissesség és a motivácó döntő, ebben pedig Mensik előnyben van. A fogadóirodák oddsai is ezt erősítik meg, hiszen ő a mérkőzés egyértelmű esélyese. Összességében a fiatalabb, kondicionálisabb Mensik nagyobb tempót tud diktálni, ami hosszabb távon felőrölheti Struff játékát.
Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot! A VEGAS-regisztráció később még fontos lesz a Tipplap felhasználók életében!
Ha pedig rárabolnál a TIPPMIXPRO májusi-, akár 5000 forintos bónuszára, akkor kattints IDE és regisztrálj! ZÖLDÜLJÖN A MÁJUS, ZÖLDÜLJENEK A TIPPEK IS!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!