2018.11. 23.

Davis Kupa döntő

Davis Kupa döntő

A hétvégén Franciaország csap össze Horvátországgal a Davis Kupa keretein belül. A címvédő hazai pályán fogadja tehát a sikerre éhes horvátokat, és mint tudjuk, jelenlegi formájában ez az utolsó Davis Kupa. A tét nem kicsi tehát, mégis van egy határozott gondolatom a végső győztesről.

 

Persze egy Davis Kupa soha nem lefutott, és bármi megtörténhet. Ráadásul a franciák hazai pályán játszanak ami adhat ugye egyfajta pluszt.

  • Forma szempontjából nem kérdéses, hogy a horvátok vannak előnyben. Coric gyakorlatilag élete formájába hozta fel magát az idén, míg Cilic is igen stabilan teljesített. Ezzel szemben Chardy sincs valami jó passzban, Tsonga pedig alig tudott játszani az idén, és jóformán akkor is csak szenvedett.
  • A nagy trükk lehetne a salakos borítás, hiszen kemény borításon voltak igen jók a horvát srácok, de ha a tényeket nézzük, akkor Tsonga nem is játszott idén salakon, a legjobb mérlege pedig Coricnak van ezen a borításon amúgy is közülük, Cilic pedig a Garroson azért csak negyeddöntőig jutott. Szóval én nem érzem, hogy ez megfogná a horvát legényeket.
  • A párosoknál persze inkább a franciák felé borul a mérleg, hiszen Herbert és Mahut jó ideje tudhatnak magukénak szép eredményeket, és most a VB-n is éppen hogy alulmaradtak a döntőben, de azért Pavic pl. idén is nyert Grand Slamet, Dodig pedig rettentő rutinos, és közösen is jók, tornát is nyertek nem rég együtt. Párosban pedig talán könnyebben tud adott napon borulni a papírforma.
  • Mint mondtam, egy Davis Kupa döntőn sose lehet senkit leírni, és ez most is így van, én mégis most nagyon a horvátok végső győzelme felé húzok, akik motiváltak, és remek formában is érkeznek ide.  

 

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
TreSh 2018-11-23 10:48:08
Egyetértek a cíkkben elhangzottakkal, a horvátoknak két egyéni vesztes meccs után kaphatnának ki, amit jelen formátumba nem tudok elképzelni. :-)

további tippjeink a Tenisz világából