2024.06. 07.

Roland Garros: C. Ruud - A. Zverev

Roland Garros: C. Ruud - A. Zverev

Novak Djokovic visszalépése miatt Ruud játék nélkül jutott be az elődöntőbe. Lehet, hogy ez lesz a döntő tényező?

  • Zverev három szettben nyerte meg a negyeddöntőt Alex De Minaur ellen, ez azt jelenti, hogy az előző két szoros és hosszú meccse után, tegnap végre többet pihenhetett. Ezen a téren Casper Ruud hatalmas előnnyel érkezik, hiszen nem játszott! A norvég brusztolós, agresszív alapvonalas játéka ellen eddig nem volt ellenszere senkinek. Zverev számára nagyon fontos lesz, mennyire ülnek majd az első szervái, ez lehet a fő fegyver, ez által a saját adogatásait eséllyel tudja hozni. A lehető legagresszívebben, legbátrabban kell játszania a németnek ma és végig nyomás alatt kell tartania a norvégot, aki mentálisan nagyon erős, nemigen szokott meginogni meccsek között. Tavaly már találkoztak ugyanitt, akkor Ruud viszonylag simán nyert, de Zverev akkor tért vissza súlyos sérüléséből, a német akkori játéka messze nem volt olyan ütőképes, mint most. Fizikálisan is sokkal erősebb, kondicionálisan tökéletes. Jó kis meccs várható, amiben a legvalószínűbb az, hogy nem lesz sima. Nem vállalkozom a kimenetel megtippelésére, a game-ek számában hiszek.
  • Tipp: Több mint 39,5 game – 1,87
  • Tipp2: Ruud nyer + több mint 40,5 game – 3,70

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
C. Ruud - A. Zverev
Több mint 39,5 game | 1.87 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Niké 2024-06-07 13:02:34
Ruud max 4 szettben nyer,kipihenten ma verhetetlen.
Játékszámot érdemes felé rakni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.07. 19:25
C. Ruud - A. Zverev
Hendikep -1,5 (játékszám)
C. Ruud -1,5
1.98 1 - 3
Tét 100
Kihagyott nyeremény 198
LTamas 2024-06-07 11:06:45
szerintem mindkét meccs bőven over lesz, akár mindkettő 5szettes, jó a párosítás :) aki ma megnyeri az Alcaraz-Sinner meccset ő nyeri a Garrost.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2024.06.07. 14:35
C. Alcaraz Garfia - J. Sinner
Játékszám 37,5
Több, mint 37,5
1.65 3 - 2
2024.06.07. 19:25
C. Ruud - A. Zverev
Játékszám 38,5
Több, mint 38,5
1.66 1 - 3
Eredő odds 2.74
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2740
Vác_all_in 2024-06-07 15:46:50
Én is ezt raktam de már húzom a számat
LTamas 2024-06-07 21:36:23
Mostmár én is... biztos ilyenkor végigtolják amikor szarul érzi magát... Ruud igazán feladhatná

további tippjeink a Tenisz világából