2026.08. 13.

Európa-liga: Pafos-Salzburg

Európa-liga: Pafos-Salzburg

Egygólos előnyt próbál megőrizni a Salzburg Cipruson.

Az odavágót Tabakovic 88. percben szerzett góljával nyerte meg a Salzburg, teljesen megérdemelten. Majdnem kétszer annyi lövésük volt, a ciprusiak csak egyszer találtak kaput.

Az xG különbség 1,06 volt, tehát megérdemeltnek mondható a salzburgi siker. A visszavágót semleges helyszínen rendezik valamelyest, hiszen nem a Pafos stadionjában rendezik a találkozót.

Az Élő-rangsorban a Pafosz 332. 1577 ponttal, míg a Salzburg 1599 ponttal a 269. helyen áll, tehát az egész párharc előtt a Salzburg volt a továbbjutás esélyese.

A ciprusiaknak sokkal bátrabb támadójátékot kell játszaniuk, mint az első meccsen, kérdés, hogy képesek lesznek-e erre. A Hajduk Split ellen 2-0-ra kaptak ki Horvátországban, onnan sikerült 4-0-ra nyerniük hosszabbítást követően a visszavágón. Ez sok erőt adhat nekik erre a mérkőzésre is.

A Salzburg jól kezdte a szezont, a bajnokságban 4 pontos, a kupában simán továbbjutott, a Pafoszt pedig legyőzte az odavágón. A meccsen csereként beállt Semát kiállították, ezért ő nem játszhat a visszavágón.

Szerintünk a Salzburg képes arra, hogy idegenben is dománálja a labdbairtoklást, valamint a Red Bull-stílusnak megfelelő letámadást hatékonyan alkalmazza.

Amennyiben nem tudja kihozni a labdát a ciprusi csapat, úgy komoly bajba kerülhetnek. Az ellenfél térfelén szerzett labdákból veszélyes gólhelyzeteket lehet teremteni, ezzel nem csak távoltartaná ellenfelét saját kapujától az osztrák fél, hanem gólokat is szerezhet.

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Pafosz-Salzburg
Mindkét csapat gólt szerez | 1.62 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zsoli 2026-08-13 15:12:34
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.13. 19:00
Riga FC - Győr
Ki jut tovább?
Győr
1.75 1 - 0
2026.08.13. 19:00
Pafosz - Salzburg
Hazai csapat - Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
2.30 3 - 3
2026.08.13. 19:00
Gornik Zabrze - FTC
Ki jut tovább?
FTC
1.33 1 - 1
2026.08.13. 20:30
Anderlecht - PAOK
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.24 3 - 2
Eredő odds 6.64
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 6640
Niké 2026-08-13 11:26:04
Rutinból hozzák!
Salzburg nem talál be,otthon megszenvedett azért a gólért is.
A végére teljesen visszaállt a ciprusi csapat.
Az öreg David Luiz egy szögit bebólint és mindjárt meccsnull és korán ledolgzzák hátrányukat.
Csinálnak egy második 45 perces hosszabbítást.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.08.13. 19:00
Pafosz - Salzburg
1. félidő - 1X2
Pafosz
3.30 3 - 3
Tét 1000
Nyeremény 3300

további tippjeink a Foci világából

A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
A Zebrák őrült meccsen kaptak ki a MAPEI-stadionban vasárnap este, míg a hollandok a kiesőjelöltnél szaladtak bele a késbe. Kombi tippet hoztunk!
Már-már olybá tűnt, kikecmergett a gödörből Matarazzo mester alakulata, amikor is vasárnap eset otthon kaptak egy hármast a Matracosoktól. Ma az EL-ben a szeszélyes Bournemouth érkezik Spanyolországba.

Megkezdi az idei nemzetközi szereplését a Ferencváros is az Európa Ligában, mindjárt az első meccset idegenben játsszák a zöldek, az ellenfél pedig régi, „jó” ismerős, a skótok zöldjei! Azt nyilván tudjuk, hogy a két keret közti értékbeli különbség jócskán a Celtic felé billen el. De ez nem jelenti azt, hogy ne lehessen megfogni egy erősebb gárdát! A Fradi nagyon sokszor bizonyította már ezt és ma az összes játékos extrán motivált lesz!