2019.03. 23.

Nehéz rajtra számíthatnak az olaszok!

Nehéz rajtra számíthatnak az olaszok!

Nem lesz egyszerű az olaszok nyitánya hazai környezetben a masszív skandinávok ellen, ráadásul ez a kötelező gyakorlat általában szokta nyomni az esélyesebb válogatott vállát rendesen.

Olaszország. Viszonylag gyenge csoportba kerültek az olaszok, akik a kihagyott VB szereplés után ezúttal már "B" verzió nélkül ugranak neki a selejtezőknek, nincs más lehetőség, ki kell jutni az EB-re. Ugyanakkor a bosnyák, a finn, illetve a görög csapat is bármekkora mértékbén sorolhatóbb alacsonyabb szintre az olaszokénál, félválról egyáltalán nem szabad őket venni. Az lenne aztán az igazi blama, hogy ha ebből a csoportból nem sikerülne tovább lépniük. Fontos a jó rajt, és ennek érdekében lényeges hogy milyen kezdőt rak össze a kapitány, akiken lesz némi felelősség. Várhatóan egy mozgékony kezdőt rak össze néhány meglepetéssel, hisz Piccini a Valenciából, illetve Kean is a kezdőben kaphat szerepet. 

Finnország. Jogosan építkezhetnek tovább a skandinávok a Nemzetek Ligájában nyújtott teljesítményükből, az irány jó csak tovább kell vinni. Hatalmas munkával, melóval kompenzálják lenn a gyepen a papíron feltüntetett különbségeket, ami mellé egy-két extra teljesítmény is párosul, gondolok itt Pukki, Sparv, vagy Hradecky idei produktumára. Vélhetően egy defenzív hadrenddel ugranak neki a találkozónak, várakozva a kontra lehetőségekre, esetleg a pontrúgások által kínált lehetőségekre. Kanerva egy klasszikus 4-4-2-t rakhat fel a gyepre egyaránt a szélek lezárásával, és egyaránt a pálya közepének a megszállásával, az egyik kulcsjátékos Soiri lehet, aki a középpályán nyújthat egyensúlyt a csapatának. 

tipp
Olaszország-Finnország
2. félidöben (Hazai csapat melyik félidőben szerez több gólt?) | 2.15 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további témák a rovatból

Egygólos előnyt próbál megőrizni a Salzburg Cipruson.
Egygólos előnyt próbál megőrizni a Salzburg Cipruson.
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Kezdődik a Cincinnati APT 1000-res torna, innen hozom a meccseket a komment felületen. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni). Mára egy szelvényt hoztam, a duplázás jegyében!