Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára az Arsenal – West Ham Premier Liga-bajnokit hoztam, szelvénytipp érkezik.

- Londoni rangadóra kerül sor az Emirates Stadionban, ahol az Arsenal a West Ham Unitedet fogadja. Az Arsenal kiváló formában várja a találkozót, hiszen a Newcastle United elleni idegenbeli siker és az Olympiakosz felett aratott Bajnokok Ligája-győzelem is lendületet adott a csapatnak. Mikel Arteta együttese sorozatban három tétmérkőzést nyert meg, az utóbbi hatból ötöt sikerrel abszolvált, így ismét versenyben van a bajnoki címért. A West Ham új korszakát Nuno Espirito Santo irányításával kezdte meg, miután Graham Potter rossz szériája öt vereséggel és csupán egy győzelemmel végződött. Az új vezetőedző bemutatkozása Everton ellen idegenben egy 1–1-es döntetlennel zárult. A papírforma egyértelműen az Arsenal mellett szól. A hazaiak lendületben vannak, sorra nyerik a mérkőzéseiket, és erős hazai mérlegük komoly fegyvertény. Bár a West Ham az utóbbi két alkalommal győztesen távozott az Emiratesből, jelenlegi formájuk és negatív londoni derbi mérlegük alapján kevés esély mutatkozik arra, hogy megismételjék ezt a bravúrt. Az Arsenal támadójátéka Odegaard vezérletével bőséges helyzeteket teremt, amelyeket a statisztikák szerint most hatékonyabban tudnak gólra váltani. Mindezek alapján a londoni rangadón a hazaiaknak van nagyobb esélyük, és joggal számítanak esélyesnek a három pont megszerzésére.
Tipp: Arsenal nyer – 1,22

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Alavés - Elche
Kevesebb, mint 2,5
Everton - Crystal Palace
Nem
Bologna - Pisa
Bologna
Newcastle - Nottingham
Newcastle
E. Frankfurt - Bayern München
Kevesebb, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
2,20
Összes esemény törlése
Nem lepne meg ha ezen a bunda meccsen ne lenne több gól, úgy hogy nagy tét
San Pablo Burgos - Girona
Kevesebb, mint 170,5 (Pontszám 170,5)
1,65
Összes esemény törlése
Szintén nagy tét... Nagyon jó odds
Chelsea - Liverpool
Kevesebb, mint 8,5 (Szögletszám 8,5)
1,70
Összes esemény törlése
Nagy tét... Nagyon jó odds... Második félidőben nem lesz 6 szöglet
tippszelvény
K. Khachanov - Juncheng Shang
Nem
tippszelvény
Dortmund - RB Leipzig
Több, mint 4,5
J. Pegula - L. Noskova
Kevesebb, mint 23,5 (Játékszám 23,5)
2,00
Esemény frissítés:
Pegula gyenge
1,68
Ausztrália - Új-Zéland
9
7
Nagy tét... Hatalmas ajándék
tippszelvény
D. Altmaier - J. Sinner
Igen
:)
tippszelvény
E. Frankfurt - Bayern München
Kevesebb, mint 2,5
tippszelvény
Honvéd - Atomerőmű
Több, mint 163,5
Nymburk - Decin
Nymburk -18,5
Sopron - Dávid Kornél KA
Sopron -27,5
tippszelvény
Metz - Marseille
Marseille
Internazionale - Cremonese
Internazionale
E. Frankfurt - Bayern München
Bayern München
Arsenal - West Ham
Arsenal
tippszelvény
Rögle - Örebro
Rögle
Valerenga - Narvik
Valerenga
Chur - Bellinzona
Chur
Lausanne - Zürich Lions
Lausanne
SaiPa - Vaasan Sport
SaiPa
tippszelvény
Sydney Kings - NZ Breakers
Hazai és több
Anyang - Goyang
Hazai és kevesebb
tippszelvény
Oviedo - Levante
Igen és több, mint 2,5
Manchester Utd. - Sunderland
Páros
tippszelvény
Puskás Akadémia - Újpest
Igen
Oviedo - Levante
Kevesebb, mint 3,5
Girona - Valencia
Kevesebb, mint 4,5
Ath. Bilbao - Mallorca
Ath. Bilbao
Real Madrid - Villarreal
Igen
tippszelvény
Leeds - Tottenham
Páros
Manchester Utd. - Sunderland
Nem
tippszelvény
Unicaja Malaga - Bilbao
Unicaja Malaga
Krems - Hollabrunn
Krems
Basel - Arosa
Basel
Kisvárda - Kozármisleny
Kisvárda