Továbbra is azt szeretnénk, ha ez a kis társaság, akik minden nap összegyűlnek itt, ne csak egymást segítve hozzunk ötleteket, tippeket, hanem növelni-bővíteni is szeretnénk a csapatot! Várunk mindenkit, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Kérünk mindenkit, hogy csak egy sorszámmal-, vagy még anélkül sem, ne szemetelje tele 30-40 tippel a topicot, mert azzal zavarja a konstruktívan résztvevők szórakozását! Legyünk figyelemmel egymásra! Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!
Sziasztok!
Mára a Rangers – Kilmarnock skót bajnokit hoztam, szelvénytipp következik!

- A Rangers a szezon elején komoly válságot élt át! Russell Martin irányításával 17 bajnokin mindössze öt győzelem született, ami októberi menesztéséhez vezetett. Az átmeneti időszakban egy Dundee United elleni 2–2 után Danny Rohl érkezett az Ibroxba, és bár a német szakember kezdése döcögős volt, első öt meccséből hármat elveszített, a folytatás már egyértelmű fellendülést hozott. A következő 19 tétmeccsből a Gers 12-t megnyert, négyszer döntetlent játszott, és csak háromszor kapott ki. A bajnokságban különösen meggyőző a mérleg, nyolc győzelem, egy döntetlen és egy vereség, amivel a csapat felkapaszkodott a harmadik helyre, 48 ponttal, mindössze hat pontra a listavezető Hearts mögé. A Kilmarnock gyenge szezont fut, a szezon eleji hét fordulóban még csak egyszer kaptak ki, ám ezt egy sokkoló, 16 meccses nyeretlen széria követte, benne 12 vereséggel. A hétvégén ugyan egy fontos, 3–0-s sikerrel vetettek véget ennek Aberdeen ellen, de a 11. helyen állnak, 17 ponttal, és mindössze három pont választja el őket a még éppen biztonságot jelentő pozíciótól. A feladatukat tovább nehezíti, hogy az elmúlt négy Rangers elleni meccsüket mind elveszítették, ezeken összesen 16 gólt kaptak, és csak hármat szereztek. A Rangers jelenlegi formája, hazai pályás előnye és minőségi fölénye biztos győzelmet eredményezhet!
Tipp: Rangers nyer – 1,31
Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Oklahoma City - Orlando
Oklahoma City -5,5
Portland - Phoenix
Több, mint 214,5