2015.01. 16.

Afrika Nemzetek Kupája 2015

Afrika Nemzetek Kupája 2015
Január 17-én azaz szombaton kezdetét veszi az Afrika Nemzetek Kupája a fekete kontinensen. A torna egészen február 8-ig tart, és itt is az Ázsia Kupához hasonlóan 16 nemzet méri össze tudását 32 mérkőzésen. Eredetileg Marokkó adott volna otthont e rangos sporteseménynek, de a Nyugat-Afrikai Ebola járvány miatt lemondták a rendezés jogát, így 2014 november 14-én Egyenlítői-Guinea kapta a rendezési jogot.
 
 
 
Az Afrika Nemzetek Kupája 1957-ben indult útjára Szudánban és egészen 2012-ig 2 évente rendezték meg, de 2013-án is rendeztek egy tornát, hogy az Ázsia Kupához hasonlóan ne az Olimpia és az Európa Bajnokság évére essen. Így most minden páratlan éven ugyanúgy kétévente rendezik meg. A 2015-ös Afrika Kupa mezőnye igen csak érdekes, hiszen a címvédő Nigériának nem sikerült kvalifikálnia magát a tornára és így mondhatni üres a trón. Nigéria mellet Egyiptomnak sem sikerült kijutni akik 2004 és 2008 között sorozatban háromszor ültek fel a fekete kontinens trónjára. De említhetnénk még Angolát, Togót vagy akár a rendezés jogát lemondó Marokkót is, mint hiányzó csapat. A mezőny azért így is bombaerős, de a csoportokat igen furcsa mód sorsolták össze, de ezt a bővebb csoport elemzésekben olvashatjátok a cikk további részében.
 
 
"A" csoport:
 
Számomra az "A" jelű négyen tűnik játékerőben a leggyengébbnek. A házigazda Egyenlítői-Guinea mellé Burkina Faso, Gabon és Kongó kapott besorolást. Egyenlítői-Guinea helyzete érdekes ugyanis már a selejtezőben kizárták őket hiába győzték le a pályán Mauritániát az egyik játékosuk jogosulatlanul játszott és ezért kizárással büntették őket. A mostani rendező már 2012.-n Gabonnal karöltve rendezett egy Afrika Kupát és 3 év elteltével ismételten ők adhatnak otthont a tornának. Burkina Faso a legutóbbi tornán egészen a döntőig szárnyalt ahol Nigériától szoros meccsen kaptak ki 1-0-ra. Gabon a legutóbbi tornára nem jutott ki, de 2012-ben házigazdaként továbbléptek a csoportjukból, de a kieséses szakaszban 1-1-es döntetlen után Mali ejtette ki őket büntetőkkel. Kongó kvalifikációja érdekesre sikerült, mert pont ők utasították maguk mögé a címvédő Nigériát és Dél-Afrika mögött csoport másodikként jutottak ki. Természetesen a selejtezőben kulcsmozzanat volt, hogy el tudták meglepetésre hozni a 3 pontot Nigériából. A csoport favoritja a keretek alapján Burkina Faso, míg a 2. helyre a másik nemzetek közül szerintem odaérhet bármelyik. A csoportban könnyedén felmerülhet a körbeverés gyanúja is, de szoros párharcokra számítok. Azért ebben a csoportban is vannak neves játékosok, mint a Burkinai Jonathan Pitroipa aki legutóbb a torna legjobb játékosának választottak, vagy a Dortmund csatára a Gaboni Pierre-Emerick Aubameyang. Én a csoport élére Burkina Fasot várom, a csoport sötét lova számomra Kongó akik meglepetést okozhatnak, Gabonnak van talán a legnagyobb esélye a 2. helyre, míg a rendező Egyenlítői-Guinea szerintem a csoport utolsó helyén fog végezni. 
 
 
"B" csoport:
 
A legkiegyenlítettebb négyest talán a  "B" csoportban hozta össze a sors. Itt kapott helyet 2012 bajnoka Zambia, a legutóbb 2002-ben győztes Tunézia, az elmúlt tíz évben a semmiből ütőképes válogatottá alakult Zöld-foki Köztársaság és a Kongói DK. Zambia egy csoportból jutott ki a Zöld-foki szigetekkel az Afrika kupára, Tunézia Szenegált és Egyiptomot megelőzve váltotta meg repülőjegyét, míg a Kongói DK Kamerun és Elefántcsontpart mögött legjobb csoportharmadikként egyedüliként kvalifikált a tornára. Ez szó szerint az a csoport ahol mind a 4 válogatott odaérhet az élre. Számomra Tunézia és Zambia a csoportban a két favorit míg a másik kettő alakulat sötét ló, nem lehet megmondani mire lehetnek képesek. A Zöld-foki Köztársaság a selejtezőben hazai pályán pontvesztés nélkül muzsikált, de idegenben hullajtottak pontokat. Kongó DK a kemény csoport ellenére el tudott hozni Elefántcsontpartból 3 pontot és mellette elegendő volt nekik Sierra Leonet oda-vissza kipipálni. Ebből a négyesből Tunézia focija kicsit eltér a többiekétől, az arabos stílus jellemző rájuk, stabil védelem, taktikus óvatos játék, kellemetlen ellenfél. A Zöld-foki szigetek válogatottjának nagy része Portugáliában profiskodik, rájuk jellemző az egykoron őket gyarmatosító Portugálok stílusa. Zambia remek támadójátékosokból áll és pörgősebb játék hívei Mayukáék. Kongó DK-ra legjobban a stabil játék jellemző, egyaránt jól védekeznek és jól is támadnak, de kissé óvatosak. Ha a két továbbjutót kellene megneveznem akkor Tunéziát és Zambiát mondanám, de a másik két válogatott is könnyedén odaérhet.
 
 
"C" csoport:
 
A "C" jelű négyes szerintem egyértelműen a 2015-ös Afrika Kupa halál csoportja. A 2014-s világbajnokságon is látott Algéria és Ghána mellett Szenegál és Dél-Afrika is a "C" jelű csoportba kapott helyet. Algéria az elmúlt 5-6 évben hatalmasat lépett előre, pedig az egykoron szinte csak bunker focit játszó válogatottból egy robbanékony, gólerős támadójátékot produkáló csapat alakult ki, de mindezek ellenére a védelmük is még a régi, megszokott eszközökkel stabilan működik. Játékosaik szerte Európában top ligákban edződnek napról napra, szóval az előrelépés náluk tényleg megkérdőjelezhetetlen. Ghána az Afrikai labdarúgás egyik nagy ígérete már nem is tudom hány éve, főleg közvetlen a nagy tornák előtt, hogy most majd tényleg megmutatják. A keretet fiatal, tehetséges játékosok alkotják akik tudnak nagyon jól és nagyon rosszul is játszani, de még mindmáig csak ígéretek. Szenegál a 2002-es világbajnokságon bombaként robbant, majd ugyan azzal a lendülettel el is tűntek a süllyesztőben. Világbajnokságra azóta nem sikerült kijutniuk és az Afrika Kupán sem alkottak maradandót, pedig a csapat nem olyan rossz. A támadósoruk nagyon ütőképes, de a védelemmel vannak problémák amit a középpálya nem igazán tud kiegyenlíteni, így rájuk is jellemző a Ghánánál már említett nagyon jó játék és nagyon rossz játék. Dél-Afrika a 2010-es világbajnokságon rendezőként ott tudott lenni, de továbbjutniuk nem sikerült hiába küzdöttek nagyot. Náluk azóta egy generációváltáson ment át a csapat, több meghatározó játékos visszavonult vagy lemondta a válogatottságot, szóval számukra egy tanulásokkal teli torna lehet a megfiatalított válogatottal. Számomra a csoport és a torna favoritja is Algéria. Ghána egy nagy kérdőjel, a keret alapján esélyesek a továbbjutásra. Szenegál és Dél-Afrika bármire képes lehet, de főként Ghánát viccelhetik meg, és ha van egy kis szerencséjük akkor ki is ejthetik a csoportkörben. Izgalmas, fordulatos meccsekre számítok ebben a csoportban.
 
 
"D" csoport:
 
A "D" csoport sem piskóta és a "C" jelű négyeshez hasonlóan itt is kemény mérkőzések lesznek. Ebbe a csoportba került Elefántcsontpart, Kamerun, Guinea és Mali. A csoport fő esélyese és a torna favoritjai közé sorolandó Elefántcsontpart ismételten nekirugaszkodik, hogy felérjen a csúcsra ami már oly sokszor nem sikerült nekik. A keret adott a sikerhez, de még a jövő titka, hogy végre kijön e a lépés az elefántoknak. Kamerun az elmúlt bő 10 évben csak esett-kelt a különböző tornákon amikre néha még kijutni sem sikerült. A csapatban a sok tehetséges fiatal játékos mellett 1-2 tapasztaltabb játékosra is számíthatnak, de nem a keretéhez méltó sikereket sikerül nekik elérni. A világbajnokságon is csúnyán leszerepeltek, de itt a lehetőség most a javításra saját kontinensükön. Guinea sosem tartozott Afrikában a meghatározó válogatottak közé, de stabilan a középmezőnyben néha-néha feltűnnek egy-egy Afrika Kupán és már egyre több jó képességű focistájuk keresi a kenyerét Európában. Mali válogatottjának kerete is át esett egy kisebb fajta fiatalításon aminek még nem érett be gyümölcse. Ők is Guineához hasonlóan a középmezőnyt erősítik, de néha néha megrángatják a nagyon bajuszát egy-egy mérkőzés erejéig, de eddig többre nem igazán futotta tőlük. A csoportban első helyre tenném az Elefántokat, míg a második helyen egy kis odafigyeléssel könnyedén célba érhet Kamerun. Guineától és Malitól természetesen azt várom, hogy odapiszkáljanak a két nagynak, de kevés esélyt látok rá, hogy  ez sikerülne. Összességében számomra ez tűnik a legkiszámíthatóbb csoportnak, de ha lesznek is fordulatok azok inkább Kamerunt fogják sújtani és nem Elefántcsontpartot.
 
 
A torna január 17 és február 8 közt zajlik Egyenlítői-Guinea 4 városában. A legnagyobb stadion 35700 férőhelyes, míg a legkisebb 5000 embert tud befogadni. Érdekesség, hogy az egyik helyszín az országhoz tartozó közeli sziget területén helyezkedik el. Az Ázsia Kupától eltérően itt kora este és este lesznek a mérkőzések, amiket az Eurosport és az Eurosport 2 felváltva közvetít majd élőben. Szerintem az Ázsia Kupához hasonlóan itt is egy jó kis tornára számíthatunk és bízom benne, hogy minden sportfogadási igényt kielégítenek majd a meccsek és február 8-n majd büszkén mondhassuk, hogy ez a torna profitot hozott. Remélem az Ázsia Kupa egy kis kedvet hozott nektek és az Afrika Kupát is szép számmal követni fogjátok majd amiről a tipplap az én jóvoltomból naponta közvetíti majd a cikkeket és tippeket számotokra. A nyitónap két mérkőzéséről szombat reggel jelenik meg a cikk a tippekkel. Mindenkinek sok szerencsét kívánok!
 
AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA 2015 ODDS
Elefántcsontpart
Algéria
Ghána
Tunézia
Kamerun
Szenegál
Dél-Afrika
Burkina Faso
Zambia
Mali
Zöld-foki-szigetek
Gabon
Egyenlítői Guinea
Kongói DK
Kongó
Guinea
 
A Tipplap szerint a torna fő esélyese Algéria!
 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.
Ez a párosítás egykor kettős rangadókon szerepelt a Népstadionban, ma sajnos csak a másodosztályban kerül megrendezésre. A pillanatnyi erőviszonyok alapján a Vasas az esélyesebb, még idegenben is, de egy ilyen rangadón gyakorta van meglepetés is.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Lille ma a Lyont fogadja a Stade Pierre-Mauroy-ban, úgy, hogy egyetlen pont is elég lenne ahhoz, hogy legalább az Európa Ligában szerepeljenek a következő szezonban. Az előző találkozón a Lille egy gólos hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a Metzet, ezzel feljött a negyedik helyre a Ligue 1-ben, míg a Lyon egy oda-visszavágós párharcban 3-2-re nyert a Monaco ellen.