2017.03. 13.

Ágyúgolyó-futam: első dörrenés!

Ágyúgolyó-futam: első dörrenés!

Egy nagyon izgalmas versenyen vagyunk túl és bízunk benne, hogy a következő is hasonló színvonalú lesz. A szabályok továbbra is változatlanok, de ebben a posztban közkincsé tesszük és bárki megismerheti őket. Kívánunk mindenkinek sok sikert a játékhoz!

 

 

 

Szabályok: 
 
 
Alaphangon 10 napig tart a küzdelem. Minden tippelőnek lehetősége van az adott napra vonatkozó tippmixes kínálatból kiválasztani eseményt, amelynek a kimenetelére tippet küld. (Sorszám, esemény, nyereményszorzó.) Nincs olyan megkötés, hogy háromesélyes fogadási lehetőségnek kell lennie (tehát tenisz, foci under/over 2,5 és mindkét csapat lő/nem lő gólt is szóba jöhet). A tippelőnek az a feladata, hogy az adott napi kínálatból kiválaszt egy tetszőleges eseményt, választ hozzá a kimenetelek közül  és melléírja a tippje leadása pillanatában érvényes Tippmix-oddsot. Fontos, hogy csak olyan esemény ér, amelyiket a Tippmixen élesben játszva kötés nélküli szelvényként is játékba lehetne küldeni. A valódi Tippmixszel ellentétben itt tétösszeget sem kell feltüntetni, ugyanis pontokért megyünk. De az elsődleges szempont a túlélés.
Továbbra is fennáll az a szabály, hogy a bármilyen szempontból szabálytalan tippeket (pl. csak kötésben tehető meccs választása; 5,00-nál magasabb nyereményszorzó; egy fordulóval későbbi megtehető tipp küldése, vagy nem a megfelelő formátumban leadott tipp) azonnal hibának vesszük, és a játékost kiejtjük. Ennek különösen az első egy, maximum két napban lesz jelentősége, a tapasztalat ugyanis az, hogy akinek megadtuk a javítás lehetőségét, úgyis kiesett egy-két napon belül, akik viszont sokáig jutottak, több napon át tippeltek sikeresen, nos, nekik már az első fordulótól sem okozott gondot figyelembe venni azt a néhány szabályt, ami eddig is megadta a játék keretét.
 Az első játéknapon kettő tippet várunk minden indulótól, de a második naptól már automatikusan csak egy tippet kell leadni. A Top10-től (tehát, amikor már csak tíz játékos viaskodik egymással  nem lehet olyan eseményt kiválasztani, amit a többiek közül más már korábban lestoppolt magának. Aki előbb csap le magának egy eseményt, onnantól az már az övé. Még vele ellentétes kimenetelre sem lehet tippelni ugyanarra a találkozóra. Az a meccs onnantól minden szempontból tabunak számít a játékon belül. Ha tehát az alaptipp pl. over 2,5, arra a meccsre mástól H-D-V, under 2,5 vagy over 3,5 fogadásokat sem fogadunk el; a később tippelők válasszanak más találkozót.
Hogy meddig lehet tippelni egy meccsre? Minden esetben 22:30 a fogadási határidő, akkor is, ha a játékos hajnali NHL vagy egyéb más hajnali eseményt választ .Reggel hat órai kezdetű eseményeket fogadunk el hajnalinak, még érvényes az aznapi fogadása, de a tippet MINDENKINEK le KELL ADNIA adott nap 22:30-ig! Továbbá amennyiben a játékosnak nincsen módja, hogy  a rendelkezésre álló időkereten belül tippeljen, akkor ezt megteheti a kapcsolati menün keresztül e-mailben is!
 A versenynap végén a rossz tippet adó játékostól elbúcsúzunk, a helyesen tippelők másnap is folytathatják a játékot. Mindaddig játékban marad egy játékos, amíg jól tippel a saját maga választotta eseményre. Amennyiben a 10. nap vége előtt mindenki kiesne, kezdjük elölről az egészet. Ha a 10. nap előtt marad pontosan egy játékos, akkor abban az esetben ő a győztes, ha rendelkezik az addig eltelt játéknapok másfélszeresének megfelelő ponttal. Ha pedig a 10. nap végére egynél többen maradnak versenyben, akkor pontozás alapján hirdetünk győztest.
Minden eltalált napi tippünkhöz tartozik egy pontérték, maga a szorzó lesz az az összeg, amit a játékos felír a gyűjteményébe. A napi sikeres fogadások nyereményszorzóit viszi magával minden talpon maradt játékos tovább a következő körbe. Az újabb találatot pedig a következő nap végén hozzáadjuk (tehát nem szorozzuk vele, hiszen kvázi új szelvényről volt szó), így a végére kialakul egy erősorrend akkor is, ha többen túlélnék a 10 próbatételt. Alsó határ persze nincs, viszont a felső határ legutóbb is jól működött, így nem változtattunk rajta, most is 5,0. VISZONT a 10 nap alatt mindenkinek össze kell gyűjtenie minimum 15 pontot! Ha a játék úgy ér véget, hogy egy versenyző marad talpon, akkor abban az esetben, ha megvan az előírt pontszáma (a játékban töltött napok szorozva 1,5-tel) akkor ő a győztes, ha nincsen meg, akkor újraindítjuk a versenyt (vagyis ösztönözve lesztek a jobb szorzók választására is, de alsó határa az oddsznak nincs továbbra sem).
Többen is kérték, hogy szabályozzuk le egyértelműen a félbeszakadt meccseket. Nos, ha törölnek egy meccset, akkor 1,00-ás az oddsz, ehhez mérjük a pontokat, de a tippelőjének megvan a továbbjutás arra a napra. Ha elkezdik, de félbeszakítják a meccset, ha még azon a napon folytatják (és be is fejezik), akkor a pályán elért eredmény számít, ám ha portugál módra elnapolják a találkozó egy részét, a Tippmix hivatalos eredményhirdetésére nem várva nálunk 1,00-ás oddsz és továbbjutás lesz. Itt kell megemlíteni az elnapolt teniszmeccsek esetét. Ha pl. van egy hétfői teniszmeccs, amelyet keddre napolnak, értelemszerűen érvénytelen tipp, mert ahhoz, hogy valaki keddi eseményre tippeljen, szüksége van arra, hogy hétfőn egy jó tippel életben maradjon. Ilyenkor két eset van. Ha a játékos a tippje leadásakor az m1 Teletext 887. oldaláról még nem értesülhetett az időpontmódosításról, akkor a tippért kapható pont nélkül ugyan, de továbbjut a következő dörrenésre, ám ha pusztán szórakozottságból nem ellenőrizte a tippjét közvetlenül a játékba küldése előtt, menthetetlenül kiesik.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Todlich 2017-03-14 00:29:49
05532 S. Wawrinka - P. Kohlschreiber H 1.35
05138 A. Radwanska - S. Peng 1. játszma győztese H 1.50
istvank 2017-03-13 22:56:12
Sziasztok!!!

03213 1 Charlotte - Chicago V 3.20 Töröl
07638 1 NY Rangers - Tampa Bay H 2.10 Töröl
Wcsabesz 2017-03-13 22:53:00
07650 Vancouver - Boston V 1.70
03000 NY Rangers - Tampa Bay Gólszám Kevesebb, mint 5,5 H 1,75
apach28 2017-03-13 22:52:01
Sziasztok,

22624 1 NY Islanders - Carolina V 1.40
Gólszám 4,5 - Több, mint 4,5
07639 1 Nashville - Winnipeg H 1.85
Laller 2017-03-13 21:38:05
Sziasztok!
21685 Lazio-Torino 1X2 +Gólszám 2,5 04 Hazai és több 1,90
21608 Osasuna-Eibar 1X2 + Gólszám 1,5 06 Vendég és több 2,10
hatebreed 2017-03-13 21:28:49
Sziasztok.
08535 Benfica-Belenenses H 1,16
05511 Y.Nishioka-T.Berdych V 1,18
tibcsi68 2017-03-13 21:19:51
Hali!

24593 H Chelsea- MU Hendikep 1:0 1,18
08781 V Benfica- Belenenses Több, mint 1,5gól 1,14
BMate 2017-03-13 21:18:39
21618 Lazio - Torino D 4.05
26653 Chelsea - Manchester United H 1.82
Koós Erik 2017-03-13 21:12:30
26653 Chelsea - Manchester Und. V 4,85
21213 Osasuna - Eibar D 3,35
tothotto33 2017-03-13 21:11:26
Törölt hozzászólás
Thtomi 2017-03-13 21:03:34
Sziasztok!

21281 Osasuna - Eibar 05 (4.90)
Gólszám (pontosan) - 4
21688 Lazio - Torino 03 (4.85)
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt - Döntetlen és igen
szelektiv 2017-03-13 20:58:31
HI MNDKI!!!!!

08535Benfica-Belenenses H 1,16
07660St.Patrick-Finn H. H 1,45
csuri84 2017-03-13 20:53:58
26653 Chelsea - Manchester Utd. V 4.90
05606 M. Zverev - D. Thiem V 1.30
Bogszi 2017-03-13 20:46:16
09108 1 Hapoel Beer Sheva - Beitar Jerusalem H 1.50 Töröl
24594 1 Chelsea - Manchester Utd. V 2.00 Töröl
Hazai csapat - Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
Lekmak 2017-03-13 20:44:41
01380 1 Nadal R / Tomic B - Klaasen R / Ram R V 1,60
07479 1 Herbert P-H / Mahut N - Djokovic N / Troicki V H 1,40
Treus 2017-03-13 20:42:38
05606 1 M. Zverev - D. Thiem V 1,35
05511 1 Y. Nishioka - T. Berdych V 1,18
Bista 2017-03-13 20:38:34
21275 V Osasuna - Eibar 1,60
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
21630 V Lazio - Torino 1,45
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5)
boldizsar 2017-03-13 20:36:50
26653 Chelsea - Manchester Utd. H 1,77
00126 Nashville - Winnipeg a mérkőzés győztese Nashville H 1,5
Jumbopro 2017-03-13 20:29:44
HI!


05100 K. Mladenovic - S. Halep V 1.50
05704 V. Pospisil - D. Lajovic H 1.50
laczoo74 2017-03-13 20:29:09
05606 M. Zverev - D. Thiem H 2.80
05100 K. Mladenovic - S. Halep H 2.30
Landark 2017-03-13 20:27:22
11696 Hapoel Holon - Maccabi Kiryat Gat H 1,14
Hapoel Holon (A mérkőzés győztese)
05480 D. Goffin - A. Ramos H 1,18
D. Goffin (A mérkőzés győztese)
-Hunter- 2017-03-13 20:24:00
05704 Pospisil - Lajovic H 1.50
05532 Wawrinka - Kohlschreiber H 1.35
TheHunterxxx 2017-03-13 20:22:54
31637 Kétesély Düsseldorf vagy Döntetlen H 1.40
07901 Kétesély Lens vagy Döntetlen H 1.14
paraatléta 2017-03-13 20:13:51
SZIASZTOK
24610
Chelsea - Manchester Utd.V
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
1,35
21629
Lazio - TorinoV
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
1,15
gazdag74 2017-03-13 20:06:32
Sziasztok!

31439 Aarau - FC Zürich V 1.5
17334 Verona - Ascoli H 1.4
crayolol 2017-03-13 20:05:28
Sziasztok

26653 Chelsea-MU H 1,77
07037 Cork City-Sligo H 2,6
Hendikep 0:2 Cork City
sanyibacsi 2017-03-13 20:04:47
26653 1 Chelsea - Manchester Utd. H 1.77
21660 1 Lazio - Torino Mindkét csapat szerez gólt - Igen H 1.55
lugosibela 2017-03-13 20:04:36
17334 Verona - Ascoli H 1.40
21618 Lazio - Torino H 1.45
lokott 2017-03-13 20:02:43
Sziasztok!
05511 Nishioka-Berdych V 1.18
21274 Osasuna-Eibar 1,5over 1.18
csoras73 2017-03-13 20:00:17
000 1 Den Bosch - Venlo V 4.60 Töröl
Hendikep 2:0 - Venlo
31379 1 Aalborg - Midtjylland H 3.05
Levi20 2017-03-13 19:55:27
05452 E. Vesnina - Babos T. H 1.8
24610 Chelsea-Manchester Utd. (több mint 1,5 gól) igen V 1,35
baren11 2017-03-13 19:54:07
SZELVÉNY:2 db esemény kiválasztvaBEZÁR
08497 1 Nacional Madeira - Pacos Ferreira 03 4.30

1X2 + Mindkét csapat szerez gólt - Döntetlen és igen
32451 1 Aalborg - Midtjylland D 4.75
Hendikep 0:1 - Döntetlen
gombi007 2017-03-13 19:37:46
Üdv mindenkinek !
Tippek mára :
24354. Ajax2_Volendam. H. 1,55
17334. Verona_Ascoli. H. 1,40
Összesen :2,17
drogba40365 2017-03-13 19:33:18
24594 Chelsea- Manchester utd v 1,95 hazai csapat gólszám több mint 1,5 gól. 21618 Lazio- Torino h 1,45
zsaniapu 2017-03-13 19:31:34
Sziasztok !

25019 F. Sittard - NAC Breda H 3,05
31636 Düsseldorf - Braunschweig V 2,70
gaby-56 2017-03-13 19:31:24
Sziasztok..
25369 FC Oss - Cambuur Gólszám 3,5
Több, mint 3,5 1.80 V..
24611 Chelsea - Manchester Utd.
Mindkét csapat szerez gólt. I Igen H 1.95
actara12 2017-03-13 19:15:33
Sziasztok!

25038 F. Sittard - NAC Breda V 2.40
Gólszám 3,5 - Több, mint 3,5
24999 Den Bosch - Venlo V 2.45
Hendikep 1:0 - Venlo
bv50 2017-03-13 19:15:29
17334 Verona - Ascoli H 1.40
24354 Ajax 2 - Volendam H 1.55
demura 2017-03-13 19:15:19
07446 Limerick - Bohemians Mindkét csapat szerez gólt H igen 1,8
07900 Lens-Sochaux H 1,75
ildus88 2017-03-13 19:15:05
Sziasztok!

31650 1 Düsseldorf - Braunschweig 02 1.90
Gólszám - 2-3
21634 1 Lazio - Torino 02 2.10
Gólszám - 2-3
Jósolok 2017-03-13 19:14:07
Üdvözlet!
31662.Düsseldorf - Braunschweig
mindkét csapat szerez gólt H 1.85
21660. Lazio -Torino
mindkét csapat szerez gólt H 1.60
algida9 2017-03-13 19:09:45
38586 Levadiakosz - Aszterasz Tripolisz H 1.40
Kétesély - Levadiakosz vagy Döntetlen
32460
Aalborg - Midtjylland H 1.60
Mindkét csapat szerez gólt - Igen
akcselo 2017-03-13 19:01:57
09108 H. Beer Sheva - Beitar Jerusalem H 1,50
25212 Maastricht - Jong Utrecht H 1,30
Pubito 2017-03-13 18:59:30
Sziasztok!
P. Parmentier - A. Kerber 06937 V Több, mint 18,5 1,80
E. Vesnina - Babos T. 05883 V Több, mint 21,5 1,75
cimpi73 2017-03-13 18:51:09
SZIASZTOK!

08676 Benfica-Belenesses (0-1) H 1,50
24610 Chelsea-Manchester Utd. (több mint 1,5 gól) igen V 1,35
zontana 2017-03-13 18:49:00
05452 E. Vesnina - Babos T. H 1.8
07456 L. Safarova - V. Williams V 2.25
ecse 2017-03-13 18:48:04
21618 Lazio - Torino H. 1,50
21213 Osasuna - Eibar V. 1,85
KirályZotya 2017-03-13 18:46:37
E.Vasnina-Babos T. H 1.8
Al-Ahli-Al-Ain D 3.05
broschz 2017-03-13 18:41:43
31645 1 Düsseldorf - Braunschweig V 1.35
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
21629 1 Lazio - Torino V 1.14
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
barcafan88 2017-03-13 18:36:10
08781 1 Benfica - Belenenses V 1.14
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
24610 1 Chelsea - Manchester Utd. V 1.35
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
Hajszi 2017-03-13 18:36:03
26653 H Chelsea - Manchester Utd. 1,75
21618 H Lazio - Torino 1,5
balzerka 2017-03-13 18:35:52
Sziasztok.
Chelsea- Mancheser Utd 1x2 Mindkét csapat szerez gólt
24603 Hazai és igen 4,30
21618 Lazio-Torino Döntetlen 3.90
Maistermate 2017-03-13 18:28:57
Sziasztok!

21660 Lazio - Torino mindkét csapat szerez gólt: IGEN H 1,60
21608 Osasuna - Eibar 1X2 + gólszám 1,5: 06 vendég és több 2,15
Szívtiproimi 2017-03-13 18:20:11
Sziasztok!
08535 Benfica - Belenenses H 1.16
21618 Lazio - Torino H 1.50
prindunn 2017-03-13 18:16:53
17353 1 Verona - Ascoli H 2.05
Hendikep 0:1 - Verona
04875 1 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar H 1.95
petruska 2017-03-13 18:03:25
VadÁSZok!!!

20533Al-Ahli-Al-Taawon H 1,40
02872Sparta P.-Brno H 1,55
delapir81 2017-03-13 18:02:54
17334 1 Verona - Ascoli H 1.35
21213 1 Osasuna - Eibar H 3.70
ToMMo 2017-03-13 17:50:55
02872 Sparta Praha - Brno (1.m.)  H 1.55
07456 L. Safarova - V. Williams  H  1.50
melinda.csereinespisak 2017-03-13 17:38:38
21274
Osasuna - EibarV
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
24610
Chelsea - Manchester Utd. V
Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5)
1,35
norbipumukli 2017-03-13 16:18:25
Sziasztok!

31379 Aalborg - Midtjylland V 2,00
24611 Chelsea - Man. Utd H 2.05
mindkét csapat szerez gólt: igen
karola74 2017-03-13 16:15:13
07042 Cork City - Sligo V 1,60 Gólszám több mint 2,5
08782 Benfica - Belenenses V 1,50 Gólzám több mint 2,5
count12 2017-03-13 16:05:08
Üdv!

04875 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar H 1.95

12017 Antakya Hatay - Adana ASKI H 1.35
Dzsani86 2017-03-13 15:43:59
Sziasztok!

Lokomotiv-Krasznodar
05154
MINDKÉT CSAPAT SZEREZ GÓLT
H igen 2,20

Osasuna-Eibar
21509
MINDKÉT CSAPAT SZEREZ GÓLT
H igen 1,55
szaki76 2017-03-13 15:22:51
Hali!

07900 1 Lens - Sochaux H 1.80

04875 1 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar H 2.00

Sok sikert!
erdeid1129 2017-03-13 15:19:48
HALI!

08782 1 Benfica - Belenenses - Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5 V 1.50
05452 1 E. Vesnina - Babos T. H 1.80
asr1994 2017-03-13 15:09:09
24610 1 Chelsea - Manchester Utd. (Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5) V 1.35
05511 1 Y. Nishioka - T. Berdych V 1.20
Gabenm 2017-03-13 14:57:46
Sziasztok!


24603 01 Chelsea - Manchester Utd. Hazai és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt) 4,30
31636 D Düsseldorf - Braunschweig Döntetlen (1X2) 3,00
KKrissz0 2017-03-13 14:55:07
Chelsea v Manchester United
Tipp: 1X2 + mindkét csapat szerez gólt: hazai és nem @2.45
TIPPMIX: 24603 02

Lazio v Torino
Tipp:Mindkét csapat szerez gólt:Igen @1.60
TIPPMIX: 21660 H
Niké 2017-03-13 14:51:25
Sziasztok!
39556Buyukcekmece- Anadolu Efes Hendikep 12,5 V 1.85 Anadolu Efes -12,5
31639Düsseldorf-Braunschweig 1. félidő - Kétesély D 1.55 Düsseldorf vagy Braunschweig
surda64 2017-03-13 14:29:52
27601 1 Linfield - Cliftonville H 1,55
25629 1 AEK Larnaca - Omonia Nicosia H 1.95
drummer6 2017-03-13 14:28:53
Üdv!

21213 Osasuna - Eibar V 1.90
21618 Lazio - Torino H 1.50

Sok sikert mindenkinek! :)
stormcorner 2017-03-13 14:28:37
Üdv mindenkinek!
07901 1 Lens - Sochaux 1X H 1.16
24612 1 Chelsea - Manchester Utd. 1x H 1.15
Sok sikert mindenkinek.
Katalin Juhász 2017-03-13 14:07:32
24611 H Chelsea - Manchester Utd. Igen (Mindkét csapat szerez gólt) 2,05
31650 02 Düsseldorf - Braunschweig 2-3 (Gólszám) 1,90
Az Imi 2017-03-13 13:43:50
Üdv !

21509 1 Osasuna - Eibar H 1.60
Mindkét csapat szerez gólt - Igen
31662 1 Düsseldorf - Braunschweig H 1.85
Mindkét csapat szerez gólt - Igen

Sok sikert !
maya74 2017-03-13 13:25:55
17334 Verona - Ascoli H 1.35
08535 Benfica - Belenenses H 1.16
ildimama 2017-03-13 13:24:27
Sziasztok!

07446 Limerick - Bohemians H 1,85 Mindkét csapat szerez gólt
24743 Almere City - Dordrecht H 1,3
djibril 2017-03-13 13:11:37
17072 1 Inter Baku - Sumqayit H 1.45
37082 1 Ricoh HK - Hammarby H 1.35
vikingharcos 2017-03-13 13:10:02
Sziasztok!

21608 1 Osasuna - Eibar 06 2.15
1X2 + Gólszám 1,5 - Vendég és több
21618 1 Lazio - Torino H 1.50
Lalipapi77 2017-03-13 12:57:00
Üdv!

08642 Hapoel Afula - Hapoel Nazareth Illit H 1,7
21618 Lazio - Torino H 1,5
DaGamblorion 2017-03-13 12:49:29
13650 HIFK - JYP H 1.15
Mindkét csapat szerez gólt - Igen

26653 Chelsea - Manchester Utd. H 1.73
1x2
dani_94 2017-03-13 12:46:25
Sziasztok!

21684 Lazio-Torino
1X2 + Gólszám 1,5: 04 Hazai és több 1,65
05472 J. Görges - L. Davis V 1,70
Menthos04 2017-03-13 12:45:07
04876 H. Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar ( kétesély :hazai v döntetlen) odds: 1.22
07465 V. Huey T / Mirnyi M - Murray J / Soares B . odds: 1.4
sentinel 2017-03-13 12:10:09
Üdv!
21213 V Osasuna-Eibar 1,9
20182 V Achilles'29 - RKC Waalwijk 1,7

GL!
Grad49 2017-03-13 12:07:57
26653 Chelsea-Manchester United H 1,73
07388 Derry City - Dundalk Mindkét csapat szerez gólt : H (Igen) 1,60
Nash 2017-03-13 11:58:54
07500 Kookoo - Hämeenlinna D 3.70
16274 Anwil Wloclawek - Koszalin H 1.08
zodiyack 2017-03-13 11:43:26
Sziasztok!

14663 Chelsea - MU : Vendégcsapat - Gólszám 0,5 : V (Több, mint 0,5) 1.70
21660 Lazio - Torino : Mindkét csapat szerez gólt : H (Igen) 1,60
pep04 2017-03-13 11:30:49
07900 Lens-Sochaux H 1,75

09108 Hapoel Beer Sheva - Beitar Jerusalem H 1,50
Lancer 2017-03-13 11:23:53
26653 Chelsea - Manchester Utd. D 3.45
21213 Osasuna - Eibar D 3.35
letavertes89 2017-03-13 10:42:22
üdv!

25366 Oss - Cambuur V (Több, mint 2,5) 1,4
05472 J. Görges - L. Davis V 1,7
AC Milan 2017-03-13 10:40:10
Hali!

05121 02 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar 2-3 (Gólszám) 1,90
21612 05 Osasuna - Eibar Vendég és igen (1X2 + Mindkét csapat szerez gólt) 3,45
prigioni 2017-03-13 10:37:15
24904 Almere City-Dordrecht V (több, mint 2.5 gól) 1.4
21509 Osasuna-Eibar H (mindkét csapat szerez gólt-igen) 1.6
Istee86 2017-03-13 10:36:37
24604 Chelsea-Manchester Utd.
1. félidő - Gólszám 0,5: V Több, mint 0,5 1,45
21684 Lazio-Torino
1X2 + Gólszám 1,5: 04 Hazai és több 1,65
ferike71 2017-03-13 10:33:46
31646 1 Düsseldorf - Braunschweig V 2.10
Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5
05470 1 E. Vesnina - Babos T. V 2.20
Játszmák száma - 3
gyerek1 2017-03-13 10:26:00
07901 1 Lens - Sochaux H 1.16 Töröl
Kétesély - Lens vagy Döntetlen
24612 1 Chelsea - Manchester Utd. H 1.15 Töröl
Kétesély - Chelsea vagy Döntetlen
Attila_M 2017-03-13 10:22:15
Üdv Mindenkinek!
07900 1 Lens - Sochaux H 1.85
04875 1 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar H 1.95
Naldo 2017-03-13 10:11:17
07454 Osmaniye - AGÜ Kayserispor V 1.12
08681 Buyukcekmece - Anadolu Efes V 1.55
Hendikep 9,5 - Anadolu Efes -9,5
Gyozo16 2017-03-13 09:20:52
Sziasztok

07038- H- Cork City- Sligo (Hendikep 0:1)- 1,55
24611- Igen- Mind a két csapat szerez gólt- Chelsea- Manchester United- 2,05
pic-lac 2017-03-13 09:14:07
Sziasztok!

21625 1 Lazio - Torino H 2.20
Hendikep 0:1 - Lazio
24601 1 Chelsea - Manchester Utd. V 2.15
Gólszám 2,5 - Több, mint 2,5
toth.tamas.750 2017-03-13 09:10:51
Sziasztok !!

25741 1 AEK Athén - Olympiakosz H 1.50
Hendikep 8,5 - AEK Athén +8,5
00928 1 Izrael - Hollandia H 2.30 Baseball
atesz1224 2017-03-13 08:40:08
Sziasztok
21619 1 Lazio - Torino V 2.30
Kétesély - Döntetlen vagy Torino
24612 1 Chelsea - Manchester Utd. V 2.01
Kétesély - Döntetlen vagy Manchester Utd.
Menelaos 2017-03-13 08:33:21
21684 04 Lazio - Torino Hazai és több (1X2 + Gólszám 1,5) 1,65
08676 H Benfica - Belenenses Benfica (Hendikep 0:1) 1,55
Muntyán Norbert 2017-03-13 08:28:10
21618 Lazio - Torino Lazio (1X2) H 1,55
24611 Igen H 2.05 Chelsea - Manchester Utd. Mindkét csapat szerez gólt
Lali68 2017-03-13 07:58:45
Űzzük, hajtsuk!
05229 M. Keys - N. Osaka H 1,40
10321 King V / Shvedova Y - Aoyama S / Yang Z H 1,22
afalon22 2017-03-13 07:57:16
39016 1 Cracovia Krakkó - Zaglebie Lubin 01 4.35
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt - Hazai és igen
05158 1 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar 01 5.00
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt - Hazai és igen
Fercsi 2017-03-13 07:44:29
Sziasztok!!
04876 1 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar H 1.22
Kétesély - Lokomotív Moszkva vagy Döntetlen
31637 1 Düsseldorf - Braunschweig V 1.40
Fehérvári Kitti 2017-03-13 07:06:41
Sziasztok!

25052 FC Eindhoven - PSV 2 H 1.85
04875 Lokomotív Moszkva - FK Krasznodar H 2.05
struccló 2017-03-13 04:34:14
24603 Chelsea - Manchester Utd. 01 4.25
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt - Hazai és igen
05523 Y. Nishioka - T. Berdych 03 1.60
Pontos végeredmény - T. Berdych 2:0
Shanghai 2017-03-13 04:26:02
21214 Osasuna - Eibar Döntetlen vagy Eibar (Kétesély) V 1,24
21618 Lazio - Torino Lazio (1X2) H 1,55
KapiPro 2017-03-13 03:26:02
Sziasztok! 06623. Anaheim- Washington 1 harmad golszam 1.5 tobb. V 2,15. 05947. L.A. Lakers- Philadelphia. 1 félidö. V 2,15
Dolor 2017-03-13 03:21:48
21213 V osasuna-eibar (mérkozés győztese) 2.00
prince_wow 2017-03-13 01:40:58
24967 V Den Bosch - Venlo 1,55
14072 V Jukurit - Lahti Pelicans, Lahti Pelicans (A mérkőzés győztese) 1,50

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Borussia Dortmund kedden 21 órakor a Signal Iduna Parkban fogadja az Atletico Madridot Az első mérkőzés Madridban a hazaiak 2-1-es győzelmével ért véget.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján a Borussia Dortmund kedden 21 órakor a Signal Iduna Parkban fogadja az Atletico Madridot Az első mérkőzés Madridban a hazaiak 2-1-es győzelmével ért véget.
Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.
Gondoltam egy merészet, és csináltam egy játszós számlát, amire átvezettem a sajátomról 100.000 forintot. Igazi pénzt, nem játékzsetont. Előttetek játszunk, élesben, fotókkal. Gyertek. Azért írtam, hogy játszunk, mert segítségül hívtam régi jó barátomat, Barnamedvét, és mindketten adunk 3-3 tippet, rövid indoklással. Utána ezt mindennap felküldjük 3.000 forinttal, 4/6-ba, és meglátjuk, hova jutunk a tippjeinkkel. A tippmixpro oldaláról mindennap kifotózom a tippsort a téttel, aztán Barnamedve beszerkeszti, és nyomon követjük. Szurkolni ér! A tippeket vihetitek, ha szimpatikus.
friss 4 órája Menekülés a kiesés elől
A 22. fogadja a 21. helyezettet az angol negyedik vonalban. A tét nagy, hiszen még egyik alakulat sincs biztonságban. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 2
Tipp
A 22. fogadja a 21. helyezettet az angol negyedik vonalban. A tét nagy, hiszen még egyik alakulat sincs biztonságban. Fotó: pixabay.com