2014.02. 03.

ATP Montpellier: P-H. Mathieu – Nicolas Mahut

A tengerparti Montpellierben, hazai közönség előtt mérkőzik meg a két gall játékos. A 766,000 dollár összdíjazású versenyt teremben, kemény pályán rendezik, aminek számos előnye van. Az éghajlati viszonyok nem szólhatnak bele a verseny lebonyolításába, és a játékosok dolgát se nehezítik.

 

 

P-H. Mathieu – Nicolas Mahut
  Montpellier
2014.02.03 - 16:30
 

Mathieu egy tehetséges teniszező, akiből viszont igazán sosem jöttek elő ezek a képességek. Sosem tudott stabil eredményeket produkálni, annak ellenére, hogy tényleg nagy lehetőségeket jósoltak Neki. Minden bizonnyal ez már így is fog maradni, hiszen januárban töltötte be a 32. életévét. A karrierje lefelé ível, évről évre csak árnyéka önmagának. Világranglistás helyezésének köszönhetően az Australian Openen selejteznie kellett, de nem jött össze Neki a főtábla. Jimmy Wang verte 2 nagyon sima szettben. Régebben az adogatásai még némi alapot adtak a játékának, de mára már a szerva sem működik megfelelően. És ami nagyobb gond, hogy rengeteg ki nem kényszerített hibát vét Paul. A korai Grand Slam búcsú után Németországba vette az irányt, pontosabban Heilbronnba. Sok sikere itt sem akadt, hiszen az első körben Hajek verte meg, egy szorosabb és egy nagyon sima szettben. Ezen körülmények között (kemény, indoor) 161 mérkőzést játszott, amiből 90-et tudott megnyerni.

Mahut egy kiváló adogató, aki játékát is erre építi. Hatalmas adogatás után nyargal a hálóhoz, és röptével fejezi a pontok java részét. Neki sem sikerült túl jól az idei start. A Del Potro és Chardy elleni vesztes meccseket még meg lehet bocsájtani, viszont az Ebden elleni melbournei búcsút kötve hiszem. Llodra oldalán viszont egészen az elődöntőig meneteltek az Australian Openen, ahol a torna győztes párosa verte meg Őket. Nicó tavaly 10 indoors tornán indult, és igen szép eredményeket is ért el. 2 Challenger tornát be is húzott, de a karrierje alatt lejátszott 325 indoors meccs is egy elképesztő adat, főleg úgy, hogy ebből nem kevesebb, mint 210 alkalommal győztesként is hagyta el a pályát. Számára ezek a körülmények megfelelőek. Nincs szél, ami zavarná a nagy szerváját, nincs nagy páratartalom, ami lassítaná a labdákat. Gyakorlatilag az Ő játékának tökéletesen megfelel ez a kemény, fedett pálya.

A két játékos még 10 éve találkozott egy challenger torna döntőjében, ahol Mathieu nyert. Ebből sok következtetést nem vonhatunk le, de így teljes az összkép. Mahut stabil adogatójátékai előbb utóbb meg fogják törni Mathieu-t, aki ha egyszer elveszti a fonalat onnantól szépen meg is veri saját magát.

  • Tipp: Nicolas Mahut nyer (8) – 1,4

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Adelkutya3 2014-02-03 18:22:26
Ez a Mahut egy kalap sz.r!

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.