2013.02. 23.

Az FC Bruges – Anderlecht mérkőzés beharangozója (Aranymosás pályázati anyag), 2012-02-23

Az FC Bruges – Anderlecht mérkőzés beharangozója (Aranymosás pályázati anyag), 2012-02-23

A  cikket Rosberg nicknevű kedves olvasónk küldte nekünk.

246 FC Brugge-Anderlecht 
A belga bajnokság 27. fordulójának egyik rangadója. A 6 Bruges fogadja a listavezető Anderlechtet és ez a mérkőzés nagyon sok mindenki számára egy vendég győzelem, vagy egy döntetlen, ami benne is van, hisz' ha ránézünk a tabellára, láthatjuk a 18 pontnyi különbséget és azt, hogy az Anderlecht 8 ponttal vezeti a bajnokságot a Waregemmel szemben, amely szintén idegenbe látogat. Ha megnézzük az egymás ellenni mérkőzéseiket, a statisztika is az Anderlecht mellett szól, hisz' a Bruges a 2011-es szezonban nyert utoljára az Anderlecht ellen hazai pályán. Ebben az idényben az Anderlecht mindössze kétszer kapott ki, méghozzá mind a kétszer idegenben: a Charleroitól és a Standard Liegetől. A Bruges hazai pályán 3-szor szenvedett vereséget ebben az idényben: a Waregemtől a Lokerentől és a sereghajtó Cercle Bruges-től, ezért nagyon háromesélyes ez a mérkőzés. De Bruges-nek mindent el kell követnie a győzelemért, ha versenyben szeretnének maradni az 1-6. hely valamelyikének megszerzéséért. Az Anderlechtnek meg belefér egy vereség, mert akkor is marad böven pontelőnye, főleg ha a Waregem nem szerez pontot a Charleroi otthonában. Az én tippem egy hazai győzelem.
Tipp: H - 2.60 (Kezdési időpont: vasárnap, 14.30)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tapuah 2013-02-23 16:20:57
Meleg találkozó lesz. Esélyesebb a vendég, de a rangadó hangulat és a hazai pálya előnye a Brugge malmára hajthatja a vizet. :-)
Barnamedve 2013-02-23 15:01:18
De már megérkezett. :)
riverside 2013-02-23 14:54:05
Lemaradt egy T betű a címből.

további tippjeink a Foci világából

A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A dán alakulat eddig nem szerepel jól a KL-ben, nem úgy a bajnokságban. Az Ajax két meccsen eddig három pontot szerzett. Izgalmas csörtét várunk.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
A török együttes eddig mindkét mérkőzését megnyerte a KL-ben, a németek egy győzelem után kikaptak Monacóban. Ma egymással randevúznak a felek.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Real Sociedad és a Lyon összecsapásán két támadásban veszélyes, de az utóbbi időszakban védekezési problémákat is mutató csapat találkozik. A baszkok hazai pályán szeretnének javítani a városi rivális Athletic Bilbao elleni vereség után, míg a Lyon az Angers legyőzésével érkezik, de az európai porondon egyelőre hullámzó teljesítményt nyújt.