2018.04. 22.

A bajnoki címért egymás ellen küzd meg a Juve és a Napoli

A bajnoki címért egymás ellen küzd meg a Juve és a Napoli

Csúcsrangadót rendeznek ma a Serie A-ban, hiszen a listavezető Juventus a Napolit fogadja. Torinói siker esetén tulajdonképpen eldőlne a Scudetto sorsa, ha viszont Hamsíkék győznek, akkor nagyon izgalmas utolsó négy fordulóra van kilátás. Az Inter ás célért, a BL-indulásért küzd és ezúttal a Chievo ellen tehet egy lépést e felé. Lássuk az esélyeket!

 

Juventus – Napoli

  • A Juventus a címvédésre hajt, a Napoli pedig sokadjára próbálja megfosztani trónjától a „zebrákat”. Sokáig úgy tűnt, hogy jó esélye lehet erre a Napolinak, azonban az utóbbi hetekben elkezdett botladozni és már hat pont is volt a hátránya. A héten azonban a Juve váratlanul ikszelt a Crotonéval a Napoli viszont legyőzte az Udinesét ezzel pedig négy pontra csökkent a különbség. A mai derbin Juve siker esetén lényegében eldőlni a bajnoki cím, viszont ha a Napoli nyer, akkor nagyon szoros hajrára van kilátás. Alapesetben a Juventus lenne a párosítás esélyese, hiszen sokkal mélyebb a kerete és decemberben is legyőzte a Napolit, de a Crotone elleni döntetlen elbizonytalanítja az embert. A másik része a dolognak, hogy a Juventus rendre annyit ad ki magából, amennyit nagyon muszáj, többet nem és bizony egy mai döntetlen is vélhetően bajnoki címet jelentene számára. A Napoliban pedig nem érzek annyi erőt az utóbbi hetek teljesítménye alapján, hogy képes lenne nyerni.

Chievo – Inter

  • Kedden kiütötte az Inter a Cagliarit, ezzel így tovább üldözi a két fővárosi gárdát, a BL-ért folyó harcban. Három nyeretlen és rúgott gól nélküli meccs után sikerült a milánóiaknak nyerni a szárdok ellen. Idegenben viszont egy Samp elleni 5-0-t leszámítva nem sok babár termett Perisicék számára az utóbbi időben, hiszen december eleje óta az az egyetlen győzelmük. A Chievo sörnyű sorozata véget ért a Sampdoria legyőzésével, azóta csak a Napolitól kapott ki a többi meccsén ikszelt. Mivel az Inter idegenben nagyon bizonytalan, a Chievo pedig a döntetleneket stabilan szállítja ezért én a remire voksolnék kettejük veronai összecsapásán.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.