2018.04. 04.

Bikadiadal várható

Bikadiadal várható

Néhány hetes mélyrepülés után ismét magához tért a Toro - ma a Crotone ellen ismét bizonyathatnak a bordók.

Torino - Crotone
Tipp: 1-es! (1.50 - tippmixpro)

  • A Szinisa Mihajlovicsot váltó Walter Mazzari eleinte remekül rázta fel a bikákat, de a lendület februárra elfogyott. Jött négy vereség sorozatban, ám legutóbb Szardínián kiütéses sikert értek el Obiék (0-4). A gárda 39 egységével a 10. pozíciót foglalja el a tabellán, ezen sokat már nem javíthat a társulat. Hazai környezetben egészen gyémoltalanul teljesítettek Niangék, mérlegük 5-5-4. Ma Molinaro szerepeltetése kérdéses, a 3-5-2-es felállás marad, elpl Belotti párja Falque lesz majd.  
  • A Crotone válságban van, és ma ráadásul meghatározó játékosok sora lesz kénytelen kihagyni a túrát. 24 pontjával a 18., kieső helyen foglal helyet, idegenbeli mérlege pocsék (2-2-10), és most ké vereséggel a háta mögött érkezik Torinóba. Legutóbb Firenzében járt a piros-kék egység, amelynek nem elég, hogy sima vereség lett a vége, de még eltiltásokat is szedtek össze Walter Zenga fiai. Mandragora, Stioan és Capuano egyaránt a lelűtón foglalhat helyet, Budimir sérült.
  • A bikák rátaláltak a helyes útra, és a tartalékos Crotone ellen otthon tartják majd a pontokat.

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.