2017.07. 26.

BL-esélylatolgató a mai csokorban (1,75 – 1,60– 1,70)

BL-esélylatolgató a mai csokorban  (1,75 – 1,60– 1,70)

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani legalább 4 /olykor csak 3/ olyan foci tippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában én single, vagyis csak szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ma a Bajnokok Ligája selejtezői vannak soron, az események szorzóját a Tippmixpro ajánlatából válogattuk.
 
Nice – Ajax
Igen (Mindkét csapat szerez gólt) - Odds: 1,75

  • A hazaiaknál Plea, valamint Cyprien játéka is kérdéses, míg a nyáron edzőváltáson átesett hollandok most már a távozott Traore, valamint Klaassen nélkül készülnek. Az Ajaxos fiatalok mellé rutinos öreg rókaként csatlakozott Huntelaar, aki a kapu előtti tapasztalataival képes lehet segíteni. A franciákra jellemző, hogy hazai pályán rendkívül lendületesek, s ez a mai napra is igaz lehet, ám a támadófocihoz közel helyezkedő holland csapat megfelelő válaszcsapásokat mérhet a vendéglátókra. 

FH:20:45

Salzburg – Rijeka
Salzburg (1X2) - Odds: 1,60

  • Az osztrák együttes simán továbbjutott az előző körből, de a Rijeka sem panaszkodhat a 7-1-es összesítésével.  Ma már egy szinttel, vagy talán kettővel is komolyabb ellenféllel találkoznak, fedeznek fel a másikban, ám ha a kereteket vizsgáljuk a RedBull valamivel előrébb jár, de van eltiltottjuk, és sérültjük is. A vártnál sokkal nehezebben fog alakulni az odavágó érzésem szerint a hazaiak szempontjából, ám eggyel talán több azon kulcsemberek száma, akik képesek jól dönteni éles helyzetben. 

FH:18:45

Dinamo Kijev - Young Boys
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,70

  • A hétvégén útjára indult Svájcban is a bajnokság, miközben Ukrajnában már két játéknapon is túl vannak a csapatok, a kijeviek eddig 100%-sak. A Young Boys egy parádés játékkal megfogta hétvégén a Baselt, ami után az önbizalommal nem lesz gond. A Dinamóhoz visszatért Mbokani, akivel a támadósor még erősebb, és változatosabb lett. Papíron természetesen az egész párharc esélyese az ukrán gárda, azonban a lendületes támadójáték ma sok gólt hozhat.

FH:18:30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Sporting CP fogadja a Vitória Guimaraes csapatát péntek este, 21.15 órakor a portugál élvonal második fordulójában. A tavalyi ezüstérmes a nyitányon csak 2-2-es döntetlent játszott az Estrela Amadora otthonában, míg mai vendége 1-0-s vereséggel kezdte a szezont az Arouca ellen hazai pályán. Mindkét csapat az első bajnoki győzelmére törekszik tehát.

Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.
Pazarul kezdte a bajnokságot a házigazda, amely még gólt sem kapott az első két mérkőzésén. Ma is megoldható feladat vár a társulatra.