2014.11. 30.

Corby-piramis (2/1)

Corby-piramis (2/1)

A piramis lényege nem más, mint hogy lassabba, türelmesen, de stabilan építsük fel gazdagságunkat és annak alapjait. 4 mérkőzés, ¾-es kombinációs fogadás, és olyan szorzók, mely alapján, ha egy is elmegy a 4-ből, még mindig a saját pénzünknél legyünk. Ám ha mind jön, 4-szeres summa üti a markunkat.

Tegnap jó volt a bemutatkozás, egyedül a United hozta azt, amit elvártam volna, megnézzük, hátha sikerül mára valami jobb összeállítást találni.

206 *(0-1) Atl. Madrid - Deportivo H 1.61

A vasárnap deles spanyol meccsektől mindig félek, főleg, amikor nem vendégre húzom, mert eddig azt figyeltem meg, hogy előszeretettel nyer az idegenbeli gárda. Most mégis a kivételre megyek, amely erősíti a szabályt. A kisebb fővárosi csapat még mindig nagy játékerőt képvisel Costa kiválásával is, Simeone Mandzukis pótlásával próbálta a problémát megoldani, úgy tűnik jól megy, a görögöket a BL-ben is simán kiütötték, ráadásul a horvát mesterhármast szerzett. Ma ismét hazai pályán kell játszani a Reáltól 8:2-re kikapó Depor ellen, akik egyébként sem tudnak sokat felmutatni eddig ebben a szezonban.

215 Sandhausen - RB Leipzig V 2.05

Németország második vonalát is érdemes górcső alá venni, főleg a Leipzigre kihegyezve. Legutóbb mikor őket választottam otthon, magabiztosan, több találattal nyertek. Mai ellenfelük hasonlóan acélos, a Leipzig pedig egyre közelebb a feljutáshoz. Ehhez viszont el kell kezdeni idegenben is jól teljesíteni, reményeim szerint ez, ha szűken is, de ma elkezdődik.

248 *(0-1) Salzburg - Wolfsberg H 1.56

Ha Leipzig, akkor Salzburg is. Az osztrák testvérgárda az EL-ben is helyt áll, mi több csoportelsőként jutottak tovább. Otthon is elindult újra a szekér, a mögöttük haladó Wolfsberg nem lehet akadály. Főleg annak a fényében, hogy a sérültjeik felgyógyultak, a vendégek pedig éppen abba a pocsolyába léptek bele, amibe a hazaiak sokáig áztak.

254 *(0-1) Porto - Rio Ave H 1.76

Végül, de nem utolsó sorban Portugália egyetlen veretlen bandájára tennék, a Portora. 10 találkozón az 5 gól eleve eget rengető eredmény, annak fényében még inkább, hogy még a BL-ben is helyt kell állni (továbbjutás 1. hely megvan). A Rio Ave evvel szemben az EL-ben is bukdácsol, a bajnokságban hullámzik. Ma sem Tarantini (M 9/1), sem N.Lopes (D 5/0) nem fog pályára lépni, a Porto pedig teljes kerettel vághat neki az esti 90 percnek. Szükség van a  3 pontra és a gólokra is.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2014-11-30 19:34:02
A Salzburg is elment:::::::::::::::
Forgo 2014-11-30 17:30:50
Repedezik a piramis, már csak nullszaldos lehet.
calgaryflames 2014-11-30 11:39:29
sziasztok!!

A mai tutko nem más mint a :

Csíkszereda-Érsekújvár vendég győzelem

hogy miért ez nagyon egyszerü az amugy sem tul acélos hazai csapat kerete gyengült hiszen nagyon sokan a korosztályos Vb-re készülnek edzőtáborban.Szám szerint hatan.amugy is sebezhető a védelem és hát mivel angyon fiatalokbol ál a keret igy a teljesitmény erőnléttől is függ.Ez a meccs (remélem) a sima vendég győzelem kategoriájába tartozik.és még válalható 1.50 odds.
TRXman007 2014-11-30 11:08:57
Am én is pont a Depor behúzásán agyalok :DD

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!