2013.10. 30.

Csont nélkül - NBA #1 - 2013-10-30

Csont nélkül - NBA #1 - 2013-10-30
A tengerentúlt nem csak jégkorongban, kosárlabdában sem lehet kihagyni, így megpróbálok innentől ebből a ligából is csemegézni nektek, habár a Zrt. a rájátszásig szinte biztosan nem teszi az NBA-t a műsorlapra. A segítséget, meglátásokat, tippeket, kiegészítéseket most is szívesen fogadom.
 
 
 
A Phoenix Suns Nash távozása óta egyértelműen gödörben van. Az egész csapatot újjá kell építeni, ennek eredményeképp óriási változások voltak és lesznek Phoenixben. Már tavaly is a leggyengébb nyugati csapat voltak 25-57-es rekorddal, idén pedig talán még ennél is gyengébbek lesznek. Jövőre majd elhozzák a legígéretesebb fiatalokat a draftról és megpróbálhatják feléleszteni a franchiset.
 
Ezzel szemben a Portlan Trail Blazers felfelé emelkedik. Tavaly még lemaradtak a rájátszásról (és persze idén sem biztos, hogy ott lesznek), de ez talán egy jobb év lehet a számukra. Lemarcus Aldridge Lopez érkezésével legtöbbször talán PF-ben játszhat center helyett, ami jobban fog feküdni neki. Az irányítójuk a tavalyi "Rookie of the year", azaz az év újonca, Damien Lillard, akitől idén még többet várnak. Én oda várom őket a 7-8-9. hely környékére minimum nyugaton, és ha tényleg a rájátszásba akarnak jutni, akkor a Phoenix nem lehet akadály.
 
Tipp: 
Portland Trail Blazers
A Rockets számára nincs más választás: a tavalyinál is jobb szezont kell futni. Megszerezték a nyár slágerigazolását, Dwight Howardot, aki Ömer Asik elé kerül a csapatba. Lin és Harden méginkább összekovácsolódik, és ez nagy hasznára lesz a csapatnak. Apropó Harden! A kis szakállas, balkezes figura egyszerűen hihetetlen játékos. Elzavarták az OKC-ből, aztán a liga egyik legdominánsabb SG-je lett (nem, mintha az OKC-ben a legjobb hatodik ember címe nem jelentett volna semmit).  Idén is azt várják tőle, hogy a rájátszásba vezesse a csapatot, és - ha lehet - még jobb mutatókat produkáljon. Bár Hardent és Howardot is kérdésesnek jelölték a Bobcats elleni meccsre, én úgy tudom, hogy játszani fognak.
 
Michael Jordannek nincs túl sok öröme a Bobcats teljesítményében. Tavaly a liga második legrosszabb mérlegével, 21-61-gyel lettek utolsó előttiek keleten. Igazából nekik tényleg csak felfelé vezethet az út, de ahhoz, hogy igazán veszélyesek lehessenek, vagy bármi esélyük legyen a rájátszásra, meg kell enni még pár tucat palacsintát. 
 
Tipp: 
Houston Rockets/Houston Rockets 
Első 20 pontig: Rockets

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
pabeszka 2013-10-30 21:31:32
Melyikkel nem? :)

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.