2013.11. 15.

Csont nélkül - NBA #3 - 2013-11-15

Csont nélkül - NBA #3 - 2013-11-15

A parkett ördögei ma sem alszanak. Legalábbis a meccsek alatt biztos nem.
 
Az Indiana Pacers az egyetlen még veretlen csapat az NBA mezőnyében. 8/8 a mérlegük, amit nagyban köszönhetnek a védelmüknek (átlagban 84 pontot kapnak meccsenként, amit nem túl nehéz túldobni). Paul George 25-ös átlagával, és 40%-os hármasával kiegyeznének az egész szezonra szerintem, de ez még nem a csúcs. Az ellenfélnek kemény hónap ez a novemberi, hiszen a fél roster lesérült. Butler, Ilyasova, Knight, Neal, Pachulia és Ridnour játéka mind kérdéses a Pacers ellen (nyilván páran játszani fognak, hiszen valakikkel ki kell állni), Delfino valószínűleg a teljes szezonra kidőlt, Sanders pedig minimum erre a hónapra. A Bucks gyébként sem világverő csapat, Brandon Jennings távozásával pedig egy nagyon tehetséges fiatal irányítót is elveszítettek az offseasonben, nem beszélve arról, hogy Monta Ellist is eltradelték. Arra számítok, hogy minimum két számjegyű különbség lesz közte, hogy lássa a hazai közönség, hogy minden a legnagyobb rendben.

Tipp: Indiana Pacers -9.5 yes
Eredmény: 94.5 - 77

A mindenki ellen esélyes Miami Heat már a negyedik meccsét játssza otthon zsinórban, az eddigi háromból kettőt nyertek (egyet a Clippers ellen), a Boston viszont megtréfálta őket a dudaszó előtt pillanatokkal elengedett dobással. A Heat azonban idén is remek lesz, esélyesek a gyűrűre zsinórban a harmadik alkalommal. A vendégek sem gyengék, azonban idegenben-otthon-idegenben játszanak, ez az ingázás pedig semelyik csapatnak sem válik a hasznára. Monta Ellissel ugyan fogtak egy jó játékost szerintem, a Heat elleni pluszt nem ő fogja megadni a Dallas Mavericksnek.

Tipp: Miami Heat yes
Eredmény: 110-104

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.