2012.03. 27.

Csúszós ajánlat! 2012-03-27

Csúszós ajánlat! 2012-03-27

Sajnos a tegnapi szelvényből ismét nem jött be az egyik meccs, de sebaj, előbb-utóbb Fortuna is mellénk áll. A mai napon nagyon szükségünk lesz rá, mivel igen szűkös volt a mai kínálat jégkorongból, valamint ezek már olyan meccsek amiken szinte bármi előfordulhat, ennek ellenére megpróbáltam kielemezni és felmérni az esélyeket és ezek alapján állítottam össze a mai szelvényjavaslatomat. Mindenképpen csak kistétet javaslok, mert mint írtam a jégkorong egyébként se egy életbiztosítás pláne ezeknél a meccseknél.

 

- Oddsmódosítás volt ennél az eseménynél, feltételezem, hogy sokan fogadtak hazaira és ezért lejjebb vitték picit az szorzót. A jobb erőkből álló, alapszakasz második Plzen játszik az erős középcsapatnak mondható Brno ellen. Tegnap nagy meglepetésemre a vendégek tudtak nyerni, ezzel vezetnek 1-0-ra összesítésben. A Plzennek nyerni kell ezt a meccset, ha komolyan gondolja a döntőt.

- Statisztikák alapján két gólgyáros csapat beszélhetünk. A Zvolen évek óta nem tudta megverni a Kosice együttesét, ezt a párharcot is 2-0-ra vezetik, amennyiben ma is nyernek, akkor saját közönség előtt juthatnának döntőbe. Győzni fognak!

- Ez egy nagyon szélsőséges meccs szerintem. Legutóbbi meccseken a döntetlentől a 6-1-es győzelemig volt itt minden. A párharcot 3-1-re a Bern vezeti, azonban a Fribourg is egy jó csapat, kétlem, hogy erről az állásról tovább tudnának még jutni, a mai meccset ha szorosan is, de begyűrik hazai környezetben.

- Szintén egy elég kiegyenlített párharc az osztrák liga két élcsapata között, biztos vagyok benne, hogy mindkét csapata a bajnoki címről álmodik ehhez azonban mindegyiküknek még három győztes meccset kéne megvívni egymással szemben. A Linz sikerét valószínűbbnek érzem, mint a vendégekét, egy hajszállal is, de jobb csapat, befogják húzni ezt a hazai találkozót.

 

080

jégkorong1

Plzen - Brno

HAZAI 1.85

 

 

K 17:25

 

081

jégkorong1

Zvolen - Kosice

 

 

VENDÉG 1.98

K 17:45

 

082

jégkorong1

Fribourg - Bern

HAZAI 2.23

 

 

K 20:00

 

083

jégkorong1

Linz - Klagenfurt

HAZAI 2.05

 

 

K 20:15

 

EREDŐ: normál fogadás esetén: 16,74

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
junkuncz 2012-03-27 20:53:15
Bízzunk benne, hogy bejön! :)
dudu20 2012-03-27 18:57:08
Fribourgon kívül én is ezt raktam :D

további tippjeink a Hoki világából