2013.09. 10.

Csúszós ajánlat, 2013-09-10

Csúszós ajánlat, 2013-09-10

A mai napon ismét belekóstolunk a KHL mérkőzéseibe, szám szerint kettőbe. Eléggé változatos a mai kínálat, de könnyedén választottam  és két izgalmas mérkőzésre fogadhatunk ma itt a Csúszós ajánlatban.
 

 

 

071 Bars Kazan - Traktor Cseljabinszk
A hazai Bars két eléggé változatos mérkőzésen van túl mivel az első körben sima 3-1-es vereséget szenvedtek, majd a második körben a Szalavat Ufa ellen tudtak büntetőkkel nyerni egy olyan mérkőzésen ahol a vendégek jobban játszottak, de mégis a Bars örülhetett a végén. A vendég Traktor már három körön is túl van, de az eddig két vereség és egy gőzelem hűen tükrözi a csapat rossz bajnoki rajtját. Ami meglepő, hogy a Traktor nagyon keveset lő kapura, de legutóbbi győztesmeccsükön 30% fölött volt a lövésszázalékuk. Sajnos idő hiányában nem tudtam egyik mérkőzésüket sem megnézni, de nekem ebből az jön le, hogy fölöslegesen nem lövöldöznek össze vissza, hanem próbálják kijátszani a tuti ziccert és abból gólt szerezni. Két legutóbbi összecsapásukon Traktor győzelem született előtte pedig három döntetlen. A Traktor kiváló csapat, erről a tavalyi szezonja is tanúbizonyságot tett. Ha belelendülnek a dolgokba és simán felül tudják múlni a Bars csapatát. 
Tippem: Traktor Cseljabinszk (odds 2,61)

074 Dinamo Moszkva - Szalavat Ufa
Egy igazán kemény összecsapásnak ígérkező mérkőzés. A hazai Dinamo jó startot vett mivel háromból három a mérlegük eddig és csupán két gólt kaptak, eddig nagyon jól védekeznek. Az Ufa két mérkőzésen van, mindkét találkozó döntetlennel zárult meg büntetőkkel az egyiket elveszítették, de a másikat megnyerték. Rengeteget lőnek kapura, de a helyzetkihasználásuk eddig pocsék. Ebből a szempontból is érdekes lehet a mérkőzés mivel a jól védekező Dinamo eredményes is tud lenni és gólokat szereznek, míg az Ufa csak szerencsétlenkedett eddig, vagy csak nem volt szerencséjük? Legutóbbi öt találkozójukon három Ufa győzelem és egy Dinamo siker mellé párosul egy döntetlen is. Igazándiból az egész mérkőzéssel kapcsolatban csak az izgatja a fantáziám, hogy az Ufa végre ki tudja-e használ a rengeteg ziccert? Vagy a Dinamo szó szerint őket is levédekezi, majd pár találattal elintézi? Szoros meccsre számítok, de mégis a Dinamo jó védelme lehet a meccs kulcsa. 
Tippem: Dinamo Moszkva (odds 1,95)

Sok szerencsét mindenkinek!

Barnu

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
caby402 2013-09-10 17:41:48
Várjuk a tieidet is. Jelzem pártatlan vagyok a vitátokban, de néminemű élcet érzek mindkét oldalon. Jó értelemben.

Csoki

további tippjeink a Hoki világából