2013.10. 10.

Csúszós ajánlat - NHL #8 - 2013-10-10

Csúszós ajánlat - NHL #8 - 2013-10-10
Lassan kirajzolódik a csapatok formája, mivel túl vannak többnyire a harmadik-negyedik meccseken. Az NHL-t ma is rövidebbre fogom, hoztam viszont egy netes bónuszt.
 
 
 
 
 
A mai tippsort egy meglepetéssel kezdem. Azt majd az eredmény eldönti, hogy örülni fogunk-e a meglepetésnek, vagy sem. A helyszín a hoki szempontjából annyira nem kiemelkedő Olaszország (onnan jön a Bolzano, aki szépen gyűjti a skalpokat az Ebelben). A két csapatunk pedig a  Fassa és a Renon. Nos, a két csapat között legutóbb nagyon nagy volt a különbség a bajnokság végére. Az utóbbi három év Serie A (10 csapatos) idényeiben pontok tekintetében (időrendben visszafelé, az alapszakaszban):
 
(9.)Fassa 27:71 Renon (3.)
(8.)Fassa 46:49 Renon (7.)
(7.)Fassa 42:74 Renon (4.)
 
A jelenlegi bajnokságból öt meccs ment le, a Renon négy győzelemmel, 11 ponttal a második, a Fassa egy győzelemmel, 3 ponttal a nyolcadik a már csak nyolc csapatos bajnokságban. Az egyetlen győzelmük pedig az előttük mindössze egy ponttal húzó Vipiteno ellen volt, akiknek szintén csak egy győzelmük van. A Fassa öt meccs alatt 25 gólt kapott be, ami egy nagyon szép kerek ötös átlag. Aki tudja, hogy mi a helyzet a hokiban, az tudja, hogy ez mennyire pocsék átlag. A Renon ezzel szemben csak kilencet kapott. A nagyon fizikális jégkorongban a játékosok átlag magasságát és testsúlyát is vizsgálhatjuk. Nos, itt is szembeötlő különbség van a két csapat között. A Fassa játékosai átlagosan 177.96cm magasak, és 77.25 kilósak, ezzel szemben a Renon játékosai 183 centi 86.21 kilót átlagolnak. Nem mellesleg az átlag életkor a Fassában nagyon alacsony, 22.83 év (a keret fele még a 20. életévét sem töltötte be) a Renonban 25.92 év. A végére hagytam azonban a legjobb, legütősebb érvem. A Fassa csapatában nincs kanadai játékos. Javarészt olaszokra támaszkodnak, két cseh, két litván és egy svéd található a keretben. Ezzel szemben a Renonnál hat kanadai és két amerikai is jelen van. A kapusuk például az a Chris Mason, aki a Winnipegben is védett, tavaly jött el a Nashvilletől, most öt meccsen 1.77 kapott gólt átlagol, és 93.1%-kal véd. Az egyik kanadai támadó Székesfehérváron is játszott, most öt meccsen öt pontja van már, a másik kanadai támadó öt meccsen nyolc pontnál tart, a harmadik és negyedik (utóbbi már honosított olasz) pedig öt meccsen négynél. Remélem világosan lejön a két csapat közti különbség.
 
Az odds nem túl magas, de úgy gondolom, hogy erre lehet tenni, ha más nem is, egy jó kombiba meg kell próbálni. Nézzetek körül, csak néhány fogadóiroda eseményei közt található meg a meccs.
 
Tipp: Vendég - 1.45 yes
Eredmény: 4-6
 
Ennyit európáról, gyerünk a keleti-partra. A Boston Bruins a meglepetésre 3-0-lal kezdő Colorado Avalanche csapatát fogadja. A Toronto skalpja már nagynak mondható, a kérdés az, hogy honnan jöttek ezek a győzelmek. A Bruins 2-0-lal áll, a Tampa után a Detroitot is hendivel verték. Csak ismételni tudnám önmagam, remek csapat, a harmadik meccsüket játszhatják otthon zsinórban, tehát utazniuk sem kell, ráadásul az előző meccsük négy napja volt. A játékosok fitten, kipihenve meccselhetnek majd. Az Avs játékosainak csak 48 óra telik el a két meccs között (Toronto-Boston), de ezek a fiúk bírják az ennél keményebb tempót is. Már csak a Boston az egyedüli veretlen az Atlanti Divízióban és azon lesznek, hogy ez így is maradjon.
 
Tipp:
021 Boston Buins - Colorado Avalanche - Hazai - 1.76 no
Eredmény: 0-2
 
Datsyukék legutóbb kaptak egy balcsapottat Boston irányából, ami után négy nappal fel kell tudniuk állni. Az ellenfél a Tavaresék által lemészárolt Phoenix. Hazai pálya, több pihenő, magasabbra törő célok, erősebb keret. Ezeknek a fele is elég egy győzelemhez.
 
Tipp:
024 Detroit Red Wings - Phoenix Coyotes - Hazai - 1.84 no
Eredmény: 2-4
 
A Lighning talán megindul felfelé az emelkedőn. Két hosszabbításos győzelem után végre megízlelnék a biztos győzelem ízét is. A Lightning célja az idényre: Stamkos és St.Louis formába lendítése és rájátszás. Ezek eléréséhez a Floridát ütni kell otthon. A vendégek legutóbb a gyötrődő Flyers ellen kaptak ki minimális különbséggel, előtte viszont lelépte őket a St.Louis. Ezúttal ugyan erre készül Martin St.Louis vezetésével a Tampa Bay.
 
Tipp:
025 Tampa Bay Lightning - Florida Panthers - Hazai - 1.91 yes
Eredmény: 7-2
 
A remekül rajtoló Toronto kikapott a még remekebbül rajtoló Colorado ellen, a Nashville pedig első idei győzelmét ünnepelte a Minnesota ellen. A favorit kiléte nem kérdéses, a többi pedig majd a jégen dől el.
 
Tipp:
027 Nashville Predators - Toronto Maple Leafs - Vendég - 2.31 yes
Eredmény: 0-4 
 
Ezt a San Josét nem lehet megállítani. Második találkozásuk már a feleknek rövid időn belül. A nyitómeccsen a Sharks otthon diadalmaskodott 4-1-re. Eddig a San José kiemelkedik keletről és ahhoz, hogy ez így is maradjon, el kell vinniük mind a két pontot Vancouverből. A döntetlentől tartok egy kicsit.
 
Tipp:
030 Vancouver Canucks - San Jose Sharks - Vendég - 2.57 yes
Eredmény: 1-4

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
calgaryflames 2013-10-10 15:04:45
mai "dunántuli" korong szelóm:

Minnesota-Winnipeg X
Detroit-Phoenix H
Washington-Carolina H
Tampa Bay-Florida X
Vancouver-San Jose V
Tapuah 2013-10-10 09:50:24
Mint már wmlítettem korábban ezentúl va kazah régiós bajnokságokból is fogsz csipegetni. :-)   
A Colorado menetelése itt ér véget?  :-)
 

további tippjeink a Hoki világából