2016.01. 21.

Csúszós ajánlat (SHL)

Csúszós ajánlat (SHL)
A tegnapi tipp - a JYP-HPK - ahogy vártam szoros 3-1 lett. A másik mérkőzésről (Turku-HIFK) nem értekeztem, de egy kommentben én is jeleztem, hogy hazait várok. Hát elég nagy betlit fogott a TPS, mert a HIFK 6-1-el ment haza. Ma átruccanunk a szomszédba és az SHL küzdelmeiből választottam, méghozzá szerintem nem is könnyű meccset.
 
Tippmix: 12520 VENDÉG
Döntetlen vagy Örebro odds: 1,80
Vaxjo   Örebro
  • Nagyjából két egyforma képességű csapat találkozójáról van szó. Mondom ezt annak ellenére, hogy a hazaiakat azért jobb erőkből álló csapatnak tartom. Ráadásul ők a címvédők. Pillanatnyilag a helyezések is ezt mutatják, ugyanis a Vaxjo 7. helyen áll 55 ponttal, a vendégek 5 ponttal kevesebbet gyűjtöttek és ez a 10. helyhez jó. A jelenlegi helyezések a nyolcaddöntőt jelentő helyet jelent. A Vaxjo felülről, az Örebro alulról keretezi a mezőnyt. A hazaiak óriási hullámvölgyben vannak, hiszen december közepe óta lejátszott 9 mérkőzés óta csak kétszer tudtak győztesen távozni a jégről. A mostani pozíciójuk csak annak köszönhető, hogy a rossz sorozatuk előtt viszont kiválóan játszottak. Annyira, hogy október közepe és december között lejátszott 17 mérkőzésből mindössze csak hármat veszettek el. Sérülések nem indokolják a formahanyatlást, így egyszerűen csak arról van szó, hogy rossz formába kerültek, nem igen megy a góllövés, viszont elég sokat kaptak. Az utolsó 9 mérkőzésen 32 gól ütöttek az ellenfelek, ami bizony 3,5 átlag.Ez nagyban lerontotta a kapuban Nihlstorp mutatóját (89,5 %). Legutóbb a Skelleftea ellen már Stefan Stéen védett, de Ő is kapott egy négyest.
  • Az Örebro ellenben formába lendült, bár a teljes szezont nézve semmi különöset nem produkál a csapat. A szériákat elnézve azért a vereségekből van több, volt öt mérkőzésig tartó hullámvölgy is. Most három remek győzelmen vannak túl, ráadásul mindhárom sikert rendes játékidőben és előrébb álló csapatok ellen érték el. Időrendben: Djurgardens ellen 3-5; HV71 ellen 3-0; Brynäs ellen 3-2 volt az eredmény. Az előzmények alapján nehéz eldönteni, hogy a csapat összekapta magát és idén is oda tud-e érni legalább egy negyeddöntős helyre vagy...  Amúgy tavaly pont a Vaxjo ütötte el őket a további küzdelmektől.
  • Nem tudom mennyi adalékot adtam a mai döntéshez, de magam részéről inkább vendég győzelmet vizionálok, mert az Örebro az elmúlt napokban bizonyította, hogy jó formában van és nyugodtan játszhat, mert  továbbra sincsen nagy veszélyben a mögötte lévő csapatoktól. A 11. helyen álló Malmö 11 ponttal van lemaradva. A motivációval sem lehet gond, mert mint említettem a Vaxjo csak 5 ponttal megy és ha ma győznének, akkor a két nap múlva esedékes otthoni Farjestad elleni mérkőzésnek igen csak megnő a tétje. Mivel az örebroiak vendégségben kissé vékonyak, meghagyom magamnak a kétesély opciót. Lehet, hogy egyedül maradok a tippemmel, sőt az is lehet, hogy mellé lőttem, de ezt ma így érzem.

Tippem: Döntetlen vagy Örebro odds: 1,80

Senki ne felejtse el, hogy a jégkorongot csúszós pályán játsszák!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2016-01-21 18:09:52
Hali!

MA ezt játszom:

Jokerit - Metallurg Novokuznyeck 1. harmad - 1X2 Jokerit 1,85 Nyitott
Växjö - Örebro Hendikep 0:3 Örebro 1,20 Nyitott

Eredő: 2,22X

Tét: 1 egység
Reniro 2016-01-21 16:52:56
Ha sikerül az Örebronak szűken tartani a Vaxjot, akkor Ok. Nem tudnám sokkal többel indokolni, mint az elemzésben leírtam - az már csak felesleges okoskodás lenne. Én ma ezt a mérkőzést a vendégeknek adom, de ne feledjük a szlogent....
gabelogen 2016-01-21 16:37:32
Szia Reniro!

Több külföldi honlapon megnéztem a Te általad ajánlott mérközést,és azt mondhatom hogy NEM IS ROSSZ ez a tipp!!

Az Én tippem erre a találkozóra: +2.5 Örebro (1.25)

Mit szólsz hozzá?

Ird márd meg a véleményedet.
Furamuci 2016-01-21 15:42:36
Nos, sikerült kiválasztani a svéd liga mai napjának talán legnehezebben kiszámítható mérkőzését. Nem mondom, vannak golyóid, ezt csipálom. Sajnos nem tudom eldönteni ezért egy adok kis KHL hintet (úgy látom elköll).

SZKA Szentpétervár - Admiral Vlagyivosztok: H
Dinamo Riga - Szibir Novoszibirszk: V

Sok sikert, Furamuci voltam.

további tippjeink a Foci világából

Ezek az ötletek kiválóan alkalmasak arra, hogy egy kétmeccses duplázóban az egyik tagot adják. Az odds alacsonyabb, viszont ezzel párhuzamosan a kockázat mértéke csökken! Az elemzéscsokorban olyan labdarúgó-mérkőzések esélylatolgató írásai olvashatóak, amelyeknek a szorzói 1,30 – 1,70 közti sávba esnek.

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!