2018.02. 09.

Egységesebb a Dordrecht

Egységesebb a Dordrecht

Két totálisan ellentétes pályát fut be a két gárda az elmúlt hetekben. Nem gondolnánk, hogy változás állna be a formájukban…

Tipp 1: +2.5 (1.55 – tippmixpro)
Tipp 2: 1-es (1.82 – tipmmixpro)

  • A Dordrechtet mintha kicserélték volna, 2017 utolsó öt bajnokiját elbukta, majd az idén mind a négyet behúzta. Különösebb változás nem történt a keretben, sőt, egy gólvágót elengedtek Romániába, helyére egy kezdő kapust és egy ugyancsak alapembernek számító bekket hoztak. 31 egységgel a 13. pozíciót foglalják el, otthoni mutatójuk 5-4-3, és csak egyszer nem találtak be az ellenfelek kapujába. Friss sérült nincs, Gerard de Nooijer vezetőedző egy két hete kiállított cserecsatárára nem számíthat. Farias jó formát mutat, és mostanság a játékvezetőkkel sem állnak hadilábon a fiúk: sorra kapják a tiziket, amelyeket eddig rendre értékesítettek is.
  • A Helmondnál megint válságstábot hívtak össze, nem először a szezonban. A piros-feketék elbukták az utolsó három fellépésüket, így 19 pontjukkal a 19. helyen szerénykednek csak. Idegenben még azért képesek megnehezíteni az ellenfelek dolgát (2-5-4), de például hétfőn az Ajax tartalékjai ellen is megadták magukat (2-0). A társulatnál a házi gólkirályt továbbra is nélkülöznie kell Roy Hendsriksen vezetőedzőnek, jó hír viszont, hogy egy szélső letöltötte eltiltását, így visszatérhet.
  • A hazaiak megtáltosodtak, és ezt a Helmondot nem érezzük olyan masszívnak, hogy megállítsa a Dordrechtet. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Bukayo Saka ebben a szezonban 6 bajnoki mérkőzésen 3 gólt szerzett, és ezzel ő az Arsenal legeredményesebb játékosa. A 25 éves angol szélső a hét közepén, a Lille elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen perceken belül betalált, miután beállt a kispadról. A Premier League címvédője vasárnap, 17.30-kor a Nottingham Forest otthonában lép pályára. A házigazdák sérülés miatt két alapembernek számító középhátvédjüket is nélkülözni kényszerülnek. Ez a sebezhetőség pedig tökéletes célpontot kínálhat az Ágyúsok legélesebb támadófegyverének.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Az AC Milan lombardiai rangadón fogadja az Atalantát vasárnap este, 18 órakor a Serie A 7. fordulójában. A házigazdák a 6., a vendégek pedig a 10. helyről várják a mérkőzést, ám a köztük lévő különbség mindössze 3 pont. Azt azonban érdemes megjegyezni, hogy amíg a Rossoneri továbbra is veretlen, addig a bergamói gárda 6 bajnokiból már 3-at is elvesztett a mostani szezonban. Bár a válogatott szünet óta hibátlan a La Dea, a milánói gigásznak jó esélye van arra, hogy hosszú idő után újra legyőzze tartományi riválisát.