2017.02. 16.

Előnybe kerül-e a Rosztov a Sparta ellen?

Előnybe kerül-e a Rosztov a Sparta ellen?

Az Európa-ligában is megkezdődik a kieséses szakasz. Itt viszont még csak a 16 közé jutás lesz a tét. Az Athletic Bilbao csak 2. lett csoportjában az ősszel, így hazai pályán kezdi meg a párharcot a ciprusi APOEL-lel szemben. A Rosztov és a Sparta Praha összecsapása azért lesz érdekes, mert mindkét együttes számára ez lesz az első tétmérkőzés 2017-ben.

Előnybe kerül-e a Rosztov a Sparta ellen?

 

Athletic Bilbao – APOEL

  • Ez elmúlt évekhez hasonlóan idén is követi a bajnoki tabellán a nagycsapatokat a Bilbao. Ez annak köszönhető, hogy hazai pályán remekel az együttes. Az egyetlen vereségét, a Barcelona elleni 0-1-t, még augusztusban szenvedte el. Azóta három döntetlen kivételével mindig győzött a San Mamésben. Vasárnap a Deportivót győzték le Susaetáék 2-1-re. A csapat veterán gólgyárosa, Aritz Aduriz a 89. percben szerezte meg a győztes találatot. A ciprusi APEOL ellen kötelező a továbbjutás az EL-ben. Ehhez pedig a hazai mérkőzés megnyerésével kerülhetnek közel a baszkok. Elképzelhető egy nagyarányú siker Muniainék részéről, és akkor a jövő héten nem kellene minden alapembernek elutaznia Ciprusra, tudná pihentetni a játékosait Valverde. Ősszel a Genk ellen sikerült öt gólt lőniük, akkor mind az ötöt Aduriz szerezte.

  • Az APOEL öt pont előnnyel vezeti a ciprusi bajnokságot és bár sok légióssal rendelkezik, nem üti meg egy erős spanyol középcsapat szintjét. Az EL-ben egy viszonylag könnyű csoportot nyert meg az ősszel az Astana, a Young Boys és az Olympiakosz előtt. A Bilbao már egy jóval nagyobb falat lesz, pláne idegenben.

Rosztov – Sparta Praha

  • A találkozó pikantériája az lesz, hogy egyik csapat sem játszott tétmérkőzést közel két és fél hónapja. Ezáltal nagyon nehéz kitalálni, hogy melyik együttes milyen formában van. A Spartánál nehezíti a helyzetet, hogy három sérült játékos is van, akik közül Rosicky és V. Kadlec is alapembernek számít. Az oroszoknál mindenki bevethető. Az ősszel a Rosztov a BL-ben szerepelt és a 3. helyen végzett csoportjában a PSV-t megelőzve, de a Bayern és az Atlético mögött. Azt lehet mondani, hogy kihozták a maximumot ebből a csoportból, hiszen a 3. helynél előkelőbb pozícióról aligha álmodhattak. A Sparta főként cseh játékosokra épít és a kerete erősebb, mint az elmúlt években, de még így is bravúrnak számított, hogy megnyerte csoportját az EL-ben a Southampton, az Inter és a Beer Sheva előtt. A rosztovi játékosok összértéke a transfermakrt.de szerint jóval magasabb és bizony a hazai pálya is nagy előnyt jelent, hiszen a prágaiaknak hatalmas utat kell megtenniük Rosztovig, ami biztosan nem könnyíti meg a helyzetüket.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jósolok 2017-02-16 12:08:29
Üdvözlet!
Jó tippek.. gratulálok hozzá, 0-1 hazai győzelmeket várok!
Sok sikert :)
Niké 2017-02-16 11:55:00
Bilbao otthon jó,de idegenben nem voltak túl meggyőzőek.
Én ott egy-két gólos baszk sikert várok míg a Rosztov-Sparta nálam egy nagy remi. 0-0 1-1.
Az oroszok a Bl-ben mutatott játékukkal letarolnák a cseheket,de nincsenek játékban ezért egy biztos iksz otthon.

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!