2017.11. 10.

Előnybe kerülnek az olaszok Svédországban?

Előnybe kerülnek az olaszok Svédországban?

A tegnapi napon a horvátok nagyon simán verték odahaza a görögöket, ezzel tulajdonképpen eldöntve a továbbjutás kérdését, míg Svájc egygólos siker aratott Belfastban. A pótselejtezők csúcsütközetére ma kerül sor, hiszen a 2006-os világbajnok olaszok Svédországban vendégszerepelnek. Emellett zajlanak az U21-es Eb-selejtezők: a mieink csoportjában lévő törökök és a máltaiak egymással csapnak össze.

 

Svédország – Olaszország

  • A svédeknek nagy pechük volt a sorsolásnál, hiszen a négy lehetséges ellenfél közül messze a legmagasabban kvalifikált olasz válogatottat kapták ellenfélnek. Bár a svédek is jó erőkből állnak, a 2015-ös U21-es Eb-győztes csapatukból egyre többen kapnak komoly szerepet a nagyválogatottban és topbajnokságokban is futballoznak, de az olasz sztárjátékosok ellen vélhetően kevésnek bizonyulnak majd. Hazai környezetben kezdik a párharcot és én nem merném kijelenteni, hogy Belottiék biztosan behúzzák ezt a meccset.

  • Egyrészt szokatlan lesz számukra a hideg, másrészt pedig nem annyival jobbak, hogy idegenben is biztosan nyerjenek. A remek formában lévő támadóikban azért okkal bízhatnak a déliek, hiszen Immobile 14 góljával a Serie A góllövőlistáját vezeti, Zaza a La Ligában Messi mögött 2., rajtuk kívül pedig Insigne a Napoliban, El Shaarawy pedig a Romában parádézik hétről-hétre. A védelme pedig mindig is rendben volt az olaszoknak. Aki nem szeret nagyot kockáztatni, annak kéteséllyel javaslom az olasz győzelem fogadását.

U21 Málta – U21 Törökország

  • A magyar U21-es válogatott már Máltával és Törökországgal is találkozott a csoportkörben. A máltaiakat kínkeservesen, Lenzsér 90. percben szerzett góljával vertük csak meg idehaza, míg a törökök ellen idegen 0-0-t értünk el. A török és a máltai futballt nem lehet egy lapon említeni. A törököknél klasszisok sora nőtt fel az elmúlt években, elég ha csak Arda Turánra, Nuri Sahinra, vagy éppen Calhanoglura gondolunk, de a 18 éves Emre Mor például már a felnőtt válogatottban alapember. Így ő hiányozni fog, de a török első osztályban futballozó játékosok bőven képesek arra, hogy Máltát kiüssék.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Svédország – Olaszország:  Kétesély: Olaszország vagy Döntetlen, odds: 1,28
  • U21 Málta – U21 Törökország: (1x2): - Törökország, odds: 1,47

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Btibor26 2017-11-10 14:48:42
Svéd győzelmet várok, semmi bajom az olaszokkal, de nem valami meggyőzőek mostanság, a svédek viszont elég kemények otthon. Nem mondom, hogy ők jutnak ki a vb-re, de szerintem otthon esélyesebbek.
MyCsigusz 2017-11-10 08:49:44
Forza Azzurri! Hideg lesz Svédországban. De nem kapnak ki! Jó az X-2 :)

további tippjeink a Foci világából

A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A hétközi játéknapon mindkét együttes kikapott. Ma egymás ellen javítanának.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.
A sereghajtó a döntetlenkirályt fogadja ma este a Bentegodiban. Más-más előjelekkel érkeznek az alakulatok a találkozóra.
friss 6 órája NB1: Paks – MTK
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.
Mi van veled Paks? Tehetnénk fel a kérdést, pedig nincs semmi különös, csak a gárdák megtanulták kivédekezni Bognár György beívelésekre és pontrúgásokra alapuló statikus játékát. Kérdés, hogy mennyire tud majd taktikát kitalálni Horváth Dávid a meccsre. Pikantériát pedig az apa-fia találkozó ad a meccsnek.