2018.04. 13.

Erős ez a Parma!

Erős ez a Parma!

A hazaiak elkapták a fonalat, a vendégek tartalékosak lesznek. Van egy ötletünk, mire érdemes fogadni.

Parma - Cittadella
Tipp: 1-es (1.76 - tippmixpro)

  • Más-más szempontból, de hatalmas a tétje a ma esti ütközetnek. A sonkások 56 egységgel a 4. pozíciót foglalták el a játéknap előtt, a 2. Palermo csak kettővel gyűjtött náluk többet - így akár még az egyenes feljutásra is jók lehetnek, ehhez tartaniuk kell lenyűgöző formájukat. Mert a sárga-kékek az utolsó hét bajnokijuk közül hatot behúztak, Roberto D'Aversa legénysége ráadásul a Palermot és a Frosinonét is két vállra fektette az Ennino Tardiniben. A hazai mérlege erős, 9-5-3, 29 rúgott góljára csak 12-őt kapott a társulat. A keretben lesz hiányzó, Dezit le kellett legutóbb cserélni, rajta kívül még egy támadó sérült. Elől Calaio-Di Gaudio páros kaphat szerepet. 
  • A Cittadelle a play offra hajt, 50 ponttal jelenleg a 8. helyet foglalja el a tabellán. A formája borzalmas, háromszor kapott ki sorozatban, emellett ezúttal tartalékos is lesz a brigád. A hétvégi, Ternana elleni idegenbeli mérkőzésen nem elég, hogy összeomlott a csapat, még két bekkett ki is szórt a játékvezető. A vége 5-1 lett, és még a piros-kékek vezettek... Idegenben pedig eddig bravúrosan ment a brigádnak, mérlege 9-3-5  nála többet senki nem nyert vendégként a ligában. Roberto Venturato vezető gondban lesz a kezdő összeálításakor...
  • A Parma lendületben van, és egy sikerrel nagy lépést tehet álmai megvalósítása felé. A Cittadella gödörbe került, és tartalékos is lesz - ezt a házigazda kihasználhatja...

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
simsonfun 2018-04-14 01:40:09
Ők is tippmixeltek. 0-0.

további tippjeink a Foci világából

Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség kedd este a Volksparkstadionban, ahol az ötödik vonalbeli – tehát amatőr – HEBC Hamburg 20.45 órakor fogadja a Bundesliga egyik legjobbját, a Borussia Dortmundot a Német Kupa első fordulójában. Németország futballtörténetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne, ha nem vendéggyőzelem születne a két csapat első egymás elleni összecsapásán. Gyakorlatilag csak a különbség a kérdés.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A második fogadja az első helyezettet. 1.90-es szorzót pakoltunk össze az ütközetre.
A második fogadja az első helyezettet. 1.90-es szorzót pakoltunk össze az ütközetre.