2014.08. 03.

Esélyleső

Esélyleső

Ma úgy érzem a hazaiaké lehet a nap. Három meccs, kettő a szomszédból, egy pedig Svédországból. A meccseket erősen befolyásolhatja a jövő heti EL selejtező visszavágó.

202 Kalmar - Brommapojkarna

A svéd bajnokság 17. fordulóját rendezik, az 5. Kalmar fogadja a 16. Brommapojkarnát. A két csapat mérlege közt első ránézésre is sok különbség van. Míg a Kalmar 27 pontjával szorosan tapad a többiekhez, a Bromm mindössze 8 ponttal már három meccs hátrányban van a még szintén kieső helyen található Mjallbyval szemben. Ebben az is közrejátszik, hogy a Bromm az Európa Liga elődöntőjében jár már, igaz a kávé már lefőtt, hiszen a tartalékos Torino is 0-3-mal távozott Brommaból. Ezt figyelembe véve azt hiszem nem fognak tartalékolni, bár benne van, hogy szép búcsút akarnak venni a sorozattól, és meg akarnak próbálkozni a lehetetlennel, hiszen nincs veszíteni valójuk. A bajnokságban ígyis-úgyis össze kell kapniuk magukat a közeljövőben, ha nem akarnak kiesni, és papíron nekik nem is a Kalmarral kell felvenni igazán a harcot. A Kalmar nem érdekelt Európában, jövőre viszont oda szeretnének érni a selejtezőbe. Ehhez azonban a dobogóra kell állni, amin ráadásul egy hely már foglalt is (Malmö). Jelen állás szerint a két fennmaradó helyre pályázik a Kalmaron kívül a Hacken, az AIK, az Elfsborg és a Göteborg is. A Kalmar az utolsó három meccséből egyet sem tudott megnyerni. Nem is véletlen, hiszen oda-vissza játszottak a Malmövel (otthon nagyon szépen tartották is magukat), valamint idegenben kikaptak az AIK-tól. Otthon továbbra is veretlenek (4 győzelem, 4 döntetlen), ráadásul kiemelkedően kevés gólt kapnak (8 meccsen 5-öt). A Bromm nem éppen veszélyes vendég eddig, hiszen nyeretlenek, egy döntetlen és hét vereség mellett 9:22-es a gólarányuk. Az Elfsborgot kapták el egy döntetlenre, ami nagy meglepetés volt. Természetesen az is magyarázható, hiszen az Elfsborg három nap múlva az Európa Ligában volt érdekelt, és a pálya még így is felborult, egyszerűen nem tudták kiharcolni a győzelmet. A két csapat egymás elleni múltja egyértelműen a Kalmar mellett szól, 2003 óta 10 alkalommal nyertek, két alkalommal született döntetlen, legutóbb éppen tavaly. Ha abból indulok ki, hogy a Bromm pontszerzésre hét évet kellett várni, akkor nem hiszem, hogy most ilyen gyorsan megismételné magát az idő. Hazai sikert várok, kevés góllal. Nem lepődnék meg akkor sem, ha csak 1-0 lenne.

Tipp: Kalmar

Odds: 1.46 (7/10)

Tipp: 2.5 gól alatt

Odds: 1.95 (5/10)

Tipp: Hazai csapat nem kap gólt

Odds: 2.05 (5/10)

Eredmény: 1-1

215 (3) Astra - Brassó

A tavalyi ezüst érmes a tavalyi épphogy bentmaradó ellen. Az Astra érdekelt még az Európa Ligában, de az otthoni 3:0 után a visszavágó szerintem már csak formalitás. A Concordia ellen győzelemmel kezdték az idényt, most pedig hasonlóan könnyű dolguk lehet. Ebbe most nem mennék bele túlzottan, az Astrának elvileg fél gőzzel is vernie kell a Brassót. Azért nem írom hendire, mert azért mégis csak EL visszavágójuk lesz, így lehet, hogy szűk győzelmet aratnak csak.

Tipp: Astra

Odds: 1.23 (8/10)

Eredmény: 5-0

216 (3) Pandurii - Cluj

Itt az érvem nagyon egyszerű, és mivel túl sokat úgysem tudnék kimatekozni a dologból, csak abban bízom, hogy a Cluj "b" csapattal áll ki annak reményében, hogy a jövő héten tovább tudnak jutni otthon a Dinamo Minszk ellen. A Pandurii egyébként sem lenne esélytelen, de ezt figyelembe véve az MTK-Debrecen találkozóhoz tudnám hasonlítani. A szorzók is kísértetiesen hasonlítanak.

Tipp: Pandurii

Odds: 2.23 (5/10)

Eredmény: 0-0

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
belaba 2014-08-03 22:00:28
ez igen,megint bukta a biztos tipp vitte el hogy ......meg
erről ennyit....

további tippjeink a Foci világából

A Ferencváros 11 nemzetközi meccs után még veretlen, az EL-ligafázisában pedig, három forduló után még 100 százalékos. Ma viszont nem terheli a zöld-fehér vállakat a győzelmi kényszer, sőt a bravúros pontszerzésben is csak kevesen reménykednek, hiszen a gárda a San Siróba látogat, ahol az AC Milan látja vendégül. Lássuk, van-e miben reménykedni!

Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
Az Európa Liga mai játéknapján a Crytal Palace hazai pályán fogadja a Hoffenheim gárdáját. Parázs mérkőzés várható gólokkal!
A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!