2015.12. 10.

ESport - The Summit 4, Los Angeles

ESport - The Summit 4, Los Angeles

Folytatjuk az E-Sport rovatot, ugyanis a visszajelzések alapján sokaknak megtetszett. Mivel a Dota 2 mérkőzéseket részesítem előnyben, ezért vártam, amíg értelmesnek mondható bajnokság indul. Jelenleg, ez a The Summit 4, amit Los Angeles-ben rendeznek, és kicsit büszkélkedhetünk is, ugyanis magyar srác a rendezvény kreatív igazgatója. A bajnokság a jelenlegi legjobb csapatokat rajtoltatta tegnap, ma pedig folytatódik a megmérettetés, egészen vasárnapig. Jelenleg két mérkőzésre lehet fogadni, ahol az egyik számomra teljesen egyértelmű, míg a másik erősen sejthető végkimenetelű.

  • Az első mérkőzés az EHOME és a Team Liquid között zajlik le. Az EHOME teljesítménye viszonylag jó volt a Frankfurt Major-on, míg a Liquid be sem jutott a selejtezőkre (pontos információval nem rendelkezem). A Liquid néhány éve már jelen van a bajnokságokban, míg az EHOME nem rég tört be, ám eredményesebb. Véleményem szerint a mai napon ők az esélyesebbek, viszont nem gondolom, hogy megalázzák a TL-et.

EHOME-Team Liquid Mérkőzés győztese: EHOME 1.61 odds

Map betting:

EHOME-Team Liquid 2-1-re nyer az EHOME 3.00 odds

  • A másik mérkőzés kimenetele számomra egyértelmű. Egy friss, mondhatni amatőr csapat, egy korábbi International bajnok ellen. Az Evil Geniuses, jóval tapasztaltabb, és rutinosabb csapat, mint a Digital Chaos, és a teljesítményük is jobb.

Digital Chaos-Evil Geniuses Mérkőzés győztese: Evil Geniuses 1.10 odds

Map betting:

Digital Chaos-Evil Geniuses 0-2-re nyer az EG 1.50 odds

Remélhetőleg folytatódik a sikeres sorozat, és az eddigi 10/14-es találati aránytmár csak javítjuk.

Sok sikert!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
slusznyik 2015-12-11 00:28:27
Nem tudok eredményeket nézni és vmiert a bet365 még nem akarja se jovairni, se megsemmisiteni a szelvenyem... Vki pls egy linjet ? :-)
sludgeboy 2015-12-10 13:18:38
Milyen rendszerességgel lehet ezekre a játékokra fogadni?Mármint úgy értem naponta posztolsz tippeket, heti 1-2 vagy havi 1-2?Csak van e értelme befizetni a betre emiatt azért kérdezem.A múltkor mire ráálltam volna a dologra hirtelen abba maradt.
Köszi

további tippjeink a Foci világából

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 3,2 és 3,9 között van a meccskínálat függvényében. Ezek a szelvények kiválóan alkalmasak Fibonacci stratégiára, bankrollmenedzsmenttel kombinálva. Fosszuk ki az irodákat együtt!

Kimondottan eseménydús mérkőzést várunk ma este a holland kupameccsen. Mutatjuk, hogy mit várunk az ütközettől!
Kimondottan eseménydús mérkőzést várunk ma este a holland kupameccsen. Mutatjuk, hogy mit várunk az ütközettől!
Spalletti érkezésével a Juve egyre látványosabb és eredményesebb focit ad elő. Ma Bergamóban folytatnák sorozatukat.
Spalletti érkezésével a Juve egyre látványosabb és eredményesebb focit ad elő. Ma Bergamóban folytatnák sorozatukat.