2018.05. 22.

Északi mix - Szelvényajánló 2,5-ért!

Északi mix - Szelvényajánló 2,5-ért!

Ma Sönderjyske - Aarhus és Stjarnan - Fylkir Stjarnan összecsapásokat rendeznek. Összeraktunk egy jónak tűnő kombinációt!

Sönderjyske - Aarhus GF

Sönderjyske (Ki jut tovább?) Odds: 1,50

  • Legutóbb hasonló pályaválasztás mellett igaz még 2017- ben sima hazai siker született 3-0 arányban. Ebből messzemenő következtetéseket fölösleges levonni, àm az odavágó eredményéből talán ki lehet indulni, ami 2-2-re végződött. Történt ugyanis, hogy Arhus közel 11 000  néző előtt  két Pusic góllal vezetett a 78. percig, majd a végén mégsem örülhettek győzelemnek. Így úgy gondolom a lélektani előny Norgaard együttesénél villog, s ez a mentális előny képes lehet tovább repíteni őket.

Stjarnan - Fylkir

Stjarnan (1X2) Odds: 1,66

  • Az izlandi élvonalban a tavalyi ezüstérmes Stjarnan gyalázatosan kezdte az új szezont, négy forduló után mindössze csak három remire voltak képesek. Sigmundsson mesternek tehát van feladata bőven, gatyába kell rázni a társaságot, pedig a játékoskeret az egyik legerősebbnek számít a szigetországban. Màjus elején talàlkoztak egymàssal utoljára, igaz akkor a kupában, de a mostani vendéglátó nyerni tudott, illetve azt sem szabad elfelejteni hogy az utolsó hat egymás elleni tétmeccsükből ötöt rántott be a Stjarnan, a Fylkir lassan mumusként tekint mai ellenfelére.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.