2014.02. 27.

Euroliga: Maccabi Tel-Aviv - Galatasaray

Euroliga: Maccabi Tel-Aviv - Galatasaray

Folytatódnak a kosárlabda Euroliga küzdelmei, ahol a második csoportkör második fele veszi kezdetét az aktuális fordulóval. Elég nehéz választani, az úgymond tuti meccsekre olyan kicsi az odds, hogy abban már nincs érték, a kiegyensúlyozott párharcok pedig igencsak tippelhetetlennek tűnnek számomra. A Galatasaray izraeli vendégszereplésében viszont látok bőven fantáziát, erről írnék most pár sort.

 

Maccabi Tel Aviv - Galatasaray
  Yad Eliyahui Arena, 2014.02.27. 20:45  

A Galatasaray 0/3-al indította ezt a csoportkört, már sokan le is írták a török csapatot, amikor egyik pillanatról a másikra Arroyo és társai elkezdték szállítani az eredményeket. Ergin Ataman mester munkája beérni látszik, a Galatasaray ugyanis egyre inkább csapatként funkcionál és ezt az eredmények is alátámasztják, a vesztett helyzetből 4 forduló leforgása alatt több mint kecsegtető lett, ugyanis pillanatnyilag a továbbjutó negyedik helyen áll a török csapat az Euroligában. Az előző fordulóban Belgrádban egy nehéz vendégszereplést tudtak le a lehető legjobb módon, győzelemmel. Gyakorlatilag szétbombázták a Partizant, 12 triplát is elsüllyesztettek a hazaiak kosarába, ami ellen Bogdanovicéknak nem volt fegyverük. Arroyo amikor nagyon kell, akkor mindig a helyzet magaslatán áll, a Miamit, a Bostont és az Orlandot is megjárt irányító az egyik legjobbjának számít a posztján Európában és ezt a Partizan ellen is bebizonyította 16 pontjával és 3 gólpasszával a meccs egyik legjobbja volt. Rajta kívül nagyot játszott a csapat másik amerikai légiósa Henry Domercant aki pár éve az európában játszó legjobb amerikainak lett kikiáltva. Arroyo és Domercant egyaránt hatalmas rutinnal rendelkezik amivel már nem egy meccset nyertek meg a Galatasaraynak, mindketten kiváló szervezők és tripladobók is egyben, Arroyoban pedig benne van az az X faktor amellyel csak nagyon kevés játékos rendelkezik. A kosok alatt is egyre inkább kezd összeállni a Galata játéka, Pops Mensah Bonsu ugyan a Partizan ellen aládobott, de a Tofasnak pár napja 17 pontot dobott kiváló mezőnybeli mutató mellett és 7 lepattanót is szedett. A szerb  Milan Macvan és a török tehetség Furkan Aldemir teljes mértékben semlegesíteni tudták a Partizan centereit az előző körben, együtt 16 ponttal és 13 lepattanóval járultak hozzá a Galatasaray sikeréhez. Nem mellékes, hogy mindketten már draftolva vannak az NBA-be, azaz a tengeren túlon is már felfigyeltek a tudásukra. Köszönve a mücheni és a belgrádi sikernek, a Galatasaray újra megnyitotta a továbbjutás ajtaját és látva az utóbbi időben nyújtott játékát a török csapatnak, azt mondom, hogy mindenkinek számolni kell velük.

A Maccabi a várakozásoknak megfelelően a harmadik helyen áll a Real és a CSKA mögött, viszont megnyugtató előnnyel az üldözők előtt. Az előző körben egy hatalmas verésbe szaladtak bele, a CSKA ütötte ki az izraeliket 100:65 arányban, azaz nem kevesebb mint 35 pont különbséggel. David Blatt mester gépezetének az egyik legfontosabb láncszeme esett ki február elején, ez pedig nem más mint a center Shawn James, akire két hónapos kihagyás vár. James 10 pontot termelt meccsenként az Euroligában, de elsősorban a hatalmas védőmunkája és a lepattanózása miatt volt nagyon fontos a Maccabi számára. Az ő kiesése hatalmas érvágás az izraeli bajnok számára, mivel Sofoklis Schortsanitis gyakorlatilag egymaga maradt a kosok alatt. ugyanis Tyus szintén sérült, Ben Altit pedig nem az a kaliber aki fel tudná venni a harcot az Euroliga centereivel. A kosok alatt tehát van baj bőven, de akkor nézzük mi a helyzet a hátvédsorban. Elvileg az egyes és a kettes poszton mindenki bevethető, viszont Hickman, Ohayon, Pnini és Rice nem lesz képes különbséget csinálni Arroyovan, Domercanttal és Sinan Gülerrel szemben. A hármas poszton a hazai oldalról a nagyöreg Devin Smith aki ugyan tud meccset eldönteni, de csak akkor ha van helye, ha van tere játszani, viszont a nyakába fog kapni egy Malik Hairstont, aki egy igen jó kis védekező játékos.

Mindent összegezve, lehetne is jósolgatni holnap estig, csűrni-csavarni a dolgokat, de úgy gondolom, hogy ettől előrébb már nem fogunk jutni. A meccs esélyese a Maccabi főleg a forró talajú hazai pálya, illetve az eddigi hét forduló eredményei alapján, viszont látva a sérültek névsorát és azt, hogy a Maccabi gyakorlatilag 7 emberrel játsza végig a meccseket rájövünk, hogy ez bizony nem lesz egy egyszerű meccs a számukra. James kiesését piszkosul kihasználta a CSKA, aki dupla annyi lepattanót szedett, mint a Maccabi, a kosok alatt hatalmas űr van az izraelieknél és ez lehet a törökök esélye is ezen a meccsen. Kintről sem lesz egyszerű dolga a Maccabinak Arroyoék ellen, de ezt a meccset csak a hátvédsorból tudják megnyerni, ugyanis Sofó egymaga kevés lesz a vendég centerek ellen. Akárhogy is nézem a posztok alapján nincs nagy különbség, meccsben lehet és lesz is a Galatasaray, annak ellenére, hogy a NOKIA Arénában már a náluk komolyabb csapatok is kaptak nagy veréseket. Végül, de nem utolsó sorban meg kell említeni azt, hogy a Galatasaray ezen a meccsen csak nyerhet, ha valahol akkor izraelben teher nélkül, az esélytelenek nyugalmával játszhatnak, nem vár el tőlük senki semmit és ez sokszor a győzelemhez is tudja segíteni az esélytelenebb csapatot. Nem tartom indokoltnak ezt a hatalmas hendit a vendégekre, de ha az irodák így gondolják akkor elfogadom, megköszönöm, megjátszom és persze ki is szurkolom.

  • Tipp: Galatasaray +10,5
  • Odds: 1.50 (9/10)
  • Iroda: Tippmixpro

Eredmény: 97-81

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
DRoy 2014-02-28 09:14:32
Természetesen, én sem korholni akartam.

Hatalmas köszönet a lenyűgözően kidolgozott, alátámasztott tippekért és a választékos magyarsággal, helyesírással leírt mondatokért! Utóbbi sajnos nagyon ritka a neten.

Csak arra akartam utalni, hogy ezek a törökök...már minden bukásnál automatikusan arra gondol az ember, hogy nem tisztességesen játszanak.
speedygonzi 2014-02-28 00:53:48
Kagawa én akkor is köszönöm a mai tipped ha végül is elment. anyagilag nem érintett jól, de majd legközebb jobban sikerül. nem lehet a jövőt látni mindog. Nagyra becsülöm a munkád amit itt csinálsz!
DRoy 2014-02-27 23:44:05
Kagawa mester kevés be nem jött tippjének nagy része török érintettségű meccs.
Az is meggyőződésem, hogy ezen tippek esetében nem a tippben volt a hiba, csak kellett némi pluszpénz a keleti testvéreinknek...
sludgeboy 2014-02-27 22:55:45
Ideje lenne javítani a Galatának, remélem összeszedik magukat mert nem veszek több törökmézet!
Road Runner 2014-02-27 15:49:01
adott mar par tippet szoval tippeket ne menjunk le dedoba es ne kezdj el kotekedni.. csak egy tanacs volt de ha akarsz fogadj 20meccsre ma.. en 2 re es megnezzuk ki milyen profittal zart.. ne legyetek telhetetlenek.. veszelyes .. vilag beke ;)
Road Runner 2014-02-27 11:41:26
sracok komolyan nem ertelek.. kagawa adha nektek a tippeket de ti meg tobb es tobb meccsroo kerdeztek... ne akarjatok megtippelni az osszes meccs vegkimenetelet hanemprobaljatok kiszurni a legtutibbatt.. csak mert van ma (hasamra utok) 100meccs ne akarjatok 20ra fogadni.. szepen valogassatok ki ami tetszik majd kezdjetek el kizarni a rizikosakat.. ez csak egy tanacs.. mindenki maga dontese mire fogad.. r
miklos.robert.3 2014-02-27 10:10:54
Légy Üdvözölve Kagawa Mester ! Ez tény : mester elemzés ! köszönjük ,de monddcsak mi volt az Alba Berlin-neltegnap ?Nem akartam elhinni ,hogy kikapott ,hisz 82 %-os volt az egymás ellen játszott mérlegük "( 28-23győz. )meg a Kircher -nek azt nyilatkozták megakarják előzni a Brose-t. Hát,hogyis van ez ? Jó napot Neked.
Sanci06 2014-02-27 09:51:53
Szia Kagawa!

Szeretném megkérdezni a véleményed a "Anadolu Efes - Barcelona" meccsrôl? Barcelonát raknám V be. Torony magasan vezeti a tabellát. Mellé az általad szépen kielemzett Galatasaray menne.
Köszi

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.