2018.03. 11.

Ezúttal betalál az Inter ellen a Napoli?

Ezúttal betalál az Inter ellen a Napoli?

A Serie A 28. fordulójában  egy igazán nagy rangadóra kerül sor, amelyen az Inter a listavezető Napolit fogadja. Más-más célért küzd a két együttes, de biztosan nagyon érdekes mérkőzést vívnak majd egymás ellen. Lássuk az esélyeket!

 

Inter- Napoli

  • A múlt heti Roma elleni hazai veresége okán már csak azért vezeti a bajnokságot a Napoli, mert egy meccsel többet játszott, mint a Juventus. Vesztett pontokat tekintve a torinóiak az elsők jelenleg. Ráadásul egy rangadót kellene megnyerniük Jorginhóéknak a San Siróban. Annak ellenére, hogy az Inter már hónapok óta vergődik, a délieknek a legjobb formájukra lesz szükségük ahhoz, hogy elvigyék mind a három pontot. A két csapat őszi találkozóján, amikor még úgy nézett ki, hogy az Inter is harcban lehet a bajnoki címért, akkor 0-0 lett a végeredmény és Mertenséket szépen levédekezték Skriniarék. Azóta a milánóiak már túl vannak nagyon sok rossz meccsen és nem valószínű, hogy ezúttal is le tudják ugyanolyan tökéletesen védekezni a nápolyiak kiváló támadóit.

  • Az még valószínűbbnek tűnik, hogy Inter ezúttal sem fogja megszórni a Napolit, hiszen a támadójátéka nagyon halovány december óta. Perisic, Candreva és Borja Valero is képtelen bármiféle pluszt hozzátenni a csapat játékához. Az Inter legutóbbi tíz meccsén egyszer sem született háromnál több gól, ezért azt várom, hogy ezúttal sem fog. Emellett a Napoli a múlt heti Roma elleni kisiklást feledtetni tudja szerintem és a támadásban gyengélkedő Inter nem fogja megszórni Sarri együttesét és így elviszik a három pontot Milánóból.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Inter- Napoli: 1x2 + gólszám 3,5: - Vendég és kevesebb, odds: 2,5

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

friss 20 perce Ligue 1: PSG-Marseille
Le Classique vasárnap este Párizsban.
Le Classique vasárnap este Párizsban.
Vasárnap délután az Anfieldre látogat a Manchester City
Vasárnap délután az Anfieldre látogat a Manchester City
Január közepén az alkmaariak egy hatossal küldték haza az Ajaxot. Ma a bajnokságban venne revansot az amszterdami alakulat.
Január közepén az alkmaariak egy hatossal küldték haza az Ajaxot. Ma a bajnokságban venne revansot az amszterdami alakulat.