2014.10. 07.

Focitippek ínséges keddre

Focitippek ínséges keddre

Szokták azt emlegetni, hogy ha az adott napon kevesebb az esemény, akkor azt a napot hagyjuk ki fogadás szempontjából. Most a keddel én is ugyanúgy vagyok, kb. hétfőn egy fél délutánt keresgéltem mire rátaláltam erre az öt összecsapásra, melyek nagyon óvatos szorzókkal bírnak angol, és svéd alacsonyabb osztályokból.

 

 

 

Milton Keynes Dons-AFC Wimbledon 2,5-nél több gól   1,55. 
Osztálykülönbség van a két alakulat között, ám ez a kupaküzdelmeknél egyáltalán nem számít, s ezt pl. a The Dons nagyon jól tudja, sőt ennek hihetetlen vastagbetűs bizonyítékot is adtak, mikor Van Gaal Manchesterét pofozták ki a ligakupában. Most a Johnstone's Paint trophy küzdelemsorozatban, amelyet az alacsonyabb osztályúaknak hoztak létre, kell helyt állni, s egy nagyon pikáns összecsapásra van kilátás, ugyanis anno az FC Wimbledon megszűnésekor jogutódként alakult meg az MK DONS,de közben a hagyományőrzők hőzöngése miatt megalakult a mostani ellenfél AFC Wimbledon is, akikkel egyébként már idén a ligakupában összefutottak, s akkor a Milton 3-1-re lelépte az ellenfelét. Mivel kupatalálkozó, ezért nehezebb megjósolni a végkimenetelt, ami azonban sokkal biztosabb, hogy minimum 3 gól tutira lenni fog. 
 

Gateshead-Alfreton H   1,35. 
Az angol ötödosztályban rendeznek bajnokságot, őket valahogy nem érinti a válogatott szünet, s ennek a fordulónak az egyik legegyértelműbb összecsapásának ígérkezik az Alfreton vendégjátéka Gatesheadben, hisz a hazaiak 7 meccse veretlenek, de az otthoni mérlegük is rendkívül imponáló, mindössze csak két bajnokin maradtak alul a 11 800-as Gateshead International Stadionban. Ezúttal a kieső helyen álló ellenfele sem tudja majd útját állni vélhetően, egyébként sem fekszik nekik ez a gyep az elmúlt  hat évben mindössze csak egyszer tudtak ezen a pályán hálót zörgetni, akkor is egy vesztes találkozón. 
 

Grimsby Town-Altrincham H   1,45. 
A hatodik vonalból fellépő Altrincham, akik a "Robins" névre is hallgatnak kőkeményen küzdenek, s jelenleg állják is a sarat, hogy ne nyaldossa a bokájukat  a vörös zóna elvetemült végrehajtója.Most kedden a küzdelem tovább folytatódik annak a Grimsby otthonában, akik nem a legacélosabbak a saját pályájukon, hiszen két bajnokit is elbuktak ráadásul nullára, s ezek közül is különösen fájó lehetett a majdnem sereghajtó Southporttól elszenvedett hazai bukta. Ennek ellenére a csíkos-mezesek jobb erőkből állnak, s minden bizonnyal otthon tudják tartani mind a három pontot. 
 

Macclesfield Town-Barnet DV   1,22. 
Az elmúlt szezonban a 8. helyen zárt a Barnet FC. , most azonban egészen más célokért küzdhetnek, hisz jelenleg 5 pont előnnyel vezetik a tabellát, ami akár tetemesnek is mondható. Az mindenképpen erősíti a tippet, hogy vendégként még nem buktak meccset, a megszerzett 32 pontból 17-et utazás után szereztek. A márciusban már negyedjére a csapat élére kinevezett Martin Allennek sikerült összedobnia a Bees-t talán olyan ütőképesre amilyenre még ők sem számítottak. Az Akinde-MacDonald,-Luisma támadó trió hatalmas formában, jelenleg együtt már 15 gólnál járnak. A Macclesfield egy kisebb gödörből próbál felállni, ezért a döntetlen esélyét nem vehetjük el tőlük.
 

Husqvarna-Varnamo HD   1,40.  
A svéd második vonal, vagyis a Superettan 27. fordulójában rendezik a sereghajtó Husqvarna-Varnamo összecsapást, amire egy első ránézésre bátor tippet néztem ki, ami arról szól, hogy a tök utolsó hazaiak nem kapnak ki a középmezőnyhöz tartozó vendégüktől. A tipp azért tűnhet bátornak, mert az otthon játszó alakulat, kiknek neve egészen más témát juttat eszünkbe, nagyon sok idő után, 15 év elteltével kerültek vissza a másodosztályba, s jelenleg tiszavirág életűnek néz ki az itt tartózkodásuk. Azonban a mai ellenfelük 2014-ben csak két alkalommal tudott diadalmaskodni, így a menekülő csapatnak ki ellen van meg az esélye a pontszerzésre, ha nem a Varnamo ellen.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
A török kupa döntőjébe jutás a tét - az első meccsen a Trabzon előnyt szerzett. Fotó: pixabay.com
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
Az Oxford 1-0-ra behúzta az első meccset, a Peterborough ma ledolgozná a hátrányát. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Serie A-s csapat kihasználta a Brugge piros lapját, és 3-2-re nyert az Artemio Franchi stadionban. De ez a meccs még nincs lefutva, a belgák hazai környezetben kifejezetten veszélyesek lesznek a visszavágón!