A száguldó cirkusz megérkezett Európába, és a hétvégi Spanyol nagydíjjal az öreg kontinensen is felbőgnek ismét a V6-s turbó motorok. A Mercedes csapat eddig hengerel a szezonban, és Barcelonában is tetemes fölénnyel nyerték az első két szabadedzést. Valaki képes lesz őket megállítani, vagy a technika ördöge végre közbeszól? A válaszokat még nem tudjuk sajnos, de megpróbálunk egy kis következtetést levonni az eddigi szezon alapján.
Ki nyerheti a futamot?
A Mercedes eddig 4/4-s mérleggel a mezőny fölé nőtt, de ez meddig tarthat? Hamilton a szezonnyitón technikai hiba miatt adta fel a viadalt, de azóta 3 futamot nyert sorozatban, szóval kár lenne a mostani formáját megkérdőjelezni. Rosberg Ausztrália óta képtelen csapattársával egy teljes hétvégén keresztül lépést tartani, de a sajtónak adott nyilatkozatai alapján még nem adta fel a házon belüli küzdelmet. A riválisok közül az elmúlt években a favorit szerepét betöltő Red Bull istálló áll a legközelebb a győzelemhez, de az ő helyzetük érdekes. A versenygép tervezője Adrian Newey a legutóbbi versenyhétvégére nem utazott el a csapattal Kínába, hanem nagy valószínűséggel a tervező asztalnál okoskodott ki valami ütőset, mint már nem egyszer az elmúlt évek során. Az igazi áttörést tőlük Silverstoneban várom, de addig is bőven javulhat a versenygép. A Ferrarit esélytelennek érzem a győzelemre, hiába a világbajnok pilóta páros és a nagy szponzori pénzek, az autó egy rakás hulladék. Alonso még néha mutat valamit, de Räikönnen kicsit lendületét vesztette az idei évre. Összességében nem Barcelona lesz szerintem az a helyszín ahol véget ér a Mercedes uralom, ha csak mind a két autó ki nem esik. Hamilton folytathatja győzelmi sorozatát egy spanyol sikerrel.
Tipp: Lewis Hamilton
Odds: 1,30 (9/10)
Iroda: TippmixPro
Ki végezhet dobogón?
A két Mercedes közül az egyik biztosan ha sima futam lesz, de rájuk a fogadóirodák nagyon minimális oddsot adnak. A Red Bull lehet a fő rivális és esetleg Alonso a Ferrarival, de a többieket nem érzem dobogó esélyesnek. Természetesen 1-1 kiesés vagy akár az időjárás is befolyásoló tényező lehet. Vettel a pénteki két szabadedzésen nem tudott értékelhető munkát végezni az autó műszaki problémája miatt, de itt Barcelonában olyan nagy hátrányt ez nem jelent, mivel rengeteget tesztelnek itt a csapatok a szezon előtt, meg azért a csapattárs adataiból is valamelyest tud következtetéseket levonni, meg amúgy is jól ismeri ezt a pályát. Vettel, Ricciardo és Alonso lehet talán az a 3 pilóta akik eséllyel pályázhatnak a két Mercedes ellen a dobogóért a futamon. Vettelt tartom a legesélyesebbnek a dobogóra a Mercedesek után, szóval ő az elsődleges tippem.
Tipp: Sebastian Vettel
Odds: 2,60 (6/10)
Iroda: TippmixPro
Ki végezhet előrébb?
A Toro Rosso házon belüli csatájára érdemes lesz fogadni, mivel az újonc Kvyat eddig veri rendre francia márkatársát. Vergne a szabadedzésen összegyűjtött egy pénzbüntetést és egy 10 rajthelyes büntetést, ami könnyedén pecsét lehet a két versenyző párharcára. Az orosz rendre veri és most még hátrányból is indul Vergne, szerintem ez egy remek opció és az odds is elég jó. A másik házon belüli csata a Williams párosát érinti, de ez az eddigi futamokon rendre szorosra sikerült. Massa jól szokott menni Barcelonában és általában a Williams autóinak is fekszik ez a pálya, szóval egy komolyabb pontszerzésbe is belefuthat a brazil versenyző, és csapattársát is könnyedén maga mögött tudhatja ismét. Jó kis csemegének ígérkezik még a Vettel - Alonso meccs is, amit az autók közti versenytempó alapján a német nyerhet. Ez a párharc akár dobogós helyről is könnyedén dönthet. A Sauber párosánál eléggé Sutil felé billen a mérleg nyelve, de az autó eléggé megbízhatatlan, szóval egyben lutri is a németre tenni pénzt, de ha célba ér akkor nagy valószínűséggel Gutierrez előtt fog végezni. Aki bátor, vagy kombinációban játszik annak ajánlom Sutilt is.
Tipp1: Kvyat előrébb végez, mint Vergne.
Odds: 1,80 (7/10)
Tipp2: Massa előrébb végez, mint Bottas.
Odds: 1,70 (7/10)
Tipp3: Vettel előrébb végez, mint Alonso.
Odds: 1,80 (7/10)
Tipp4: Sutil előrébb végez, mint Gutierrez.
Odds: 1,70 (7/10)
Iroda: TippmixPro
Az időmérő edzés után az oddsok változása garantált!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Hamilton sima lesz. Előhúz valamit, még ha Ros- nyerte is a 3. edzést szűk 9 tizeddel Ham előtt
Vettelben kételkedek jelenleg, mivel ő nagyon megérzi a befújt diffúzor hatásainak hiányát. Értem ezalatt az autó túl ideges alatta a kanyarbejáratoknál fékezési zónán ezért "túl korán fékez" viszont a Total új benyája dobhat a Renaulton 20 LE-t, de a Mercedes elérhetetlen mindenki számára. Durvább, mint a RedBullé volt akármelyik évben :D
Ferrari éledezik, szóval én Alonsot várom a dobogóra, Rai-nak kell még idő, ez még full alonso verda, Alo pedig az ideges gépeket szereti, viszont Rai-nak nagyon sima vezetési stílusa van ami eltér az ideges autó fogalmától.