2016.04. 02.

Game, Set, Match (Houston, Marrakesch)

Game, Set, Match (Houston, Marrakesch)

A világ teniszpályáin megkezdődik a salakos szezon, amelynek a betetőzése, majd a májusi Roland Garros lesz. De egyelőre a kisebb ATP tornákra összpontosítunk. Célkeresztben Houston és Marrakesch selejtezői, ahonnan egy-egy kifejezett salakspecialistát választottam ki. Az eredmény egy duplázó!

  • Houstonban két rutinos harmincas játékos találkozik egymással Az amerikai Brian Baker (626.) aki meglehetősen hátul tartózkodik a világranglistán, azon kívül, hogy amerikai és a saját hazájában lép a vörös salakra semmi más nem szól mellette. Az ellenfele azonban, a brazil Guilherme Clezar (187.), akinek most jött el az ideje, révén kifejezetten a salakot kedveli! Egyik játékos sem kifejezetten neves, de a brazil még így is sokkal jobb.
  • A másik meccsen Marrakeschben a rutinos Kenny de Schepper(140.) játszik a horvát Nikola Mekticcsel (309.) A holland rutinosabb és jobb játékos, mint a 27 éves horvát. Mindketten szeretik a salakot. Tavaly már találkoztak egy alkalommal, akkor a holland két szettben nyerni tudott. Azt várom, hogy ma is így lesz. Tenisztudása és rutinja felvértezi erre!
     
B. Baker - G. Clezar
A mérkőzés győztese
2016.04.02. 18:20 G. Clezar 1,40
K. De Schepper - N. Mektic
A mérkőzés győztese
2016.04.02. 17:00 K. De Schepper 1,45

Eredő: 2,03

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jam 2016-04-02 16:40:19
Szia Medve,

Azert Baker 4 eve 61. volt a vilagranglistan, es abban az evben 22-5 volt a gyozelmi aranya salakon. serules utan ter vissza. Ausztraliaban Bolelli csak 3-1re verte, mindegyik tiebreak volt. Szerintem sotet lo.
zalbert 2016-04-02 16:19:10
Szia,

Nem mai meccs, de kíváncsi lennék a véleményedre Djoko - Nishikori döntővel kapcsolatban. Eddig mindig élőbe raktam Djokot mert magasabb oddson lehet fogni, általában nem kezdtett eddig túl jól ( Berdych ellen 1,16, Goffen ellen 1,3). Most is ezt tervezem, mert gondolom ha nem is 2 ben ahogy eddig de nyerni fog.

Köszi előre is.

további tippjeink a Tenisz világából

friss 1 órája Teniszbabák - 12.05.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

2025.11. 29. Teniszbabák - 11.29.

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, hozzunk ötleteket, tippeket és információkat, legyen szó technikáról, taktikáról, mentális felkészülésről vagy épp a legfrissebb tornák tanulságairól. Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!