2014.05. 22.

Giro d’Italia nyereményjáték-sorozat, 12. szakasz

Giro d’Italia nyereményjáték-sorozat, 12. szakasz

2014-05-09-én, pénteken kezdetét vette az idény első háromhetes Grand Tour kerékpárversenye, a Giro d’Italia. Természetesen a Tipplap idén is szervez nyereményjátékot. A szabályok ugyanazok mint a tavaszi klasszikusok esetében. A fődíjat pedig idén a Bike Art Center kerékpáros szaküzlet ajánlotta fel.

 

Az eltalált tippek szorzóját a játékos megkapja és gyűjti. Ezeket az oddszokat összeadjuk és a végén az lesz a győztes, aki a legtöbb pontot éri el. A győztes jutalma most is, ahogy legutóbb, 5000 forintos Tippmixpró-feltöltés, VAGY ugyanekkora összegért tippmixelési lehetőség. A nyeremény felajánlója:


Aki kicsit is érdeklődik e szép sportág bármelyik válfaja iránt, annak mindenképp megéri körülnézni a honlapon!


12. szakasz: Barbaresco - Barolo 42 km (egyéni időfutam)

És elérkeztünk az egyenkénti időfutam napjához. Egy 42 kilométeres, enyhén hullámzó szakaszon száguldanak végig a versenyzők. Ma az összetettben is érdekeltek közül egyértelműen a rózsaszín trikóban feszítő Cadel Evans lesz várhatóan a legjobb. Sőt a szakaszgyőzelemre is van esélye, bár kapásból két versenyzőt is jobbnak tartok nála. Az egyik Adriano Malori, akit a fogadóiroda is a legesélyesebbnek vél, de nem szabad elfeledkezni Jonathan Castroviejóról sem, remek időfutammenő a spanyol kerekes. Az első etapon győztes Orica csapatából jó lehet az első nap rózsaszín-trikósa Svein Tuft.

A Tipplap tippje:

  1. Malori
  2. Castroviejo
  3. Evans

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Braunka 2014-05-22 19:40:00
27,08 vargaradi
27,04 prindunn
26,67 Barnu
25,27 Karak
24,69 Barnamedve
19,40 lennerm1
18,97 LALITIPP
16,63 Skank
15,11 Tealq
13,72 Braunka
11,64 dudu20
11,00 toth.tamas.750
10,77 djibril
9,90 Tremidos
8,31 mici
7,27 Baggio
5,94 bendzsi98
5,93 Lali68
toth.tamas.750 2014-05-22 13:06:31
Sziasztok!!

Michael Hepburn 34.00

Ryder Hesjedal jobb lesz, mint Konstantin Siutsou 2.10
Karak 2014-05-22 11:39:00
Halihó!

Szakaszgyőztes: Adriano Malori: 5,50

Jonathan Castroviejo jobb lesz, mint Thomas De Gendt: 2,62
prindunn 2014-05-22 10:03:10
Evans nyer - 5.50
Evans jobb lesz, mint Kelderman 1.61
djibril 2014-05-22 06:46:23
Kelderman nyer 5,5
Majka - Aru: Majka 1,5
Barnu 2014-05-22 01:43:18
Sziasztok!
Cadel Evans nyeri a szakaszt 5,50

Tuft előrébb végez, mint Hepburn 2,75
Braunka 2014-05-22 01:11:40
DeGendt 7,50; Malori veri Rogers 1,72
Holnapi ZHn meglesz a 4s 2,10; over >2,5 1,60
Skank 2014-05-22 00:37:56
Üdv!
Cadel Evans nyer 6.50
Tuft jobb lesz, mint Hepburn 2.75
Baggio 2014-05-21 23:58:21
Hali

Svein Tuft nyer - 51,00
Kiserlovszki jobb mint Rolland - 1,40
Barnamedve 2014-05-21 23:26:49
Sziasztok!

Malori nyer - 3,50

Ryder Hesjedal jobb lesz mint Siutsou - 2,25

további tippjeink a Kerékpársport világából