2018.05. 17.

Gólos meccset várunk a kiesési rangadón!

Gólos meccset várunk a kiesési rangadón!

A bennmaradás a cél Dániában, így mindkét alakulat igen feszülten vág neki a mai meccsnek. A mai találkozó után jön egy visszavágó hétfőn, vagyis javítani lehet majd, de ennek ellenére odateszik magukat ma a csapatok. Egy remek gólos tippünk van, kiváló szorzóért. Lássuk!

 

18652 V Lyngby – Randers
Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - 2,00
FH:18:30

  • A Randers jó esélyekkel lép pályára, hisz a két együttes közelmúltbéli közös randevúin 5-ből négy alkalommal Bertelsen csapata nyert egy remi mellett. Sőt továbbmegyek, egészen 2005-ig lapoztam vissza a kalendáriumba az egymás elleni ütközetek sorában, de nem találtam egyetlen egy Lyngby győzelmet sem. Mindkét együttes jó formában van, s ez a valamivel gyengébb kerettel rendelkező hazaiak számára lényeges lehet, hisz ezeket a hullámokat képesek lehetnek megülni. Ugyanakkor a vendégek is nagyon elkapták a fonalat, sőt több egyéni extra is jellemezte őket az egész idényben, gondolok itt Saba Lobjanidze és Bashkim Kadrii magas produktumára. Úgy gondolom mindkét alakulatra jellemző lesz az a felfogás, hogy akár meg is nyerhetik az első meccset, s ez a felfogás eredményezhet egy nyíltabb játékot.  

A várható kezdőcsapatok:

Lyngby BK (4-2-3-1): Snorre - Lund, Ørnskov, Sørensen, Lumb - Christjansen, Hebo - Fosgaard, Kjær, Sørensen – George
Randers FC (4-4-1-1): Halldorsson - Thomsen. Enghardt, Marxen, Conboy - Kallesøe, Poulsen, Kauko, Lobjanidze - Kadrii - Markkanen


További hasznos infókat ITT találtok!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
csilicsenge 2018-05-17 23:08:50
Sokan azért lépnek be ide hogy némi segitséget kapjanak a tippjeikhez!
Mercy 2018-05-17 21:50:38
10/0 incoming
Robert0603 2018-05-17 20:51:08
Törölt hozzászólás
Matthew Pardon 2018-05-17 18:18:40
osztályozókon amúgy is sokkal inkább a biztos védekezés dominál, mint a kockázat a gólokért, de ha valakiben még kétségek maradtak volna, akkor ennek a hulladék tippmesternek a remek meglátása a kiváló garancia a maximum 2 gólra.

hajrá Geci FC, előre a 10/0-ért!

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!