2017.08. 23.

A Hoffenheim nagy napja?

A Hoffenheim nagy napja?

A WIRSOL Rhein-Neckar-Arénában az angolok 2-1-es előnyre tettek szert. Ma az Anfielden randevúznak a felek...

  • A Liverpool nem volt különösebben aktív a nyári átigazolási piacon, A Romától Salahot hozták el, a Hulltól pedig Robertsont - a fiatal Solanke szintén jó fogásnak számít. A Coutinho-saga egyelőre nem ért véget, több jel is arra mutatott, hogy a brazil a katalánoknál képzeli el a jövőjét, ugyanakkor már csak alig több, mint egy hét van hátra, és zár a börze. Jürgen Klopp alakulata a Premier League nyitó fordulójában 3-3-ra végzett a Watford vendégeként, aztán jött a sinsheimi siker, a múlt szombaton pedig a Crystal Palace tűvozott pont nélkül az Anfieldről. A német menedzser több helyen is belenyúlt a BL-ben pályára küldött csapatába - néhányan pihenőt kaptak, hangsúlyozva ezáltal is a mai ütközet fontosságát. Ami biztos, Coutinho "nem teljesen fitt" - így fogalmazott az egyik szaklap a brazil állapotával kapcsolatban, amely tulajdonképpen annyit jelent: míg nem rendeződik a jövője, nem lép pályára. Lallana, Ings és Clyne megtettné ezt, ám ők sérüléssel bajlódnak. Elől a Salah-Firmino-Mané trió kaphat bizalmat, sebességben alig ha tudnak majd velük versenyezni a vendégvédők...
  • A Hoffenheim az előző kiírásban a 4. helyen végzett, így vághatott neki az elitliga selejtezőjének. A kispadon Julian Nagelsmann maradt - ez tűnt a legnagyobb "erősítésnek" a kékeknél. A még mindig csak 30 esztendős szakember remek alakulatot gyúrt össze a "falusiaknál", és a nyáron még sikerült tovább erősíteni a keretet. A rutinos Nordtveidt a védelemben, Gnabry a támadósorban biztosan alapembere lesz majd a kékeknek. Az első mérkőzésen ugyan vereséget szenvedett a Hoffenheim, nem vallott szégyent, ha lehetőségeivel jobban sáfárkodik a társaság, legalább ikszről várhatná a visszavágót. A Bundesligában jól rajtoltak Szalaiék, 1-0-ra verték a Werdert saját közönségük előtt. A keretben nincs sérült. Agpoguma még nincs teljes edzettségi állapotban, de nélküle is erős tizenegyet küldhet pályára a szakvezetés. A háromvédős rendszer marad, a négy középpályás előtt Gnabry és Kamaric támogatja majd a centert, aki várhatóan Wagner lesz - Uth és Szalai ezúttal is a padon kezd majd.
  • Két tippel szemezgettünk a kínálatból. Egyrészt, a Liverpool otthon tud meggyőzően is teljesíteni, s bár lépéskényszerben a vendégek vannak, azért a vörösök erősebbek ellenfelüknél. Másfelől a Pool védelme tud hajmeresztő dolgokat művelni, így a találatokban is van ráció. Két szelvényennyel érdemes megtámadni a visszavágót. Egyiken a hazaiakat, a másikon pedig a +2.5-ös opciót érdemes behúzni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A listavezető a 4. helyezettet fogadja ma este. Kombi tippet hoztunk az ütközetre!
A listavezető a 4. helyezettet fogadja ma este. Kombi tippet hoztunk az ütközetre!
A vendégek 9 meccsen már 21 gólt rúgtak, ma is esélyesként utaznak az Aalesundhoz.
A vendégek 9 meccsen már 21 gólt rúgtak, ma is esélyesként utaznak az Aalesundhoz.
Szerda este rendezik az első nemzetközi kupadöntőt ebben az idényben.
Szerda este rendezik az első nemzetközi kupadöntőt ebben az idényben.