2017.01. 29.

Hogyan boldogul a Fiorentina és a Roma a genovaiakkal?

Hogyan boldogul a Fiorentina és a Roma a genovaiakkal?

A Serie A-ban vasárnap a Juventus első számú üldözőjének számító Roma Genovába látogat, ahol a Sampdoriával kell megküzdenie az újabb három pontért. A Fiorentina a másik genovai csapatot, a Genoát fogadja. A La Ligában pedig a kieső helyen álló Gijón vendégeskedik majd Bilbaóban.

 

Hogyan boldogul a Fiorentina és a Roma a genovaiakkal?

Fiorentina – Genoa

  • Három győzelmet követően kedden az Olasz Kupában kikapott a Fiorentina a Napolitól 1-0-ra, ezzel búcsúzott a sorozattól. Legutóbb a Juventus ellen szerepeltek hazai pályán és akkor az évad legnagyobb sikerét könyvelhették el azzal, hogy legyőzték a címvédőt. Ezt követően a Chievót simán elintézték idegenben. Bernardeschi és Kalinic egyaránt gólerősen játszik, mindketten 9 gólnál járnak és az utóbbi időben egyre több szerepet kapó 19 éves Chiesa is csapat erősségévé vált, ezért nem is volt meglepő, hogy a klub elengedte Zaratét a Watfordhoz. A Genoa holtpontra jutott, hiszen immáron hat találkozó óta nyeretlen, legutóbb a kiesőjelölt Crotonét sem tudta legyőzni hazai pályán.  Többször is 4 gólt kaptak az utóbbi időben, a védelmük teljesen szétesett, a rutinos Orban és Burdisso is elemi hibákat követ el, a sérült Perint helyettesítő Lamanna pedig rendkívül bizonytalannak tűnik a kapuban. Ezt kihasználhatják a firenzeiek remek támadói. A Genoa ráadásul eladta Pavolettit és Rincónt is januárban és Ocampos Milanhoz távozása is szinte biztosra vehető.

Sampdoria – Roma

  • Az Olasz Kupában a múlt héten már találkoztak a felek, akkor Rómában 4-0-ra nyertek hazaiak. Ezúttal idegenben lehet, hogy kicsit nehezebb dolguk lesz, de azért ők a számítanak a mérkőzés favoritjának. De Rossiék sorozatban öt győzelemnél járnak és ezeken az összecsapásokon mindössze egy gólt kaptak. A kapujuk immár 413 perce érintetlen. A Sampdoria pedig 330 perce nem szerzett gólt, de az is Hysaj öngólja volt a Napoli ellen, ezt ha nem számítjuk, akkor 450 perce tart már a góltalansági sorozat. Muriel, Quagliarella és Schick is rossz formában van, de ez igaz a csapat többi tagjára is. Hét találkozó óta nem nyertek mérkőzést. A védelemből Castan és Perreira is hiányozni fog, így talán még könnyebb dolguk lehet Dzekóéknak.

Athletic Bilbao – Sporting Gijón

  • Nem a legszebb időszakát éli az elmúlt hetekben a Bilbao, de a Gijón éppen ideális ellenfél lehet ahhoz, hogy kilábaljon a hullámvölgyből az együttes. Legutóbb a Barca elleni hazai kupameccset nyerték meg, de ezt követően a visszavágó kétgólos elvesztése miatt kiestek a kupából, majd a Leganesszel és az Atletico Madriddal döntetlen játszottak a bajnokságban. Jó erőkből áll a Bilbao, amit a szezon során már többször is bizonyított, főként hazai környezetben, ugyanis augusztus óta veretlenek a baszkok a San Mamésben. Ezzel szemben a Gijón még nyeretlen vendégként ebben az idényben. A legutóbbi Betis elleni döntetlent megelőzően zsinórban öt meccset veszítettek el az otthonuktól távol. Az erős középcsapatnak számító Bilbao abszolút favorit hazai pályán a kiesőzónában tanyázó Gijón ellen.

A Tippmixpro ajánlatából:

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
Az 5. legjobb hazai mérleggel rendelkezik a Zwolle, amely ma is esélyesként lép pályára. 2.14-ért hoztunk egy simán zöldülhető kombi tippet!
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
A sereghajtó kilátástalan helyzetben van, ráadásul a formája is pocsék, gólt sem mostanában szerzett. A BL-re hajtó kékek esélyesként lépnek pályára.
friss 6 órája NB1: Debrecen – Paks
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!
A Paks legutóbb hazai környezetben szenvedett vereséget a Ferencvárostól, ma pedig Debrecenbe kell utazniuk, ahol ha kikapnak, akkor bizony helyet cserél a két gárda!