2018.05. 15.

Holland és angol mix - Szelvényajánló 2.24-ért!

Holland és angol mix - Szelvényajánló 2.24-ért!

A Vitesse az Utrecttel, az Aston Villa a Middlesboroug-val méri össze tudását. Összepakoltunk egy jól hangzó párost!

Aston Villa - Middlesbrough

Több, mint 1,5 (Gólszám 1,5) Odds: 1,40

  • Nyerni tudott  a Villa idegenben is, ezzel valahol már érvényesítették is azt a papírformát, amit a párharc elején jósoltak. Bruce középpályája remekül muzsikált, megfelelő balanszot tudtak biztosítani a hazai labdabirtoklás fölény ellenére. Jedinak, valamint Grealish kulcsszerepet tölthetnek be ma is, míg a vendégek annak a Patrick Bamford formájában bíznak, aki 2018-ban 10 gólnál jár már. Azáltal, hogy a Boro egy idő után nagyobb kockázatot fog vállalni maga a meccs is nyíltabb lehet, s a nyílt játék esetleg gólokat is eredményezhet.

Vitesse - Utrecht

Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) Odds: 1,60

  • Az EL a cél Hollandiában a Vitesse, valamint az Utrecht között, akik egy-egy igen gólzáporos oda-visszavágó után kerültek a fináléba. A GelreDomeban kezdenek, ahol utoljára 2017 októberében futottak össze a felek,s ahol 1-1 lett a birkózásuk eredménye. Ezután fordított pályaválasztás mellett az Utrecht simán 5-1-re tudott nyerni, ami azért mindenképpen intő jel lehet Sturing együttesének. Sok kulcsembere van a vendégeknek, olyan kulcsemberek, akik képesek eldönteni egy-egy meccset, s szerintem idegenben a veszélyes kontráik sok potenciált tartogathat, ami miatt a kimenetelt inkább hanyagolnám. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
simsonfun 2018-05-16 07:57:06
Köszönöm a holland tippet, nagyon jó volt.

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A Glasgow Rangers csütörtök este, 20.30-kor az Ibrox Stadionban fogadja a Jagiellonia Bialystok csapatát az Európa-liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A hazaiaknak az első mérkőzésen elszenvedett 2-1-es vereség után mindenképpen le kell dolgozniuk az egygólos hátrányukat, ha életben akarják tartani reményeiket. A jelenlegi formaállapotok azonban nem mellettük szólnak a skót és a lengyel bronzérmes párharcában.

A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.
A továbbjutás már eldőlt, csak a gólarány kérdéses.