2016.02. 13.

Hunter naplója

Hunter naplója

2 nyertes és 1 vesztes tippel sikerült újabb 4 egységet szerezni, köszönhetően a két over-tippnek. A járt utat járatlanért szombaton sem hagyom el, ezért újra tenisz, méghozzá a szentpétervári női elődöntő, ahol Ivanovic döntőbe jutását várom.

12:00  Ivanovic - Vinci
WTA - Szentpétervár

2006 óta folyik Vinci és Ivanovic között a rivalizálás, azóta már 9-szer összefutottak. Ivanovic kétszer annyi győzelmet húzott be, ezzel 6-3-ra vezet kettejük párharcában. Ami ebből azonnal szembetűnő: fedettpályán mindhárom meccsüket Ana nyerte, méghozzá szettveszteség nélkül! De a múltból térjünk vissza a jelenbe és nézzük meg milyen formában várják a szombati elődöntőt a lányok. Kezdjük Ivanoviccsal, aki elég hektikus formát mutatott januárban. Nehezen vette fel a ritmust, az első két felvezető tornán meglepetésre szettet sem nyert. Ezután az Openen sikerrel vette az első két kört, biztató játékkal várta a Keys elleni rangadót. Az első szett terv szerint alakult, de edzője Nigel Sears rosszul lett a lelátón, ami kizökkentette a ritmusból és 2-1-re kikapott. Szentpéterváron eddig könnyen hozta a meccseit, megtalálta a ritmust, csökkenteni tudta a hibái számát és az első szerva hatékonysága is feljavult. Fedettpályán egyébként is jól megy neki, szinte csak nagy adogatóktól (Williams, Kvitova, Van Uytvanck) szenvedett vereséget az utóbbi években, de Vinci személyében nem kell ettől tartania. Az olasz nincs élete formájában, tavaly ősszel ment neki igazán, azóta semmi kiemelkedő. Babos Timit búcsúztatta, vagy inkább Timi ajándékba adta Vincinek az elődöntőt. Szerválhatott a meccsért, a tie-breakben is vezetett, de fejben újra nem bírta a nyomást Timi, Vinci pedig van annyira rutinos, hogy kihasználja az adandó alkalmat. Neki is fekszik ez a borítás, nagyon technikás játékos, nem véletlenül volt világelső is párosban. De csak a hálónál érzem erősebbnek, minden más tekintetben – adogatás, pillanatnyi forma, egymás elleni eredmények- Ivanovicot látom jobbnak. Hajtja a bizonyítási vágy a rossz idénykezdetért, Vinci játékstílusa fekszik neki, Ana juthat elsőként döntőbe.
Tipp: Ivanovic nyer  no
Eredő: 1.50

Tét: 6 egység
Kezdő bankroll: 100 egység
Aktuális bankroll: 104,1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Barnamedve 2016-02-13 08:06:29
Szia Hunter!
Ahogy tegnap is, kérlek az esti tippek mellé írd ki zárójelbe mindig, hogy esti menü!
Köszi!
Remek!

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.