2018.03. 20.

Ikszgyanús olasz sztori

Ikszgyanús olasz sztori

Az egykor szebb napokat megélt olasz alakulat ma ismét otthon lé pályára. Mit várunk a Livornótól? Mutatjuk!

10153 D Livorno - Robur Siena Döntetlen (1X2) 3,00

  • Egy meccsel kevesebbet játszott a vendéglátó alakulat az aktuális vendégénél, s eddig egy ponttal kevesebbet is szedtek össze. Bár a hazaiak formája egyszóval csak pocsék, mégis a  tabella első két helyezettje feszül egymásnak.  A Livorno az utolsó három hazai bajnokiját elbukta, de ha az elmúlt hét meccsükre pillantunk, akkor azokból is csak egyetlen győzelem esett le. Ez a 7 mérkőzés 2018-ban került megrendezésre, tehát ha lehet így fogalmazni egyáltalán nem indult jól  a tavaszi szezon, s részben emiatt is, érthető  a pár nappal ezelőtt véghez vitt edzőváltás. Az 50 éves Luciano Foschi dolga most "felpofozni"  a társaságot, s azért ez a végkimenetel szempontjából egy rendkívül lényeges összecsapás, az első poszt jelentősége felértékelődik többszörösen ebben az osztályban. Egyértelműen a Siena van jobb formában, s bár az edzőváltás mindig hoz egy új inspirációt, azért az önbizalomhiány szabhat gátat a livornói lendületnek. Tehát egy pont, egy helyezés, és 127 km választja el a brigádokat, egy klasszikus olaszos rangadót várok pontosztozkodással. 

FH: 20.30

További infók ITT!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
agcsaja 2018-03-20 13:52:22
Mark 11.22 eddig rendben van. A 10% rendben van. Ez az első h ligurianoval közös a tippünk. Most izgulhatok. Megigértem: fizetni fog az szrt ha ez bekövetkezik. Lelkem rajta.
sasha27 2018-03-20 10:25:14
egy költő veszett el benned Dzsóker

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.