2017.08. 25.

Javítanak a matracosok?

Javítanak a matracosok?

A Girona ellen kis híján megégtek a fővárosiak. Ma a nyáron meggyengült szigetlakóknál javíthatnak...

  • Nagy változásokon ment át a Las Palmas a nyáron. Quique Setién, a társulat vezetőedzője a Betishez szerződött (helyét Manolo Marquez vette át, aki a második csapatnál ténykedett korábban), rajta kívül két klasszis is elhagyta a birgádot: Jese és Boateng egyaránt fontos láncszeme volt a kanáriknak. Persze, azért az érkezési oldalon is találunk jó futballistákat, a Sevillától Vitolót, a Barcától pedig Sergi Sampert sikerült megszerezniük a szigetlakóknak (Vitolo viszont nem léphet pályára a szerződés értelmében, mivel a támadó januártól épp az Atleticoban folytatja.). Az első fordulóban a Mestallában szerepelt a társulat, és kapott ki 1-0-ra a Valenciától. A meccset döntően befolyásolta, hogy Halilovics, a fiatal horvát középpályás már fél óra után piros lapot kapott - ezzel megpecsételte csapata sorsát. Ma - Vitolo mellett - ő sem lehet ott a keretben, mint ahogy Vicente Gomez sem, a védekező-középpályás kisebb sérüléssel bajlódik.
  • Az Atletico Madrid viszonylag passzív volt az átigazolási piacon, Griezmannt sikerült megtartaniuk a matracosoknak, és még az sem kizárt, hogy érkezik a támadósorba valaki... Simeone együttese a Girona otthonában kezdte idei menetelését, és kis híján megégtek az újonc otthonában Torresék. A házigazda kétgólos előnyét sikerült egalizálniuk, viszont a fordításra már nem volt idő. A francia támadót kiállították, kétmeccses eltiltást rótt ki a fegyelmi bizottság. Gameiro és Felipe Luiz sérült, szerepeltetésük kérdéses, viszont visszatérhet eltiltásából Godin, aki helyet is kap a védelem tengelyében. A formáció nem változik, a 4-4-2-es hagrendben ezúttal Vietto vagy Correa lehet Torres ékpárja - már ha a "Kölyköt" a kezdőbe nevezi az argentin szakember.
  • Tavaly pontjai zömét otthon szerezte a Las Palmas. A kanárik kerete némiképp gyengült, a támadósorból több gólerős, kreatív futballista is távozott. A madridiak egy hete majdnem elszórakozták a meccsüket a Girona ellen - ezt még egyszer nem teszik meg Kokéék. A vendégek behúzhatják a három pontot. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.