2015.12. 18.

Jupiler League: Lokeren - Zulte-Waregem

Jupiler League: Lokeren - Zulte-Waregem

A belga bajnokságban pénteken a szokásokhoz híven egy meccsel indítják a hétvégi meccsdömpinget, amit szombaton négy, vasárnap pedig három mérkőzéssel fejelnek meg a csapatok. A mai Lokeren - Waregem meccsre, mint ahogy a lengyel odamondásomra is, gólos tippel jelentkezem.

Lokeren - Zulte-Waregem
  Daknam stadion, 2015.12.18. 20:30  

A Lokeren a tavalyi évhez képest most egy kicsit haloványabban teljesít, de még összejöhet a tavalyi 8. hely, hiszen van még vissza a regularból 12 forduló. A kieső zónától messze vannak, az egyelőre nem fenyegeti őket, így ha nem virítanak egy nagyot a hátralévő tucat alatt, akkor ahogy tavaly, idénre is csak az Európa Liga playoff marad. A mai vendég Waregem egyelőre jól áll, simán benne van a Bajnokság playoffban, ez az elit, amely majd a bajnoki címért, és a Bajnokok Ligája indulásért fog csatázni az alapszakasz végeztével. Ám az alapszakaszban is jó, ha minél előbbre jutnak, mert abból visz majd magával a playoffba.

A Lokeren vendégként a legjobbak közé tartozik, ám Overmeirééknek ma hazai pályán kellene helytállniuk, ahol eddig nem nagyon ment, a hat hetes nyeretlen szériájuknak legutóbb a Kortrijk elleni 3-1-gyel vetettek véget, ez erőt adhat nekik a mai, a vendégként közepese teljesítő Waregem elleni bajnokin. Aztán hogy ez a siker ad-e annyi erőt, hogy a vendégként három forduló óta nem nyerő Waregem ellen elég lesz, nehéz megmondani, de szerintem van bennük annyi.

Mindenesetre én ebbe nem mennék mélyen bele, viszont hogy gólokat láthat ma este a Daknam stadion közel 8000-es népe, abban már jobban bízom. A Lokeren ugyanis egy olyan csapat, amely bár nem tud mindig nyerni, sőt ugye ebből van idén kevesebb, de a kilátogató szurkolókat egy-egy góllal majd mindig megörvendeztetik Ngolokék. A kilencből csak a Brugge ellen nem sikerült betalálniuk, a többin beesett minimum egy Lokeren dugó. Ez már egy jó alap lehet a gólos tipphez, hiszen az idelátogató Waregem a listavezetője a bajnokság azon tabellájának, ahol a csapatok meccsenkénti gólátlagát lehet meglesni, ez a Waregemnél a meccsenkénti 3.6-szoros háló zördülést jelenti. A Lokeren hazai pályán ezt 2.78-ra hozza, meccseinek 67%-án születik minimum három gól. A vendégek idegenbeli mutatója pedig elképesztő, 3.78-as átlag, vagyis a meccsek 89%-án a három gól az alap. Szerintem ez elég biztatónak tűnik egy 2,5 overes tipphez.
Ennek fejében nem is mondhatok ide mást, mint hogy...

Tipp: 2,5 gól felett
Iroda: TippmixPro
Szorzó: 1.65

Eredmény: 1-1

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Edzőváltás után megújulni vágyó-, de rossz formában lévő Augsburg hazai körülmények között fogadja az éppen szárnyaló Leverkusen csapatát. Nem sok érvet lehet felhozni a gyógyszergyári csapat ellen, az egyik pont a hazai pálya előnye. De vajon elég lesz-e?

A labdarúgásban az egyik legelterjedtebb fogadási forma a gólok számára vonatkozó tipp, különösen az over/under 2,5-ös határ. Ennek eldöntéséhez azonban nem elegendő pusztán a tabellát vagy az előző heti eredményeket nézni. A gólszámok mögött taktikai elképzelések, edzői stílusok, játékoskeretek állapota, és sokszor az aktuális helyzet – például a tét vagy a sérülések – húzódnak meg. Ahhoz, hogy jó döntést hozzunk, az elemzésnek mélyebb szintűnek kell lennie, mint a puszta statisztikák összevetése. Lássuk részletesen és egy/több aktuális tippet is!

A BTTS, vagyis „Mindkét csapat szerez gólt” típusú sportfogadásnál az a lényeg, hogy a rendes játékidőn belül mindkét csapat legalább egy gólt szerezzen. Nem számít, hogy ki nyer, csak az, hogy ne legyen gól nélküli és egyoldalú mérkőzés. Az ilyen fogadásoknál több tényezőt is érdemes figyelembe venni, hogy jó döntést hozzunk. Ezeket foglaljuk össze ebben a rovatban, valamint ajánlunk néhány aktuális BTTS-fogadási ötletet!