2016.12. 06.

Katalán és manchesteri jutalomjáték következhet

Katalán és manchesteri jutalomjáték következhet

A Bajnokok Ligája C-csoportjában már minden eldőlt az utolsó játéknap előtt, de biztosan élvezetes, gólgazdag találkozók szemtanúi lehetünk. A Barcelona 16 gólt szerzett öt meccs alatt, míg a Manchester City 11-et. Előbbinek a Gladbach, utóbbinak a Celtic lesz az ellenfele kedden este. Az A-csoportban még nem dőlt el az első hely kérdése, de a PSG egy győzelemmel bebiztosíthatja ezt a pozícióját.

 

 

Katalán és manchesteri jutalomjáték következhet. 2016.12.06.

PSG – Ludogorets

  • Rendesen megégett a hétvégén Montpellier-ben a PSG, ahol 3-0-ra kapott ki. Az a vereség teljesen mértékben váratlan lehetett a PSG-szurkolók számára, hiszen a csapat ezelőtt már-már szárnyalt. Szeptember 23-a óta volt veretlen a gárda és döntetlent is mindössze a Marseille és az Arsenal ellen játszott. A londoniak elleni döntetlen ráadásul győzelemmel ért fel, hiszen a 2-2 azt jelenti, hogy azonos pontszám esetén egymás elleni eredménnyel a párizsiak végeznének előrébb. Tehát Lucaséknak a saját kezükben van a továbbjutás, mindössze a Ludorogets-et kellene legyőzniük hazai pályán.

  • Elméletileg ez semmilyen gondot nem okozhat a világsztárokkal tele-tűzdelt franciáknak. Idegenben 3-1-re verték a bolgárokat és ezúttal is valószínűsíthető legalább kétgólos különbségű siker. Pláne, ha Cavani hozza azt a formáját, amelyet a szezon nagy részében mutat. Szófiában 1-1 után az ő két góljával nyertek 3-1-re.

Barcelona – Mönchengladbach

  • Teljesen tét nélküli lesz az összecsapás, hiszen az 5. kör után eldőlt, hogy a Barcelona csoportgyőztes, míg a Gladbach a 3. helyen zár és majd az Európa-ligában szerepelhet tavasszal. Biztosan tartalékolni fog mindkét gárda a hétvégi bajnoki meccsére. A Gladbach erőteljesen halad a kiesőzóna felé a Bundesligában, mert legutóbb szeptember végén nyert bajnokit. A Barcelona pedig az el Clásicón nem tudott faragni a Reallal szembeni hatpontos hátrányán. Egyik csapat sem bánhatja, hogy ennek a mérkőzésnek nem lesz tétje és pihentethetnek a kulcsemberek. Felszabadultan játszhat mindkét gárda és biztosan nem fognak kőkeményen védekezni, így lehet, hogy potyogni fognak a gólok. Nem mellesleg két támadószellemű csapatról van szó.

Manchester City – Celtic

  • Könnyen lehet, hogy hasonló ritmusú és hangulatú meccset vívnak majd Manchesterben, mint amilyet Barcelonában, hiszen a helyzet ugyanaz. A City a 2., míg a Celtic biztosan az utolsó helyen zárja a kvartettet. A vezetőedzők biztosan pihentetni fognak többeket az alapcsapatból. Sok gólra van itt is kilátás, már csak azért is, mert a 2. fordulóban 3-3-ra végeztek egymással a felek. Most, hogy nem nyomja majd a tét a játékosok vállát, még inkább nyíltsisakos játék várható. A City idei BL-meccsein átlagban négy gól születik, míg a Celtic mérkőzésenként három gólt kap, ez is alátámasztja tehát, hogy vélhetően két gólnál több fog esni az Etihadban.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
eden12 2016-12-06 21:21:44
A PSG tovább jutott így is úgy is:)Hétvégén a Nice ellen lépnek pályára,lemaradásuk 4 pont és jel pill a gólkülönbségük is rosszabb.Nem hiszem,hogy összetörik magukat.A Ludogorets viszont EL-ért játszik és döntetlenes forgatókönyvvel is tovább juthatnak,szóval nem hiszem,hogy kitömi őket a PSG.Hátrányból meg egyáltalán nem érzem a PSG-t.

City ugyan ez,bár a Celticnek már reszeltek,sztem is sok gól lesz,és a Celtic méltó módon búcsúzik,be fognak találni ez ténykérdés:))))

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A Bolton az első meccsen idegenben nyert 3-1-re. Ezzel el is dőlt a továbbjutás? Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A nemrég kezdődött svéd másodosztályú bajnokságból hoztam egy tippet, két nagy múltú, de mostanság elég gyengécske gárda találkozik ma.