2018.04. 17.

Két éles holland ütközet!

Két éles holland ütközet!

A németalföldi bajnokságban ma két mérkőzésre fókuszálunk. Lássuk a részleteket!

Heerenveen - ADO Den Haag

Heerenveen (1X2)

Odds: 1,60

Remek formában vannak a hazaiak, akik ezt a lendületet megülve szárnyalnának tovább, s gyűjtenék be az újabb három pontot. Egyszerű dolguk nem lesz biztosan, hisz a mai vendégegyüttes is ugyanannyi pontot gyűjtött, mint Streppel gárdája. Ugyanakkor, ha a Den Haag 2018-as idegenbeli bajnokijait nézzük, akkor joggal bizakodhat a hazai szurkolótábor, hisz egyetlen győzelmet arattak csak Johnsenék. Az utolsó három egymás elleni ütközetüket egyaránt megnyerte a Heerenveen pályaválasztástól függetlenül, ami miatt megint csak az országos egyes irányába hajlik az esélyesség ingája.

Twente - Zwolle

Igen (Mindkét csapat szerez gólt)

Odds: 1,50

Még nem menthetetlen a Twente helyzete, viszont a formájuk borzalmas, 2018-ban még nem tudtak bajnokit nyerni 13 ütközetből, s ha ebből indulunk ki, akkor már inkább kilátástalan a helyzet. Mivel rajtuk nem sokat segít a remi, ezért főként a hazai publikum előtt az a minimum felfogás, és taktika, hogy menni kell előre, támadni kell. Ezt már csak azért is érdemes megtenni, mert a mai vendégük sincs ellenállhatatlan állapotban, hisz a PEC 2018-ban már nyolc vesztes bajnokinál jár. November óta folyamatosan kap gólt a Zwolle idegenben, s csak kétszer fordult elő hogy egyet, a többin kettőt illetve annál többet. A vendéglátók rohamai, s a vendégek kontráiban benne lehet a gólváltás, mint ahogyan az utolsó öt egymás ellenijükből négyszer az előfordult.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

A Tipplapon idén is egy egész szezonon át tartó nyereményjátékot hirdetünk, amely a VB-játékhoz hasonló módon zajlik majd. Kérjük, hogy a SZABÁLYZATOT mindenki olvassa el! Sok sikert mindenkinek! EBBEN A POSZTBAN KELL TIPPELNI AZ 3. FORDULÓRA! Az elhalasztott Győr - FTC mérkőzésre NEM KELL tippelni!

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!