2016.02. 24.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap a La Rioja esélyeshez méltóan, szinte két azonos félidőt produkálva, tizenegy gólos győzelmet aratott, nyugodt perceket biztosítva az általam javasolt tippet fogadóknak. Ma ismét a spanyol ligából választottam, a kiesőjelölt Aragon a bronzéremre hajtó Granollers otthonába látogat.

 

Granollers-Aragon spanyol bajnokság, férfi

A hazai gárda az előzetes várakozásoknak megfelelően a bajnokság harmadik legjobb csapata, huszonhat pontjával a bronzérmes pozíciót foglalja el. Hazai mérlegük különösen figyelemre méltó, a kötelező La Rioja elleni vereség  mellett csupán az Ademar távozott tőlük meglepetésre pontokkal, a többi hetet nagyon magabiztosan húzták be. Legkevesebbel, eggyel még az első fordulóban a Puente Genil úszta meg, a Puerto Saguanto tizenötöt, a Benidorm tizennégyet, a Teucro tizet, a Cuenca hatot, míg az Anaitasuna nyolcat kapott közé, mindezt úgy, hogy a hazaiak rendre harminckét gól fölé jutottak. Ezeknek a mérkőzéseknek a gólátlaga több mint ötvennyolc volt. A vendég zaragozai csapat nyáron elvesztette három legjobb emberét, már akkor sejthető volt, hogy igen nehéz dolguk lesz az elsőosztályú tagság megőrzésében. Eddig nem is voltak képesek csodára, a leggólerősebb védelemmel, három pont lemaradással hátulról nézik a mezőnyt. Otthon még csak összekapart három győzelmet a veterán Demetrio Lozano csapata, házon kívül viszont lábtörlőnek használják őket, még a közvetlen vetélytárs Puente Genil is nyolccal verte őket, de a gyengécske Anaitasuna is 38:27 arányban győzte le őket, a Barcelona (40:19) és az Ademar (41:22) se kímélte őket. Ezeken az összecsapásokon is megvolt átlagban az ötvennyolc gól, de ez nem az Aragon érdeme, ők általában huszonötig jutottak. A mai mérkőzés esélyese a szombaton EHF Kupában Aalborgban 31:25 arányban nyerő hazaiak, de sima győzelmük nem sokat ér. Viszont, ha a számokat nézzük, több lehetőség is sikerrel kecsegtethet. Ha számszerű eredményt kellene mondanom, akkor az 33:25 lenne. Az összgólszámot 56-62 közé tippelem, tehát jó lehet az 56.5 overos és a 62.5 underos oppció és a hazai csapat 4.5 hendikepes győzelme is. Kiváló bemelegítés lesz ez a Granollersnek a szombati magdeburgi mérkőzésre.

Tippem: 10407 Gólszám 62.5 H 1.40 (nem lesz a mérkőzésen 63 gól) 30:25

Good Luck!

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Djokernole33 2016-02-24 23:15:04
Csak en mindig a nagyobb odds lehetoseget keresem. D. Åmde a kevesebb neha tobb. D. Sajnos eleg telhetetlen tudok lenni, rossz emberi tulajdonsag, de hal istnnek az irigyseg es a karorvendes nagyon tavol all tolem, amik az egyik legrosszabb emberi tenyezok. En thdok orulni barki nyeremenyenek es sajnalni ha bukott, foleg ha nagyot.
Djokernole33 2016-02-24 23:08:20
Thanks, en is grat a tiedhez. Tied is jo. D
Djokernole33 2016-02-24 19:08:19
Sziasztok. En a norveg noi bajnoksagbol a byasen trondheim-tertnes bergen meccsen neztem ki hazaira, 1,6koruki oddsert, 19:30as kezdessel, 2pont valasztja el a csapatokat, ugye a tertnes iden a bl ben indult. Volna.. Ha meg evad elejen a rendezesuk altal tartott 4es selejtezoben nem verte volna meg az eto... Bar jo ideig szepen tartottak ott magukat. Nos a byasen is a bl be igyekszik. Pazar hazai merleg, 7siker es 1dontetlen,a nagy nevu larvik is majdhogynem vereseggel tavozott. A tertnes idegenbelimerlege, 5siker mellett 3vereseg.a byasen pazar formaban, legutobbi 5meccsukbol 4et nyertek. A legutobbi 6byasen tertnes meccsbol 5ot atrondheimiek nyertek, tertnes 2011ben nyert utoljara. Ezen tenyek a hazaiak mellett szolnak.
krusov 2016-02-24 15:00:43
Szia Palya!
53,5 fole mehet szerinted? Koszi a valaszt. Zsu

további tippjeink a Foci világából

Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Rendezte a sorait az Almere, ennek köszönhetően akár még a rájátszásra is oda érhet a társulat. Ma kvázi kötelező feladat vár a házigazdára.
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Stabilan vezeti a holland másodosztályt a Hága - ma az Emmen érkezik hozzá. Mutatjuk a kombi-tippet!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A holland élvonalban a kiesés ellen küzdő Excelsior hazai körülmények között fogadja a középcsapat Groningent.