2017.03. 19.

Kézimunka

Kézimunka

A pénteki állatkert után nem volt kedvem tegnap megnyitni a rovatot. Ma lesz pár érdekes mérkőzés, amiről érdemes beszélni és remélem, hogy a kézilabdáról fog szólni a diskurzus.

 

 

 

Dániában már csak pár forduló van hátra az alapszakaszból és a bajnokság lebonyolítása miatt érdemes megfontolni, hogy így a vége felé mire voksolunk. Az alapszakaszt a rájátszás követi, ahol két négyes csoportban küzd tovább az első nyolc alakulat, a beosztás a helyezések alapján lesz megállapítva. Ebbe a körbe és fogadás szempontjából ez most fontos, az első és a második helyezett 2, a harmadik és a negyedik helyezett 1-1 bónuszponttal indul, a többiek (5-8 helyezett) pont nélkül kezdik meg a rájátszást. Ezt mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy az szinte teljesen mindegy, hogy ötödikként, vagy hetedikként kvalifikálta magát egy csapat a következő körbe.  Aarhus-Midtjylland, a hazaiak egy átlagos hajtós kis dán csapat, akik óriási szerencsével még odaérhetnek, érdekesebb a Midtjylland helyzete. Náluk valami december közepén elromlott, akkor nyertek utoljára bajnoki mérkőzést, azóta lejátszottak tizenhármat a nemzetközikkel együtt és mindössze egyet tudtak megnyerni. Értetlenül állok a dolog előtt, nem rossz kis csapat, a két lövőjük (Espen Lie Hansen és Tangen) norvég válogatott, akik bizony nagyot domborítottak a világbajnokságon. Azt gondolom valamikor ennek a rossz sorozatnak meg kell szakadnia, ha fogadnék, inkább tenném rájuk a voksomat 3.30-ért, mint a hazaira adott 1.35-re. Koldingnál hasonló a helyzet, edzőjük a Veszprémből elűzött Ortega, aki a dán bajnokság egyik legjobb keretével dolgozhat, mégse áll össze a kép, csak itt tudjuk mi a probléma. Természetesen a pénz, a dán játékosok kettő, míg a légiósok négy-öt hónapja hiába várják telefonjukon a banki értesítést. Szóval egy demotivált társaságról beszélünk, de ezt a Tatabánya ellen is láthattuk, ettől függetlenül ott a helyük a legjobb nyolcban, ráadásul a menthetetlen Randers együtteséhez utaznak, akik azért bőven verhetőek. A rájuk adott 1.35 kevésnek érzem, ki tudja mi járhat a fejekben.

Norvégiában két forduló van hátra az alapszakaszból, náluk viszont két éve átalakították a már Dániából ismert további menetet és helyette helyezések alapján összesorsolt párosok két nyert mérkőzésig tartó párharcban csapnak össze a negyeddöntőkben, majd az elődöntőkben és a döntő is két nyert mérkőzésig tart. Annak logikájára, hogy mi alapján alakítják ki a párosokat nem sikerült rájönnöm, mert a kézen fekvő 1-8, 2-7, 3-6, 4-5 párosítás csak a 2014/15 idényben volt meg, tavaly pedig 1-7, 2-6, 3-8, 4-5 lett valamiért, ezért az ideire ötletem sincs. Ami biztos, hogy Iváncsik csapata az Elverum már megnyerte az alapszakaszt, ezért én biztos nem tennék rájuk, a Kolstadnak viszont még szüksége van a pontokra és ők a már biztos kieső St Hallvardot fogadják.

Tegnap a francia kupa negyeddöntőjét otthon bukta el a St Raphael, a Nantes viszont hozta a tőle megszokott harminc feletti gólszámot és a győzelmet. A mai két mérkőzés egyikén a nyolcaddöntőben a PSG-t búcsúztató Montpellier az Aix gárdáját fogadja, ez papírforma hazai. A másik párosításban Nagy Kornélék Toulousba látogatnak, ahol szerintem valamivel a hazaiak az esélyesebbek a liga egyik legimpotensebb támadósorával rendelkező Dunkerque ellen.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
crpa7 2017-03-19 12:44:22
Szia Kispályás!
A Koldingba akkor nem érdemes pénzt ölni? Nekem pont, h megtetszett a rájuk adott odds, egy liga utolsót elkapnak, de ha ezt a motiváció hiányt említed...kicsit elbizonytalanított.
oattila99 2017-03-19 10:17:46
Hali!
Ma igy gondolom.
Anderstorps -Drott V 2.00
Vélemény?:)
Sok sikert!

Ui: Nem szivesen szólnék bele a commentek csatába.............
Csak annyit! A kritika után jöhetne tipp is!!......... kéne egy Jaguár! ::D
bighorgasz 2017-03-19 09:59:54
Nyugi Pálya! "Egyik füleden be, a másikon gumi!" :)
horatius 2017-03-19 09:41:35
Örülök, hogy újra itt vagy. Hidd el, sokkal többen vannak azok, akik várják és kamatoztatják ajánlásaidat. Tudom, nagyon bántóak - és szerintem igaztalanok - az erősen rosszindulatú hozzászólások. Bízom abban, hogy az admin is megelégeli ámokfutását

további tippjeink a Foci világából

Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ezt a meccset jövőre az NB2-ben láthatjuk majd és ott is ugyanaz lesz az eredménye, mint idén. Búcsúzik a kisvárdai foci az élvonaltól, és ez az a meccs, amin még kell egy nagyot villantani!
Ismét vasárnap van, közeleg az NB2 vége is. A bajnok kiléte már ismert, ahogyan két kiesőé is. De még nagy a harc a második feljutó pozícióért és a kiesés elkerüléséért is. Egy 2,26-os szelvényt hoztam!
Ismét vasárnap van, közeleg az NB2 vége is. A bajnok kiléte már ismert, ahogyan két kiesőé is. De még nagy a harc a második feljutó pozícióért és a kiesés elkerüléséért is. Egy 2,26-os szelvényt hoztam!
Megkezdődik az angol Championship, vagyis a másodosztályú labdarúgó-bajnokság feljutási selejtezői. A Norwich City a Leeds Uniteddel-, míg a West Bromwich Albion a Southampton csapatával vív kétmeccses párviadalt. Az első találkozókat rendezik ma.
Megkezdődik az angol Championship, vagyis a másodosztályú labdarúgó-bajnokság feljutási selejtezői. A Norwich City a Leeds Uniteddel-, míg a West Bromwich Albion a Southampton csapatával vív kétmeccses párviadalt. Az első találkozókat rendezik ma.