2015.10. 19.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap a Psg elfelejtett védekezni! Láthatóan az volt a céljuk, hogy túldobják a szlovén alakulatot, ez ilyen Karabatic, Hanssen féle nehéztüzérséggel nem is olyan nehéz, a mágikus duó 17-ig jutott. A múlt héten csütörtökön volt egy lyukas napom,amikor is alábecsültem a Skjern együttesét, szombaton a Montpellier félideje vitte két tippemet,de a La Rioja minden reményemet valóra váltotta. Összeségében a múlt héten hozott 22 kielemzett tippemből 18 helyesnek bizonyult. Hétfő lévén ismét szűkös a kínálat, egy dán férfi meccs és egy Seha Liga összecsapás a kínálat.

Nordsjaelland-Silkeborg Dán bajnokság, férfi

(Inspiration by h.dori911)

A Nordsjaelland nyolc forduló után, két győzelemmel és hat vereséggel a 12.,vagyis osztályozós helyen posztol. Idegenben az eddig lejátszott öt mérkőzésükből négyet elbuktak. Otthon sem túl acélosak, a Sonderjyske és a Skjern elleni vereség közé csupán a nyeretlenül tök utolsó Skive egygólos legyőzése ékelődik, úgy, hogy a szünetben még háromgólos hátrányban voltak. A vendégek öt győzelemmel, egy Skjern otthonában megsüvegelendő döntetlennel, és csupán az Aalborgnak és a közvetlenül mögöttük álló Skanderborgnak meghajolva ezüstérmes pozícióból várják a mai összecsapást. A mérkőzés esélyese a vendégcsapat, de kimenetelre inkább nem tippelnék, mert azért a Nordsjaelland jól állja a sarat otthon vereségei ellenére is, a tavalyi második Skjern is csak eggyel tudott nyerni. Mivel a bajnokság eddig eltelt fordulóiban mérkőzésenként átlagosan 50 gól fölé jutottak picivel a csapatok, ez az átlag igaz a Silkeborgra is(a hazaiaknál ez 49), jó eséllyel teljesülhet egy 46.5 over opció. Tovább erősíti ezt a gondolatot, hogy a két csapat egymás elleni utolsó öt összecsapásán rendre megfeleltek ennek a kritériumnak, és a következő gólszámok születtek: 50, 61, 54, 60, 48.

Tippem: 00417 Gólszám 46.5 V 1.35 (vagyis a mérkőzésen legalább 47 gól születik)    30:26

Pár gondolat a mai Seha meccsről: A mai összecsapásnak nincs tétje, csak az esetleges presztizs.  Nagy valószínűséggel a Veszprém és a Breszt mellet ez a két csapat fog bejutni a tavaszi négyes döntőbe, az is nagyon valószínű, hogy második illetve harmadik helyen. A lebonyolítási rend szerint az alapszakasz első helyezettje játszik a negyedikkel, a második a harmadikkal, vagyis tök mindegy, kinek a neve fog előre kerülni. A Vardar alig 24 órája játszott Dániába és-számomra legalábbis- meglepetésre kikapott, a Zagreb szombaton győzte le hazai pályán a Plockot, tehát egy nappal és egy utazással „beljebb van”. Mindezeket figyelembe véve, ma esélyesebb a hazai csapat, mutatja ezt a tétszorzó zuhanása és az odds olló nyílása is. Én mégsem böknék egyértelmű hazait, csak balkáni csapatokról van szó és ki tudja, ki vett be több leszarom tablettát… 

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Robb82 2015-10-19 13:11:42
A Vardar ma ki akarja köszörülni a csorbát, a hendinek jónak kéne lennie.
kispályás 2015-10-19 12:51:03
Tiger!
A mérkőzés 18:30 kezdődik :)
kispályás 2015-10-19 12:45:00
Szia!
Szerintem nem pihentek, azért a Bl fontosabb, mint a Seha Liga. Nekem mára ez no bet kategória.
menedes83 2015-10-19 12:40:27
Szía Kispályás!

Szerinted a Vardarra a +3,5 opció jó lehet?
Ha jól láttam 1,65 az oddsz.
Csábít, de a tegnapi dániai meccset sem tudom hova tenni....
Nem jött ki a lépés, pihentek mára ????

Köszi válaszod.
h.dori911 2015-10-19 12:33:52
:-)

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
FociAngolLiga 1
Tipp
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
Végre véget ért az ínséges időszak, én meg egyből két szelvénnyel támadok. Mindezt úgy, hogy ki se teszem a lábam Angliából. Na jó, átugrok Belgiumba egy alkalommal, de ma a szigetországé a főszerep.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.
A második szelvényen nem mozdulunk ki Angliából. A helyszín a Championship és a három topcsapat a pályán.