2015.12. 22.

Kézimunka

Kézimunka

A 11 gólos Larholm és a 7 gólos Peter Balling vezetésével tegnap magabiztos győzelmet aratott hazai pályán a Holstebro. A mérkőzésen végig 3-4-5 gólos különbség volt a csapatok között, ami a végére kettőre olvadt. Ma a berlini Rókákat kísérem el az újonc Stuttgart otthonába.

Stuttgart-Füchse Berlin Bundesliga, férfi 

Az újonc hazaiak 18 forduló alatt már 11 vereséget számlálnak és ezzel a harmatos teljesítménnyel a tabella 14. helyén állnak. Hazai pályán mindössze egyszer győztek a szintén újonc Lipcse ellen, még a két utolsó helyezett, az Eisenach és a Lübeck is ponttal távozott innen. Szóval elmondhatjuk, hogy a hazai pálya nem is annyira hazai pálya. A berliniek az előző fordulóban nagyon sokáig partiban voltak a BL reprezentáns Flensburggal szemben, végül csak 1 góllal kaptak ki. Idén kissé sebezhetőbbek vendégségben, mint tavaly, ennek is köszönhető a 8. helyezésük. A bajnokság egyik leggólerősebb csapata, 520 dobott góljuk a ligában a negyedik legtöbb. Igaz ez a hazaiakra is, csak ők meg hátul gólerősek, a bajnokság egyik leggyengébb védelme áll a hatoson. Ha ezt a kettőt „összeadjuk”, akkor ma egy sok gólos mérkőzésre számíthatunk, berlini  győzelemmel.

Tippem: 08579 Stuttgart-Füchse Berlin V 1.30   24:32

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Snuky 2015-12-22 23:16:38
Várjuk a holnapi elemzésed, szép estét !

további tippjeink a Foci világából

A Tippmixes javaslatokat folytatjuk, minimum duplázó szelvényekben gondolkodunk. Az események számát illetően 2-3 meccsnél több nem várható. A sportág főleg labdarúgás, de esetenként kézilabda, kosárlabda, tenisz is bekerülhet majd a válogatásba. Sok sikert mindenkinek!

A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
A gyenge szezont futó Athletic a El-indulásért küzdő Betist fogadja vasárnap kora este.
Érdekes mérkőzéssel zárul az olasz élvonal 30. fordulója vasárnap este, 20.45-kor a firenzei Stadio Artemio Franchiban, ahol a Fiorentina és az Inter csap össze. A hazaiak a kiesés elől menekülnek, de remek formába lendültek, míg a listavezető vendégek a bajnoki címre hajtanak, ám pocsék passzban vannak.