2016.01. 16.

Kézimunka

Kézimunka

Tegnap a házigazdák nagy nehezen legyűrték a szerbeket, igaz ehhez kellett a második félidőben némi bírói segítség és a rutinos Szmal utolsó percben védett hetese is. Ma a rengeteg mérkőzés közül a spanyol csapat bemutatkozását választottam.

 

 

Spanyolország-Németország

Wroclaw ad otthont a C jelű csoportnak, melynek tagjai a svéd, a szlovén válogatott mellett Németország és Spanyolország. 2013-as világbajnokának a legutóbbi két világverseny némileg csalódás volt, hiszen mind a két alkalommal csak az elődöntőig jutottak és a sorompót mindkétszert  Karabaticsék csukták le előttünk. A mostani Európa bajnokságra is esélyesként érkeztek. A csapat nagy visszatérője az előző két világversenyt sérülés miatt egyaránt kihagyó Sterbik Árpád, váltótársával a szegedi Sierrát kiszorító Perez de Vargasszal minden bizonnyal a torna legerősebb kapuspárosát alkotják. Könnyű dolguk is van egy Viran Morossal és Guardiolával megerősített fal mögött. Védelmüknél talán még erősebb a támadószekciójuk, a Canellas-Entrerios-Maqueda belső hármas minden ellenfélnek komoly fejtörést okoz, nem beszélve Aginagaldéről, aki a világ egyik legjobb beállósa, pihenőidejében pedig a löweni Baena megfelelő pótlásnak tűnik. Középen még bevethető szövetségi kapitányunk fia Alex és a szegedi Mindegia, a gyors gólokért pedig Ugalde és Viktor Tomas felelnek a széleken. Szóval nem nagyon van gyenge pontja ennek az együttesnek, egyedül talán a sérült  Sarmiento fog egy kicsit hiányozni. Az eddigi Európa bajnokságokon három alkalommal jutott nekik ezüstérem és két alkalommal meg kellett elégedniük a bronz medállal, éppen itt az ideje, hogy a legfényesebb medált akasszák a nyakukba, mindenesetre nálam ők a favoritok. Friss hír, hogy Viktor Tomásnak allergiás tünetei lettek a csütörtöki vacsorától, ezért kórházba szállították, ahol több órás kezelést kapott, valószínű ettől függetlenül pályára léphet ma. Németország a tavaly ajándékba kapott világbajnokságon a negyeddöntőig jutott, ahol a Rivera vezette hazaiak győzték le őket. A mostani tornára elképesztő pech széria közepette érkeztek, kidőlt a sorból elsőszámú beállósuk Wiencek. Szélen még ennél is rosszabb a helyzet, a sort Gensheimer kezdte, majd Groetzki következett, ráadásul az utóbbi helyére behívott Allendorf sem úszta meg, a bajt tovább tetézi, hogy másik oldalon Dahmke se teljesen egészséges. Óriási érvágás ez a németeknek, hiszen Gensheimer, Groetzki páros Katarban 90 gólt szállítottak a közösbe, nagyon fog ez hiányozni. Átlövőben nagyjából megvannak, a kieli mezbe egyre jobban belenövő fiatal Dissinger lehet az eb egyik nagy felfedezettje, a másik oldalon a rutinos Weinhold presszionálja a falat, akire némi irányítói feladat is hárul. A kapuból általános meglepetésre kimaradt Heinevetter, a helyén szereplő Licthlein viszont a katari vb legjobb százalékkal védő kapusa volt. A két együttes egy selejtezőcsoportban szerepelt és a németországi mérkőzésen elkapták a hispánokat, a visszavágón aztán 6 gólos győzelemmel vettek elégtételt Ugaldéék. Ma is magabiztos spanyol sikert várok.

Tippem: 02067 Hendikep -1.5 H 1.25 (spanyolok legalább 2 góllal nyernek) 32:29

Mi is nyerünk és a dánok is legalább két góllal. Női vonalon esélyes a Randers és a Viborg mellett a Ljubljana. Nem lebecsülve az idegenben már alaposan (27:15) elpáholt holland csapatot, nekem a nap ajánlata az Érd legalább 7 gólos győzelme.

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
stormcorner 2016-01-16 22:56:40
Illetve Larvik nem viborg :)

további tippjeink a Foci világából

Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
Kicsit megváltozva születik újjá a Durr bele a közepébe!-rovat. A rovat második gazdája az első nyári ágyúgolyó bajnokság győztese, Markyhennon lesz, naplószerűen csinálja majd. Viszont a kérése az volt, hogy nem akar elemzést írni. Lássuk a papírokat!
friss 3 órája Nagy hajrában a HSV!
A kikötővárosiak nagyot mennek, de így sem biztos, hogy megcsípik az osztályozós helyet érő 3. pozíciót a Bundesliga II-ben. Fotó: pixabay.com
A kikötővárosiak nagyot mennek, de így sem biztos, hogy megcsípik az osztályozós helyet érő 3. pozíciót a Bundesliga II-ben. Fotó: pixabay.com
A házigazda jól megnyomta a szezon végét, ám csak akkor lesz részese biztosan a rájátszásnak, ha ma behúzza a három pontot. Fotó: pixabay.com
A házigazda jól megnyomta a szezon végét, ám csak akkor lesz részese biztosan a rájátszásnak, ha ma behúzza a három pontot. Fotó: pixabay.com