2016.11. 27.

Kézimunka Besiktas-Nantes

Kézimunka Besiktas-Nantes

Tegnap sikerült a legnyugodtabb meccset kiválasztanom. A La Rioja a 10. percig volt csak méltó ellenfele a Montpelliernek, aztán a francia csapat fokozatosan elhúzva végig irányította a mérkőzést. A vége kiütés lett, Grebille ismét elemében volt, tízszer volt eredményes. A múlt héthez hasonlóan ma sincs szívem veretni a Veszprémet, de maradok a BL-nél, lássuk mire képes a Nantes Törökországban.

Besiktas-Nantes

  • Tavaly még a felsőházban volt érdekelt a török csapat, de ott nem tudott maradandót alkotni. A csoportküzdelmek során mindössze egy sikernek örülhettek, amikor legyőzték hazai pályán a Zágrábot. Idén viszont már egy szinttel lejjebb komoly továbbjutási esélyeik vannak, hét forduló után kilenc pontjukkal a harmadik helyen állnak. Házon kívül elég sebezhetőek, alaposan kikaptak Nantesban, de Dániában sem jártak szerencsével, Bukarestben döntetlent játszottak, de Portugáliában udvariatlan vendégnek bizonyultak és pont nélkül hagyták a Bragát. Otthon viszont a csoportból egyedüliként még nem hibáztak, Isztambulban kapitulált a Braga, a Holstebro, de még a Motor is üres kézzel távozott. A francia bajnokság bronzérmese először szerepel a Bajnokok Ligájában, méghozzá nem is rosszul. Eddig mindenkit legyőztek, kivéve a Motort, az ukránokkal alaposan meggyűlt a bajuk, az első mérkőzésen Harkovban döntetlenre végeztek, a múlt héten viszont hazai pályán pont nélkül maradtak Selmenkoékkal szemben. A mai mérkőzésre a Selestat ellen melegítettek, szerdán ismét pályára lépett a sérüléséből felépülő Nyokas, aki átlövőként és irányítóként is bevethető. Szerintem egy gólgazdag mérkőzés végén a gall kakas fog boldogan kukorékolni az isztambuli minaret tetején.

Tippem: 41809 Besiktas-Nantes V 1.45  28:33

Good Luck!

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
nakivagyok 2016-11-27 17:23:26
Komolyan mondom kispályás, a tippjeiddel csak nyerek, azaz csak nyernék mert valamit mindig mellé rakok ,hogy ki jöjjön egy dupla (most pl. Del Potro teniszt ami igencsak elúszn látszik), már ott tartok, hogy csak ezeket rakom, akármekkora is az odds, amit kiteszel. :D Köszönöm a munkádat!
Csongrádi Csődör 2016-11-27 15:08:22
Kitörés tipp !
Tegnapi Kadetten tippen felbuzdulva szerintem az ABC Braga lezúzza a Holstebrot. zsinórban 3 szor nem nyert a Braga a bl-ben ilyenkor büntetni illik ! bátraknak szól a tipp ! Suttogva még a Celje is nyerne szerintem annyi baki után. A főnök mit szól a tippekhez ? a másik hogy sérültekről meg a bővebb tájékozódás felől melyik oldalakon lehet érdeklődni ? :)
Sok pénzt kívánok mindenkinek mára is !
krusov 2016-11-27 11:26:06
Szia Palya!
Koszi, koszi, dakujem! Akkor ha jol ertem a breszt is mehet ma nantes melle? Remelem nem trefal meg a francia csapat. Ha nem vagyok tul tolakodo akkor megint kerdeznek kernek egy mellektippet toled, a psg jo lenne de a szivem nem visz ra. Koszi, Zsu
Jay 2016-11-27 10:05:55
Sziasztok! Besiktas - Nantes összecsapásra Kispályás szerinted jó lehet a vendégcsapat 1-5 góllal nyer 2.2ert? Esetleg nagyobb arányú győzelemre számítasz? Értékre vadászok nevében is kérdem. Sima vendég sikert rakom. :)

Udv: Jani
Richie19811 2016-11-27 09:35:11
Szia Kispályás! Mit gondolsz a Psg - Veszprém összecsapásról? Hendivel a Veszprém? Köszi a segítséget! ;)

további tippjeink a Foci világából

Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ma megkezdi szereplését a 2025-ös Afrikai Nemzetek Kupáján Tunézia, amely az ugandai válogatott ellen lép pályára, és már a nyitómérkőzésen oda kell figyelnie és nem vehetik félvállról az ellenfelet.
Ebben a rovatban azok a meccsek szerepelnek, amelyek erős eséllyel dőlnek el valamelyik kimeneteli oldalra, tehát vagy az egyik nyer, vagy a másik. A szorzók alacsonyabbak, de egyik sem lesz 1,35 alatt! A kockázat ennek megfelelően szintén alacsonyabb, így ezeket a tippeket szelvénykiegészítésnek javasoljuk, vagy akár kétegységnyi téttel is játékba lehet küldeni.

Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!